Dtum
Login with Facebookk
1925 | Május

MTK – Bolton Wanderers 1:1 (1:0)

Mandl súlyosan megsérült – Orth volt a mezőny legjobb embere – Az angolok sportszerűtlen magatartása miatt három perccel előbb ért véget a küzdelem

Harmincezer főnyi izgatott sportrajongó fonta körül vasárnap délután a Hungária-úti pályát, amikor hosszú idő után az angol futball művészei, a Bolton Wanderers izmos legényei léptek a porondra. Mindenki 3-4 gólkülönbségnyi vereségről beszélt, de bajnokcsapatunk a hatalmas ellenfél ellen bámulatos lelkesedéssel küzdött.

Nagy László bíró sípjelére a küzdő felek a következő fölállításban állottak egymással szemben:
Bolton Wanderers (piros-fehér): Pym – Greenhalgh, Finney – Howart, Nuttal, Jennings – Butler, Jack, Smith J., Smith Joe, Vizzard.
MTK (kék-fehér): Remete – Mandl, Kocsis – Kléber, Rebró, Nádler – Senkey II., Rakitovszky, Orth, Opata, Jeny.

A kék-fehérek kezdenek, de azonnal az angoloknál a labda és már első percben kornert érnek el. A 7. percben Jeny – Opata pazar előretörése hozza izgalomba a közönséget és amikor Orth vezetésével a kék-fehérek csatasora előrelendül, gólt áhítozik mindenki, de Senkey bombája a kapu fölött süvít el.

Egy ellenünk megítélt korner után a 22. percben kritikus helyzetbe került a magyar kapu. A megdermedt közönség azonban csakhamar föllélegzik, mert a kék-fehér csatárok máris az angolok kapuját veszélyeztetik és Orth kétszeri mesteri lövése után végre megszületett az első magyar gól. (23. p.)

Ezután mindenki az angolok ellenállhatatlan támadásait várta, de ez nagy meglepetésre elmaradt, sőt Opata a 30. percben majdnem újabb gólt lőtt, de Pym mentette hálóját.

Két perc múlva Mandl Vizzard-dal összeütközik, és a térde kiugrik. Kizuhan a pályáról és pár perc múlva ölben viszik az öltözőbe. Helyét Orth foglalja el. Bár ezzel az MTK támadósora súlyosan meggyöngült, az angolok kiegyenlítési kísérletei továbbra is meghiúsulnak. Félidő: 0:1 az MTK javára.

Több mint negyedórás szünet után 10 emberrel kezd az MTK. (Orth bekk!) Két perc múlva az ördöngős technikájú Molnár hatalmas tapsvihar között lép a pályára, ugyanekkor Remete nagy elszántsággal tette ártalmatlanná Vizzard lövéseit. Egy perc múlva újabb korner az MTK ellen, de Remete pompásan véd.

Ezután a lövések zápora hull az MTK kapujára, de minden labda a briliáns Remete kezébe fut. Két lövés csak most Pym kapujára, de pillanatok múlva Butler kiszökik és 20 méterről hajszálnyira a kifutó Remete mellé lövi a labdát. Kemény és energikus angol támadásokat Orth nagy bravúrral ver vissza. Az izgalom folyton nő, a nézők serege újabb gólra éhes és közben a bírót szidalmazza.

A 21. perctől kezdve az MTK némi fölénybe jut. A 25. percben Kléber és Smith Joe összefejelnek és a kemény angol pár percre harcképtelenné válik. A 30. percben Rakitovszky egy belelépéstől elterül, de csakhamar magához tér.

Még 15 perc! A sportfanatikusok izgatottsága a tetőfokára hág, és szinte követeli az újabb magyar gólt, és hogy ez nem akar bemenni a hálóba – a bírót okkal és ok nélkül állandóan pfujozzák.

A 35. percben Jack gyönyörű trükkel kitör és lövését csak korner árán lehetett menteni, a bíró azonban nem ítéli meg, mire egy angol játékos citromot hajít Nagy László felé. Büntetés csak egy szabadrúgás. Végre a 37. percben Smith J. center egy magas labdát plasszírozott lövéssel hálóba vág: 1:1.

A 42. percben váratlan esemény történt. Molnár off side-ról megszökött és három lépésről Pym kezébe lőtte a labdát, majd utána a kapu mellé plasszírozta azt. Ekkor az angolok hevesen kifakadtak. Hárman is közrefogták Nagy László bírót és kifelé tuszkolták a pályáról. Nagy László erre lefújta a mérkőzést.

A közönség hangos pfujozás közben betört a pályára és csak az elősiető nagyszámú rendőrségnek köszönhető, hogy az angolokat nem inzultálták.

Jimmy Hogan az MTK régi trénere, vasárnap Budapestre érkezett és azonnal működésbe lépett a Bolton Wanderers – MTK mérkőzésen, ahol ő nyújtotta az elsősegélyt Mandlnak, akit Brüll Alfréd elnök lakásán ápolnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Remete védi J. Smith bombalövését Mandl elfejeli J. Smith elöl a labdát A nagy önfeláldozással játszó remete az angol csatárok lábáról szedi le a labdát Finney védi Pym kapus előtt Orth saroklövését Korner az MTK ellen A Bolton Wanderers és az MTK futballcsapata
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98