Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Az Agfa színes fotográfus-lemez

A világháborúig nálunk jóformán csak a LUMIÉRE-féle autochrom-lemezt hozták forgalomba. Az Agfa-cég (német) a háború óta ugyancsak gyárt autochrom-lemezt. Gyártmányai tokáig zöldfátyolosak voltak, de ezt a fogyatékosságot a gyár — úgy látszik — csak fokozatosan tudta kiküszöbölni, én legalább is csak e télen (1924) tudtam az első, zöldfátyolnélküli Agfa színes fölvételt előállítani.

Ez a fölvétel a francia lemezeknél jóval átlátszóbb, ezért vetítésre alkalmasabb is, s ha a gyár további készítményei is mentesek lesznek a zöld fátyoltól, akkor azokat a Lumičre-féle lemeznél tökéletesebbnek kell minősítenünk. Egy lemezről a fényérzékeny réteget lekapartam, hogy a rácsot magát megvizsgálhassam. Szabad szemmel is észlelhető különbség a francia és a német autochrom-rács között.

A francia rózsaszínes, a német szürke, tehát az elméletnek inkább megfelelő. Kérésemre dr. SÁNTA LÁSZLÓ mikroszkóppal megvizsgálta az Agfa-lemez rácsát, s arra a megfelelő eredményre jutott, hogy azon nincs keményítő. (A polarizáló készüléken át nézve ez kétségtelenül megállapítható.)

Azt, hogy a zselatin van-e megfestve (SCEPANIK módszere szerint), avagy más anyag színezett testecskéiről van-e szó, még eldönteni nem tudtuk, de inkább az utóbbi látszik valószínűnek, mert gyakran látni 2-2 színes mező között párvonalosan futó festetlen sávocskát; továbbá a többé-kevésbbé négy-, illetőleg többszögü idomra horpadt, eredetileg talán kerekalakú festett mezők közei is mintha színes törmelékkel volnának kitöltve.

Ezért átlátszóbb a kép, a Lumiére-féle rácson ugyanis a magábanvéve is már tömörebb keményítőszemecskék közeit korom tölti ki. Az Agfa-cég egyik újabb híradása szerint a színes Agfa-lemezek mezőcskéi festett gummi-arabicumból készülnek.

Az Agfa-féle rács mezőcskéi különféle nagyságúak, általában véve jóval nagyobbak a LUMIÉRE-félénél, s amint a fentebbiekből láttuk, a törmeléknél fogva a legkülönfélébb alakúak. Az említett, talán a testecskék összehúzódása miatt támadó színtelen közök a lemez felületén csak szórványosan láthatók, úgyhogy a kész képen nem okoznak zavart.

A lemez átlátszóságából az következnék, hogy a megvilágítási idő is kevesebb az Agfa-lemeznél. Ez azonban, sajnos, nem így van; a cég is használati utasításában 80-120-szoros megvilágítást ír elő. ( A Lumiéreé 60-szoros, azaz a közönséges, nem színes, ugyanolyan körülmények közötti felvétel 60-szorosa.)

A fényérzékeny réteg érzékenyebb tehát a francia lemezen: legalább is én más következtetésre nem tudok jutni, mert a felvételnél használt sárga fényszűrő nem tömöttebb a francia lemezekhez gyártott fényszűrőknél, csak éppen más színárnyalatú.

Szemere László.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98