Dtum
Login with Facebookk
1925 | Február

Miért a legkedveltebb burleszkkomikus Harold Lloyd?

Egy amerikai lap körkérdése – Százezer ember válaszolt a kérdésre
Nálunk Magyarországon a körkérdés idejét multa, levitézlett sajtóötlet. Ma már csak a humoristák foglalkoznak a körkérdések örökké visszatérő témájával. A mi közönségünk a napi anyagi gondokban annyira elfásult, hogy egy körkérdés rendszerint a homokba fullad, elposványosodik.


Amerikában azonban mások az emberek. Az amerikaiak lendülete naivabb, lelkük kevésbé van kitéve a szomoru és kinos külső hatásoknak, életük nyugodtabb és így fogékonyabbak minden kedves és finom ötletre. Amerikában ma is még szenzáció tud lenni egy-egy körkérdés. Az emberek lart pour lart érdeklődnek a közügyek iránt, akár politikai, akár gazdasági, akár művészeti vagy irodalmi természetűek ezek a közügyek és ott még szenzáció lehet egy-egy berek, akik körkérdésekre felelnek és érdeklődésel várják az embertársaik válaszát.


Az amerikai napilapok fel is használják közönségüknek ezt a kedves, játékos hangulatát és minden alkalmat megragadnak arra, hogy szavazási, fogadási és egyéb versenyeket rendezzenek az olvasótáborukban. Egyik amerikai lap látván azt az óriási népszerűséget, amelyet Harold Lloyd az amerikai közönségnél rendkivül gyorsan elért, az iránt érdeklődött a közönségnél, hogy miért tett Harold Lloyd olyan gyorsan a legnépszerűbb burleszkkómikus az amerikai közönség szemében.


Ezrével és tizezrével érkeztek a válaszok erre a körkérdésre, ami nem is csoda, mert hiszen ezer dollár jutalom volt kitüzve legjobb, legötletesebb válaszra. Ezer dollár pedig még Amerikában is pénz. A pályázatokat karácsony napján zárta le az amerikai napilap azzal, hogy a pályanyertes választ január 15.én fogja közölni. Azért kellett a birálóbizottságnak ilyen eagy határidő, mert majdnem százezer válasz érkezett rövid két hét alatt a nagy körkérdésre. Természetesen a pályázat eredményéről eddig még sejtelmünk sincs, de egynéhány ötletes és ügyes választ alább közlünk.


John Amster bankhivatalnok Chicagoból a következő véleményt irta:
Harold Lloyd kedveltségét az okozza, hogy mindenki saját magát látja benne és tanulni igyekszik tőle, miként kell az embereknek nehéz helyzetből ötletesen és könnyedén kivágnia magát.
Egy másik bakfis:


Én azért szeretem Harold Lloydot, mert nem affektál, nem henceg, nem gőgös, hanem kedves egyszerü jókedvü és mindig szerelmes.
Egy józan felség válasza ez volt :


A férjem éppen olyan rövidlátó, mint Harold Lloyd, éppen olyan ügyetlen, mint Ő, éppen olyan nevetséges, de viszont nem olyan elegáns, nem olyan szeretetreméltó, nem vall oly gyakran szerelmet. Természetesen tehát, hogy Harold Lloydot szeretem, nem a férjemet.
Egy farmer Nevadából:


Ha egy komoly filmet látok, mindig megszáll a vágy, hogy New York fényes termeiben, sima utcáin éljem le az életemet, ha Harold Lloydot nézem, azt látom, hányszor esik le a villamosról, hányszor gázolják el automobilok, hányszor járkál nyaktörő magasságokban az ablakpárkányon, akkor látom be, mennyivel jobb itt laknom a farmon, ahol könnyebbszerel tudom elérni az ideálomat, mint Harold Lloydot.


Egy kritikus meghatározás:


Harold Lloyd a könnyed bonhomia megtestesitése. Sohasem erőszakolt, mindig egyszerü és őszinte, helyzetei és komikai eszközei nem raffináltak, hanem a legegyszerübbek és a legtermészetesebbek. Más komikusok minden mozdulata tudományosan a hatásvadászatra van kiszámitva, Harold Lloyd viszont ugy játszik, mintha nem nézők részére játszana, hanem a maga életét élné. Ha a közönségről valaki nem vesz tudomást, annál több tudomást vesz róla a közönség őróla.


A nagy körkérdést az amerikai lap a Dr. Jack cimü legujabb Harold Lloyd film óriási sikerének hatása alatt tálalta fel a közönségének és ez a hatalmas siker csak emelte a kitünő komikus népszerűségét és kedveltségét.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98