Dtum
Login with Facebookk
1925 | Augusztus

Az új állami bérház felavatása

Ünnepélyes keretek között avatták fel az Attila-körúton épült új állami bérpalotát, amelyben kilencvenhat modern lakás, tizenhét üzlethelyiség és négy műterem van.

A gyönyörű épületet magyar mérnökök magyar munkaerőkkel s belföldi anyagból építették.

Az ünnepségen jelen volt a kormányzó, Vass József miniszterelnökhelyettes, Rakovszky István belügyminiszter, Mayer János földmívelésügyi miniszter, Koszó István belügyi államtitkár, Neubauer Ferenc igazságügyi államtitkár, a kereskedelmi miniszter képviseletében Wimmersperg Frigyes báró államtitkár, Szabó Sándor, Wild József, Dréher Imre és Erődi-Harrach Béla nemzetgyűlési képviselők, valamint nagyszámú meghívott közönség.

A kormányzót Vass József miniszterelnökhelyettes üdvözölte, majd a kormányzó rövid beszéd kíséretében engedélyt adott a palota felavatására.

– Ezt a házat – mondotta többek között a kormányzó – szimbólumnak tekintem, amely azt jelképezi, hogy ha minden foglalkozási ág összefog és egyetért, együttes munkával maradandót alkot.

Megosztás:

A cikkhez 2 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98