Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Megkerültek a szélhámosnő kincsei

Egy zalai lány karierje – A rendjeles soffőr – A dúsgazdag amerikai vőlegény

Megírtuk, hogy a rendőrség elfogta Freiberger Szeréna nemzetközi szélhámos és tolvajnőt. A nemrégiben még parfümben fürdőző, selyembe, bársonyba, csipkébe járó festettarcú szépség, piszkos tolvajok, betörők, csavargók közé került a börtönbe. A vagyont érő kalap helyett egyszerű, kopott kendőbe van burkolva a feje. Sápadt és szomorú.


A megkerült kincsek


Azt is megírtuk, hogy Freiberger Szerénánál több millió értékű idegen pénzt találtak, de ugyanakkor beismerte, hogy másutt is van még elrejtett pénze. Ennek nyomára most a véletlen vezette a rendőrséget.


Úgy történt, hogy kézitáskájában a vasúti pályaudvar ruhatárának letétjegyét találták, mely egy bőröndről szólt. A detektívek kimentek a pályaudvarra és kiváltották a bőröndöt. Mikor felnyitották, a legdrágább szőrméket, káprázatos csipkéket, drága ékszereket, vagyont érő ruhákat, nyolcezer frankot, több ezer szokolt, rengeteg angol fontot, dollárt, és lírát találtak benne. Csak a külföldi pénzek értéke több mint fél milliárd. Mennyit lophatott össze szerelmeseitől ez a világi nő?


A zalamegyei falusi lány


Kihallgatásakor elmondotta Freiberger Szeréna, hogy Zalamegyében egy kis faluban született, hol apja szegény gazdaember volt. Csak két osztályt végzett a falusi iskolában. Alig tud írni-olvasni. Mert szülei szegények voltak, feljött Budapestre szolgálni. Itt aztán rossz életet kezdett, de mindig nagy vágyai voltak. Gazdag, nagyon gazdag akart lenni. Azért ment külföldre is, hogy vagyont lopjon össze. De itt akart megtelepedni Budapesten, mert ezt szereti legjobban.


Az amerikai vőlegény


Elmondotta, hogy barátnőjével, Musik Irmával és barátjával Járó Gusztávval végig lopták, végig csalták fél Európát. Járó, mint lovagjuk szerepelt mindenütt. A legelőkelőbb társaságokba is befurakodtak. Ilyenkor Járó még rendjeleket is rakott magára. Egyébként Járó szerepe az volt, hogy mikor a két nő már ellopta a szerelmes férfiak pénzét, ékszerét, ő gondoskodott a gyors menekülésről.


Párisban egy dusgazdag amerikai beleszeretett Freiberger Szerénbe s feleségül kérte, hogy magával vigye Amerikába. Szeréna nem ment, mert valakit itt szeret Budapesten, de nem akarja megmondani, hogy kit. Hogy az amerikai férfi szerelme mégse múljon el nyomtalanul, Szeréna az összes pénzét és ékszerét ellopta tőle.


A rendőrség táviratban kereste meg az európai nagyobb városok rendőrségét, hogy Musik Irma és Járó Gusztáv kézrekerítésére tegyék meg a szükséges lépéseket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Bethlen lesz a végleges külügyminiszter Bethlen lesz a végleges külügyminiszter
Amint a Hétfői Hírlap legutóbb megirt, az bekövetkezett: a...
Az őszi szezon legnagyobb meglepetése: Hungária – Újpest 6:1 Az őszi szezon legnagyobb meglepetése: Hungária – Újpest 6:1
A mérkőzés előtt a pálya közepére kifutottak a csapatok, a mérkőzést...
Irodalom és művészet -Jókai Lajos
Ötven év előtt. Teljesen jogosulatlanoknak tarjuk azokat a...
Harminc százalékkal csökkent a villamos utasok száma Harminc százalékkal csökkent a villamos utasok száma
Március 20-án reggel a villamos 100 százalékkal felemelte a...
A kereskedelem mint Prügelknabe A kereskedelem mint Prügelknabe
Mostanában a gazdasági reformok korát éljük, nem mulik el ugyszólván...
Az orosz szent zsinat sötét titkaiból
Világszerte meglepetéssel fogadták azt a hirt, hogy a nagy orosz...
Rövid hírek Rövid hírek
A jugoszláv kormány megalakulása Belgrádi távirat jelenti, hogy...
A tábori postai csomagok tartós és gondos csomagolása A tábori postai csomagok tartós és gondos csomagolása
A csomag külső burkolatául csak fonákjával kifelé forditott viaszkos...
A Balkán válsága A Balkán válsága
Míg egyrészt a szövetkezett négy balkáni ország kormányai és népei...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98