Dtum
Login with Facebookk
1925 | Október

Vasárnap kitört a német kormányválság

Berlin. október 25.
A német nemzeti néppárt birodalmi gyülési frakciója vasárnap, rövid megbeszélés után ugyhatározott, hogy helyesli Schiele, Neuhaus és Schlieber minisztereknek azt az elhatározását, hogy a birodalmi kancellár utján még a mai nap folyamán fölmentésüket kérjék. Az ülésen a párt 111 képviselőtagja közül csak hatvanan vettek részt. Schiele birodalmi belügyminiszter, aki szintén jelen volt az ülésen, a határozathozatal után azonnal elhagyta az üléstermei és fölkereste Schlieber birodalmi belügyminisztert, és Neuhaus birodalmi gazdaságügyi minisztert.

 

Este 9 órakor a három német nemzeti-párti miniszter megjelent Luther birodalmi kancellárnál és tudomására adta lemondását.


Politikai körökben híre jár, hogy Luther a megüresedett három miniszteri széket államtitkárokkal tölti be és a locarnói egyezményeket a Reichstag elé terjeszti, mert arra számít, hogy a német nacionalisták egy részének támogatásával sikerül a többséget megszerezni.


Amennyiben a birodalmi gyülés nem ratifikálná az egyezményeket, akkor kormány föloszlatja a parlamentet, amihez állítólag már megszerezte Hindenburg elnök bejegyzését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Reichstag. Paul von Hindenburg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A világ legfiatalabb telefonistája A világ legfiatalabb telefonistája
Reis Fülöp, a telefon föltalálója még álmában sem tudta elképzelni...
Az évszak-típusok 1.
A bécsi középponti meteorológiai intézet legutolsó, 1916.-i évkönyvét...
A hónap rövidhíreiből
A korona árfolyamának külföldi gyengülésével párhuzamosan...
Pintér Ernő betegsége Pintér Ernő betegsége
Pintér Ernő, a közismert „Pintér bácsi”, az első...
Az új és a régi országház Az új és a régi országház
A Sándor-utczai országházba a képviselők már nem mennek többé, hanem...
A czigány-akadémikus: Jean Richepin A czigány-akadémikus: Jean Richepin
Ma már sok czigány akad, a ki letagadja származását, viszont vajmi...
Hol lesznek kisbérlő-szövetkezetek? Hol lesznek kisbérlő-szövetkezetek?
A miniszterelnök gazdasági programjának végrehajtása során...
Az orosz katona Az orosz katona
Sok jellemrajz került már az orosz katonáról, a kit különben...
Antal István vasárnap átvette Jászberény mandátumát Antal István vasárnap átvette Jászberény mandátumát
Vasárnap nyujtották át Antal Istvánnak Jászberény mandátumát....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98