Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Chorin Ferenc halála

Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó, s Weisz Manfréd után az elmult héten elköltözött az élők sorából a régi Nagy-Magyarország közgazdasági életének talán utolsó, abszolut mértékkel mérve is kimagasló alakja, Chorin Ferenc, a Gyáriparosok Országos Szövetségének és a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaságnak elnöke.

Halála pótolhatatlan veszteséget jelent ma, amidőn egyre kevesebb azoknak a száma, akik sok évtizedes alkotó munkájukkal a közéleti szereplésük alatt csorbitatlanul megőrzött erkölcsi integrátusokkal valóban súlyt és értéket jelentenek.

Az a hatalmas befolyás, melyet a GYOSz Chorin Ferenc elnöksége alatt szerzett, elsősorban az ő személyének tekintélyére és súlyára vezethető vissza.

Halála azonban nemcsak a vezetése alatt álló vállalatoknak és nemcsak a vezérlete mellett működő gyáriparnak súlyos gyásza, hanem gyásza az egész gazdasági életnek, s Magyarország egész társadalmának is.

Ennek a gyásznak közepette nem lehet helyénvaló, hogy Chorin Ferenc munkásságának gazdaságtörténelmi jelentőségét oknyomozó alapon vizsgáljuk és biráljuk.

Az az osztatlan részvét azonban, mely Chorin Ferencet utolsó utjára kisérte, s azok a bucsuszavak, melyeket a koporsó mellett a GYOSz nevében Fenyő Miksa, a Kamara nevében Belatiny Arthur, a Műegyetem nevében Buday László dr., s a Salgótarjáni Részvénytársaság nevében Biró Pál mondottak, valamint a megjelent gyászoló közönség, s a magukat a temetésen képviselő szervezetek névsora kétségtelenül dokumentálják, hogy Chorin Ferenccel olyan megértő egyéniség távozott az élők sorából, aki exponált szerepe ellenére is mindig és mindenütt meg tudott maradni azon az erkölcsi magaslaton, mely felé csak hódolattal tekinthettek barátai és ellenfelei egyaránt.

Azok a hatalmas intézmények, melyek Chorin Ferenc munkásságának köszönhetik nagyságukat, akkor fogják igazán leróni vele szemben a kegyelet adóját, ha tiszteletben tartják és megőrzik azokat a nemes tradiciókat, melyek Chorin Ferenc munkásságát jellemezték.

Hosszu pályája alatt méltó tanitványok is nőttek nagyra a Mester vezetése alatt, s igy remélni merjük, hogy a gyászidő elteltével az élet parancsszavát követve a tanitványok harmónikus együttmüködése fogja biztositani Chorin Ferenc diszes, de terhes örökségének épségben való fennmaradását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Chorin Ferenc a Parlamentnél Idősebb Chorin Ferenc volt országgyülési képviselő,
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98