Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Rövidek

Páris, január 4.

Az ántántállamok nagykövetei hétfőn délelőtt 11 órakor együttesen fogják fölkeresni Stresemann külügyminisztert, hogy közöljék a német kormánnyal a nagyköveti tanácsnak a kölni zóna kiüritésére vonatkozó egyhangu határozatát. Az átnyujtandó jegyzék hangsulyozza, hogy Németország nem teljesitette becsületesen („fidélement observe”) a versaillesi békeszerződésnek 427. szakaszát, amely a lefegyverzésről intézkedik, ezért az ántánt nem hajlandó megszálló csapatait a Rajna balpartjáról január 10-ig visszavonni.


A jegyzék a berlini ántánt katonai bizottság jelentésére hivatkozik, a tiltott fegyverkészletekről, fegyvertartásról és toborzásról részletes adatokat tartalmaz és azzal végződik, hogy miután Németország megszegte a versaillesi szerződést, az ántánt sem érzi kötelezve magát annak betartására.

Franczia Kiss Mihály Kecskemét
Fogadd bajtárs szerencsekivánatainkat az uj esztendő és ujabb nagybecsü amnesztiád alkalmából. Él magyar, áll Buda még!
Pekár Gyula.

 

A pénteki minisztertanács hozzájárult a zalaegerszegi internálótábor eladásához

Jelentettük már, hogy Diószeghy János miniszteri tanácsos, a belügyminisztérium rendészeti osztályának vezetője, rövid időn belül Zalaegerszegre utazik, hogy az internálótábort átadja uj tulajdonosának, a népjóléti minisztériumnak. A belügyminiszter a pénteki minisztertanács elé terjesztette ezt az ügyet és a kormány tagjai elvben hozzájárultak ahhoz, hogy az internálótábort a népjóléti minisztérium vegye meg és tüdőbetegszanatóriumot rendezzen be a helyén.

A Magyarországi Munkáspárt országos kongresszusa a Sas-körben

Vasárnap délelőtt a belvárosi Sas-körben vagy száz község küldöttei sereglettek össze, hogy résztvegyenek a Magyarországi Munkáspárt országos kongresszusán. Az emelvényen Rásonyi-Papp Gedeon országos pártelnök mellett dr. Dénes István képviselő, dr. Domokos László, Pajzs Zsigmond, Pásztor Imre és Molnár György országos elnökök, továbbá Peregriny rendőrfőtanácsos foglalt helyet.

Föloszlatják a Keresztény Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének  kecskeméti csoportját

A KANSz kecskeméti csoportja kimondotta a KANSz kebeléből való kiválást és fajvédő alapon a vidéki tisztviselők uj tömörülését határozták el, a fajvédőknél szokásos éleshangu politikai nyilatkozatok is hangzottak el a kormány és a mai rendszer ellen. A KANSz kebelében megindult a vizsgálat a harcias csoport ellen, de nem tetszett a belügyminiszternek sem az a tendencia, amelyről az uj mozgalommal kapcsolatban bizalmas jelentések érkeztek hozzá.

 

Ezért a belügyminiszter a KANSz-tól függetlenül szigoru vizsgálatot rendelt el a fajvédő csoport ellen és annak foganatositásával Pantl Kálmán miniszteri tanácsost bizta meg. A tanácsos a mult héten befejezte a vizsgálatot, amelynek eredménye a fajvédők minden szépitgetése ellenére is igazolta a meg nem engedett politizálást, a kormányellenes nyilatkozatok elhangzását és a bizalmas jelentések egyéb adatait. A vizsgálati adatok alapján a belügyminiszter elhatározta a KANSz kecskeméti csoportjának föloszlatását s az erre irányuló rendeletét a hét folyamán közli az érdekeltekkel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98