Ugy törtek be, mint záporeső után fekete föld szaga, a nyitott ablakon. Csizmájuk kopogása megdobogtatta a magyar sziveket. Ö, fájdalmas, elfulladt, sajgó szivek a háboru és a bolsevizmus után! Azt hittük, hogy ugy rohanják meg az alkotmány sáncait, mint a vörössapkás honvédek a budai várat.

Hányszor verték ki a magyar középosztályt, a magyar intelligenciát, a magyar urat ezekből a sáncokból, amikor az ő jogukért az ő szabadságokért, az ő boldogságukért rohamozott. Ezek keresték a közelharcot, beásták magukat az alkotmányba és eldobván a vörössapkát, a janicsárok gunyáit öltötték föl.

Valahányszor keveselték a menázsit, föllázadtak és janicsármódra döngetni kezdték a kisüstjeiket a padisah kapuja előtt. A nagyúr pedig megvetette és megfizette az ő kirakatparasztjait. Igy játszották el történelemi hivatásukat, igy váltották föl aprópénzre a tisztaságukat, igy lett selerotikus az az ér is, amelyen friss vérnek kellett volna fölfrissitenie a kiszáradt, sorvadásos magyar közéletet. Már akkor az árokba, kerültek, amikor megszavazták a derest, amelyről bizonyos Kossuth nevű fölforgató fiskális lerángatta rongyos és mezitlábas őseiket. A jobbágy ivadékok, akik a 48-as törvények eltörlésére szavaznak, a tegnapi jogtalanok, a hatalom parvenüi, akik összetörik a kőtáblákat, amelyek előtt, nagy-atyáik térdencsuszva imádkoztak. Soha másért nem lázadtak a janicsárok, mint zsebérdekekért.

Azt mondják, ez a kisgazda bölcs realitása, rideg osztályérdeke, ez a meggondoltság, politikai érzék, amire építeni lehet. Láttam őket a háboruban és az ő örökkévaló dicsőségüket zokogtam. Hittem, hogy a magyar Megváltó parasztasszony méhében szunnyad, akinek az ura derékig a hóban őrt áll az ország kapujában. Imádtam halálraszánt, zord nyugalmukat a bolsevizmus idején. Világgá kiáltottam 1919 vörös májusában, hogy övék az ország, a jövő, a hatalom, mert a rothadásban, erkölcsi züllésben és tántorgásban csak a paraszt maradt méltó magyarnak: Hát ezek volnának, a nemzetgyűlés önző mamelukjai, a magyar Megváltók, akiket megimádtunk?

Nem. Nincs közük a magyar paraszt hűségéhez, bátorságához, honszerelméhez. Szilaj kortesek, nagyszáju söntéshazafiak, konok egoisták. Elromlottak, vagy, már romlott szándékkal jöttek? Egyremegy. Bucsuzunk tőlük, mert az idejük lejárt A csizmájukon foltok, bajuszpedrővel sem suvikszolhatják fényesre.

A vörössapkás félistenek, osztozkodó janicsárokká híztak.