Igaz ez? Nem a novemberlelkü hideg szél borzongta belé a szelid Nyiregyháza lakosainak fázós alvásába ezt az irtózatos álmot a ködcseppes éjszakán? Nem egy madár ijesztő frakkjának tépett karja fenyegette Naha József közhuszárt, aki kutyavonitás és száraz ágzörgés közt inalt a kertek alatt csillagtalan égen visszafelé a laktanyába, honnét kiszökött a feleségét látni, két kis pulyáját megcsókolgatni?

Huszonkét éves Naha József, aki hogyha helytelenséget cselekedett, olyan nyugtalansággal kolompol a szive, mint a megkergetett bárány nyakában a bádogcsengő s amig üget szegény a néma sötét huszárkaszárnya felé, a rend felé, a fegyelem felé, lidérclángokat vet a félelem az ő együgyü kis eszén és lihegése közben arra a látomásra mereszti szemeit, hogy a kaszárnya babonás padlásán fölakasztják őtet két huszárral, kötél a kezükben, csend van, a hold mint egy vaksi boszorkány néz be a szelelőlyukon, a patkányok ropogtatnak a sarokban egy halom ócska nyereg közt, senki se jön segiteni, s Madák őrvezető rákiabál: Na kutya, most imához, mert meghalsz… oh, hát nem elég csunya büntetése volna ez az éjféli képzelet, ez az izzasztó idegláz is egy veres sipkás fiunak, akit az erdők tündérei boldogságra biztattak valaha, akinek a hazát szolgálni álom volt, olyan édes, mint a mézeshuszár, akit az apja hozott volt a szeredásban a nagyvásárról… és aki a hazával soha se beszélhet, csak Madák őrvezetővel!

Hát megtörtént ez, hogy Madák fölakasztotta Nahát? Ó, vajon van-é oly nehéz angyalföldi aranylelet, mint amilyen nehéz a magyar sziv ez után a nyiregyházi madákság után? Van-e olyan nagy nyereség a boldog kormány adójelentésében, mint amilyen kár, kár a családjaszerető Naha József ifjú, meleg magyar életéért? Lehet-é oly édes a földnek a harmat, mint amilyen keserüek két árva gyerek lepotyogó könycseppjei? S lehet- vádpontja, lehet-e kifogása a kurzusnak Madák őrvezető ellen, aki a hazalógott apát felakasztja?

Itt van ni, ezt a tipust faragja mint a gondatlan gyermek, hatodik esztendeje. Ezt a vastag, héjjas szivü magyar katonát kapatja, szoktatja, oktatja Orgovány óta. Kommunista bányász! – azt üvölti szegény buta báb, a madák! És felköti magyar vérét, a magyar huszárt. Harmadmagával, éjszaka, gyáva zsivány módjára.

A Madákkal akarod visszavenni az országodat? Oroszlánnak kell a magyar katonának lenni, nem hiénának. Mártirnak, nem hóhérnak. De te kurzus a magyar história hősi pantheonja tövébe plasztikont építettél, amelyben iszonyatos viaszszörnyek ülnek.