Dtum
Login with Facebookk
1926 | Április

Vasas – BEAC 3:1 (2:1)

Vasas: Nyerges-Rottler, Masevszky-Klein, Reiner, Massány-Grünfeld, Takács, Jelline, Szentmiklóssy, Himmer,
BEAC: Stocker-Kotraschek, Boór-Pesovnik, Sághy, Solymossy-Kertész, Reinhardt, Stofflán, Szántó, Marczinkó.

Ha az utolsó negyedórában nyújtott játékot vesszük tekintetbe, megállapíthatjuk, hogy a Vasasok csatársoruknak a kapu előtti határozottabb játékával megérdemelték a győzelmet. Az egyénenként jeles-kvalitású BEAC-játékosok viszont nélkülözik a taktikai tudást, gyengék a gólhelyzetek előkészítésében az eredményes befejezésében.

Az I. félidő elején a BEAC csak nem állandóan frontban van. 9. percben azonban Jellinek kiugratja Takácsot, aki az elesett Boór mellett éles lövéssel megszerzi a vezetést (1:0). Alig ocsudik föl az egyetemi csapat, a 12. percben Himmer emelt labdáját Grünfeld csaknem a kapulécnél Takács elé fejeli, aki közelről a hálóba vágja (2:0).

A két gól előny fokozottabb munkára serkeneti a BEAC-ot. A 16. percben a kitörő Reinhardtot az ötös vonalon Masevszky elvágja. A megítélt 11-est Stoffián védhetetlenül a gólba lövi (2:1) A 33. p-ben Massány térde megrándul és elhagyta a játékteret – helyét Himmer foglalja el. – A 10 emberrel szívósan küzdő Vasas meg tudja menteni kapuját a kiegyenlítéstől.

Helycsere után a Vasas Massányi nélkül áll fel és eleinte védekezésre szorul. Majd amikor a BEAC-csatársor az eredménytelen rohamok után visszaesik, a Vasasok támadásai Takácsra építve egyre veszélyesebbek lesznek. A 32. percben Rottler magas szabadrúgását Stocker ügyetlenül Takács elé öklözi, az éles szögből magas lövéssel beállítja a végeredményt (3:1).

Stocker elveszti fejét. A Vasas-csatárok, de főként Takács magas lövéseket küldenek a kapujára és ő valamennyit hibázza. Szánalmas vergődésének a mérkőzés végét jelző füttyszó vet véget.

A Vasasok csapatának a Rottler-Masovszky hátvédpár az első félidőben súlyos hibákat vétett. A fedezetsorban, amíg játékban volt, Massányi tűnt ki, Reiner csak a második félidőben felelt meg. Klein keveset volt játékban. A csatársor és egyben a mezőny kiemelkedő legjobb embere Takács volt, aki fénykorára emlékeztető játékával eldöntötte a mérkőzés sorsát.

A BEAC vereségét elsősorban fedezetsorának felbomlása okozta. Sághy feltűnő bizonytalan volt. Solymossy is indiszponáltan játszott, ellenben Pesovnyik megfelelt. A csatársor sem tudta kijátszani formáját, csupán Stoffián látt el kifogástalanul a feladatát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98