Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Nurmi két versenyben három világrekordot javított meg

Új fedettpálya rekordot állított föl 1 angol mérföldön, 1500 méteren és 5000 méteren.
Ritola 5000 méteren második lett. – Egy angolon Joie Ray-t győzte le Nurmi.


Newyork, január 6.
A Madison Squars Garden fedett pálya mai versenyét még Amerikában is szokatlan arányú érdeklődés előzte meg. Elkeseredett harc folyt egy-egy jobb helyért. Annak ellenére, hogy a belépti díjak igen magasak voltak, senki sem akarta elmulasztani a szenzációsnak ígérkező versenyeket. Csupa meghívási versenyszámból volt összeállítva a verseny programja.

Valamennyi amerikai atléta starthoz állt, de mindannyiuk részvétele eltörpült a szenzáció mellett, hogy az olimpiai után ez volt Nurmi első atlétikai versenye .Kívüle honfitársa, Ritola is indult az 5000 méteres futásban.

Az amerikai atléták hónapok óta kemény tréninggel készültek, hogy hazai pályán reprimálják a párisi Stedonban szenvedett kudarcukat.

Nurmi két számban indult: az egy angolmérföldes és az 5000 méteres futásban, mind a kettőt megnyerte és három új fedettpálya világrekordot állított fel.

Az amerikai közönség nagy meg volt elégedve Nurmi szenzációs debütjével és lelkesen ünnepelte a finn csodafutót. Nurmi versenyeinek részletei ezek: Egy angol mérföldes futás. 1. Nurmi 4 p. 13 mp. Világrekord 2. Joie Ray

Az egy angol mérföldes verseny lefutása közben. Nurmi megjavította az 1500 méteren fennállott fedettpálya világrekordot is 3 p. 55.2 mp.-re.

5000 m. futás: 1. Nurmi 14 p. 44.6 mp. Világrekord (Régi világrekord 14 p. 54.6 mp.) 2. Ritola 40 yarddal nyer.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98