Dtum
Login with Facebookk
1925 | Július

A malmok forgalmi adóját egyötödére csökkentette a pénzügyminiszter

Az Országos Molnár Egyesület elnöksége Bugyi Antal nemzetgyűlési képviselő, elnök vezetésével már régideje nagyarányu mozgalmat indított a kismalmosok sérelmeinek orvoslása tekintetében. 

Bud János pénzügyminiszter és Varga János államtitkár elfogadták a kismalmosok képviselőinek érvelését és kívánságaikat jogosnak ismerte el, azokat az egész vonalon teljesítették.

Ennek a megállapodásnak eredményeképen jelent meg a napokban a pénzügyminiszter rendelete, amelynek értelmében a malmok ezután vámkeresetük értékének két százalékát fizetik forgalmi adóban. Ez igen jelentős vívmány különösen akkor, ha tudjuk, hogy az 1924–25-ik évben a malmok tíz százalékot fizettek.

Az új rendelet a liszt- és kenyérárak olcsóbbodását fogja előidézni.
A rendelet a továbbiak során kimondja, hogy a kismalmosok a helybeli házikenyérsütőknek, szövetkezetnek, kórháznak stb. őrölhetnek anélkül, hogy ezért külön kereskedelmi őrlési adót kellene fizetniök.

A rendelet egyik legfontosabb intézkedése az, hogy súlyos adóval terheli azokat a cseretelepeket, melyeket a nagymalmok létesítettek a falvakban a kismalmok nyakára, úgyhogy a cseretelepek további fenntartása ezután nem lesz jövedelmező. Ez az intézkedés négyezer kismalom felvirágzását jelenti.

A forgalmi adót a pénzügyigazgatóságok átalányban vetik ki és a kismalmos hét havi részletben fizetheti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98