Bécs, április 5.

Igazi bécsi szalón, a régi szép időkből. Gobelinek és képek, borzok, fametszetek, drága keleti szőnyegek, mükincsek – egész kis muzeum. Ez a Schratt Katalin fogadószobája. Muzeum és mégis „gemütlich”. De ez már nem gloriettegassei kis palota szalónja, hanem a Kärntnerring 4. számu bérház egyik lakása, ahol most Schratt Katalin lakik. Itt fogadja vendégeit, akik most husvétkor meglátogatták.

Mellette ül fia, Kiss ur és a feketekávét az elhunyt bécsi tárcairó, Siegmund Schlesinger lánya kinálja a vendégeknek. A nagy müvésznő mindenről szivesen és kedvesen cseveg, csak éppen azt a témát kerüli a legnagyobb óvatossággal, amely a vendégeket leginkább érdekli – ez a téma: Ferenc József.

- Beszéljünk inkább közömbös dolgokról – mondja a nagy müvésznő - . Ez a házam és a hietzingi villám nagyon meg van terhelve… Borzasztók ezek a nagy adók… És a nyugdijam, amit a Burgszinháztól kapok, mindössze 1000 korona havonként! Még arra sem elég, hogy jegyet váltsak a villamosra, ha nyugdijamért megyek.

Schratt ezután régi emlékeiről beszél.

- Oh – mondja – be szép idők voltak azok!
Akkor még voltak nagy igazgatók, kiváló müvészek, nagyszerű rendezők! Arra, hogy Halett-et szmokingban vagy utcai ruhában adják elő, senki sem mert gondolni. Azt beszélik, hogy „Othelló”-t is modern öltözetben akarják bemutatni. Végül talán még Wallensteint is! Én a magam részéről már igazán nem értem ezt….

Itt megint rátért anyagi gondjaira.

- Amikor a háboru kitört – mondja a müvésznő – még volt egy kis vagyonom. Később ezt is zár alá vették, mert férjem magyar ember volt.

Amikor visszakaptam papirjaimat, az egész nem ért semmit. Ne beszéljünk róla! Nem szeretek panaszkodni…

Ezzel bucsut is vett látogatóitól, hogy egy kis húsvéti kirándulást tegyen a szép Hietzingbe.