Dtum
Login with Facebookk
1923 | November

Fotografiai célokra való brómezüst-emulzió készítése

Jóminőségű fotográfiai brómezüst-emulzió készítése olyan különleges műveleteket kíván. amelyeket csak teljesen szakszerűen berendezett gyári üzemben lehet elvégezni.

Magának az emulziónak a készítése nem nehéz. Igen sok jó recipét ismerünk. A frissen készült emulzió azonban fény iránt kevéssé érzékeny, azért azt még az érzékenység fokozására különböző műveleteknek kell alávetni, amit érlesztésnek neveznek. Az érlesztés elsősorban pállitásból áll: az emulziót langymelegben állni hagyják.

Eközben az eleinte finoman eloszlott csapadék összecsapzik: nagyobb szemecskékké tömörül, ami a felvétel rajzolatának finomságára káros ugyan, de az érzékenységet nagy mértékben fokozza. Innét van az, hogy nyomdai reprodukciókra és egyéb olyan felvételekre, amelyek nagyon éles képeket követelnek, külön, kevéssé érlesztett emulziókat készítenek (reprodukció-lemezek)

Az érzékenységnek fokozása érlesztéssel tehát egy bizonyos határon túl nem tanácsos. A fátyolosodásra való hajlamosság is fokozódik vele. Ezért egyéb műfogásokkal is emelik az érzékenységet, de ezek legnagyobb része féltve őrzött gyári titok. Az egész eljárásnak igen sok aprólékos finomsága van. Így pl. más az érzékenység, ha a brómoldatot öntjük az ezüstoldatba, mint ha megfordítva csináljuk.

Elméletileg mindegy, akármilyen brómsóoldatot használunk, mert a cserebomlás melléktermékei oldva maradnak és azokat később úgyis kimossuk. A gyakorlatban azonban ennek is lényeges hatása van. Használnak kálium-, nátrium-, ammónium-, cink-, kadmium- és egyéb fém-bromidokat, de nem is tisztán brómsókat, hanem bizonyos céloknak megfelelőleg más és más arányban elegyített haloidokat, klór és jódsókat.

Így származnak a különféle lemezek; tájképlemezek, rapidlemezek, extrarapid-lemezek, ultrarapid-, arckép-, diapozitiv-, fotomechanikus., és egyéb lemezek. Ezek egymástól az érzékenységbe, a rajzolat finomságában, a kép fedettségében, átlátszóságában, fátyoltól mentességében, ellentétességében és egyebekben különböznek, a kitüzött cél szerint. Nincs olyan lemez, amely minden előnyt egyesítene magában. Egyik előnyös tulajdonságnak a fokozása a másik lecsökkenésével jár. Amit nyerünk a révén, elveszítjük a vámon. A színek iránti érzékenyítés festékoldatok hozzákeverésével történik.

Amikor az emulzió érlesztése befejeződött, ezt egy porcellántálba öntik és meg hagyják meredni. Azután nagyon finoman felaprózva folyó vízben alaposan kimossák, a mosóvizet eltávolítva újból megolvasztják, üveglapokra öntik és teljes sötétben tökéletesen kiszárítják.

Mindezeket a műveleteket attól fogva, hogy zselatinba a bróm- és ezüstoldatokat beleöntötték, teljesen sötétben vagy vörös lámpa fényénél kell végezni. Erre a célra, tekintve az eljárás hosszadalmasságát csakis spektroszkóppal leggondosabban megvizsgált vörös üvegek használhatók.
Az emulzió felöntésére váró üveglemezek megtisztítására is nagy gondot kell fordítani, mert a legcsekélyebb tisztátalanság; egy láthatatlan porszemecske vagy ujjal való érintés az előhívásban a zselatin felhólyagosodását vagy teljes leválását okozhatja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98