Dtum
Login with Facebookk
1925 | Június

Egy pincér és egy futurista költő az automobil-sorsjáték nyertesei

Két kisorsolt motorbicikli gazdája még nem jelentkezett


A pincérekre ugyancsak rámosolyog a szerencse az utóbbi hetekben. Egy pincér leánya lett a pünkösdi királynő, pincér nyerte a sorsolási handicap nyreménylovát, most pedig egy pincér nyerte meg az automobilkiállításon kisorsolt automobilt is. A boldog, ujdonsült autótulajdonos Michel Guidó, 25 éves pincér, a Bristol-kávéházban dolgozik és a következőket meséli:

 

Szerdán szabadnapos voltam és csak délben jöttem be az üzletbe. Itt társaim azzal fogadtak, hogy én nyertem meg az autót. Reggel a bankból telefonáltak, hogy a Bristolban eladott szériának egyik sorsjegye nyerte a főnyereményt, a négyüléses magomobilt. Az összes pincérek megnézték sorsjegyüket – valamennyien 5-5 darabot vettünk – de egyiknél sem volt a nyerőszám, tehát csak én lehetek a nyertes. Azt hittem, hogy ugratnak és háromszor tértem vissza a villamosmegállótól, amig végre kimentem az Iparcsarnokba, ahol csakugyan át is adták az autót. Az automobil most garázsban van, nem is használom, hogy uj maradjon és 120 millióért eladó. A pénzért lakást veszek, semmiféle kiruccanást nem rendezek és dolgozom tovább, mint eddig. Komoly ember vagyok, két gyermek apja. Kétéves fiam van, a kislányom pedig most született. Mialatt beszélgetünk, egy szinházi hetilap fényképésze fotografálja Michel Guidót. A szerény, szőke pincérből primadonna lett…


Az Automobilklub sorsolásán egyébként három hatalmas angol mótorkerékpárt is kisorsoltak. A nyerőszámok a következők: C. 42.834, B. 27.936, C. 35.072. Az Automobilklub vezetősége gondoskodott arról, hogy a nyertesek ne legyenek kénytelenek luxusadót fizetni. Ezért a nyerő sorsjegyek tulajdonosai szerepelnek az automobilt és mótorkerékpárokat szállitó cégekkel szemben mint közvetlen vevők és a fényüzési adót a kiállítást rendező egyesület fizeti. Eddig csak egy mótorbicikli nyertese jelentkezett.


Tamás Aladár iró, a „365” cimü futurista folyóirat szerkesztője. Tamás Aladár 26 éves létére hat nyelven beszél és ír, szoros nexust tart fönn a hasonló irányu külföldi irodalmi irányzatokkal és lapja még a különböző tengerentuli hasonló szellemü lapokkal is csereviszonyban van. Ö nem adja el a mótorbiciklit, hanem oldalhajót szereltet rá és egy barátjával együtt nyakába veszi az országot, hogy nehezen terjedő lapjának a vidéken is propagandát csináljon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98