Dtum
Login with Facebookk
1925 | Március

Bethlen csütörtökön utasitja vissza a főrendek és a vármegyék támadását

Nagy föltünést keltett politikai körökben, hogy szombaton délelőtt a régi főrendiház tagjai, délután pedig a vármegyék országos bizottsága hevesen megtámadták a kormányzatot és élesen és határozottan állást foglaltak a kormány választójogi és felsőházi javaslatával szemben.

 

Legilletékesebb helyről szerzett értesülésünk szerint ezek a támadások a legkevésbé sem fogják befolyásolni a kormányt abban, hogy alkotmányjogi törvényjavaslatait tető alá hozza, sőt Bethlen István gróf miniszterelnök a nemzetgyülés választójogi, illetően közjogi és igazságügyi bizottságának legközelebbi - csütörtöki - ülésén alkalmat fog keresni arra, hogy a főrendek és a vármegyék támadását a leghatározottabban visszautasitsa.

 

Nem fogják szó nélkül hagyni ezeket a támadásokat a kormánypárt tagjai sem, akik közül Örffy Imre, mint a közjogi és az igazságügyi bizottság csütörtöki ülésének első szónoka fog tiltakozni a főrendek és a vármegyék föltünő kijelentései ellen. Erre vonatkozólag vasárnap délután a következőket mondotta munkatársunknak:

- Amennyire ellenséges vagyok az alsóház radikális összetételének, éppen annyira félek attól, hogy a felsőház tulságosan konzervativ alapon jöjjön létre. Az országgyülés két kamarája között bizonyos együttmüködésre van szükség, ami rendkivül meg van nehezitve akkor, ha a két kamara olyan messze esik egymástól, mint két naprendszer a világürben. Kétségtelen az is, hogy olyan politikai irányzat, amely nem akar előrehaladni, állandó nem lehet, mi pedig meg fogjuk mutatni, hogy igenis, előre akarunk haladni, már amennyire lelkiismeretünk diktálja és a mai körülmények között az ország érdekében megengedhetőnek tartjuk.

 

- Elhatározásunkban csak a mai helyzet lehet irányadó. Hogy mi lesz 10 év mulva, az más kérdés. A világpolitikai helyzetből itélve, bizonyára balfelé fognak az események eltolódni, előhaladási igyekezetünkben tehát semmiesetre sem engedjük magunkat a régi főrendiház tagjaitól befolyásoltatni. Sőt, ellenkezően. A felsőházi javaslat bizottsági vitájában messzemenő javaslatokat fogok csütörtökön előterjeszteni, amelyekkel azt célozom, hogy az uj felsőház még a tervezettnél is demmokratikusabb alapokon jöjjön létre.

 

- Ebből a célból inditványozni fogom, hogy a felsőház tagjainak száma növeltessék, az érdekképviseletek választási joga kiterjesztessék és még több más módositást is terjesztek elő, mert azt akarjuk, hogy a felsőház az alsóházzal szemben másodsorban álljon, vagyis semmiesetre sem akarjuk a felsőházat az alsóházzal egyenrangu félnek elismerni. A vármegyék országos bizottságának állásfoglalásáról alkalmunk volt beszélni Andrássy Gyula gróffal is, aki kijelentette A Reggel munkatárásnak, hogy a vármegyék szombati határozatát teljesen elhibázott akciónak tartja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Néhányan a főrendek közül. Bal szélen Wlassich Gyula, főrendiház elnöke hirlapirókkal Gróf Keglevich Gábor, a főrendiház utolsó alelnöke és Csernoch János hercegprímás Gróf Zichu Ágoston, Fiume egykori kormányzója és Cziráky Antal, a Hitelbank elnöke
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98