Dtum
Login with Facebookk
1926 | Július

Peltzer dr. világrekorddal legyőzte Lowet az angol bajnokságban

Csalódást hoztak nekünk az angol bajnokságok – Nem nyertünk egy bajnokságot sem – Darányi, Kariovits, Püspöki, Szepes második, Orbán harmadik, Egri helyezetlen – Atlétáink formájukon alul szerepeltek.

Egy újabb kellemetlen tapasztalattal lettünk gazdagabbak az idei angol bajnokságok után és pedig, hogy atlétáink legjobbjai nem bírják idegekkel az igazán nagy versenyeket. Csak ennek tulajdoníthatjuk, hogy az idén nem nyertünk angol bajnokságot.

Pedig Karlovits, Darányi, Orbán és Egri is bajnokok lehettek volna, ha a versenyben helyén van a szívük és bírják idegekkel a versenyt. Így csak helyezésekkel kell megelégednünk. Négy második, egy harmadik hely is értékes eredmény az angol bajnokságban, de csak akkor, ha jobbra nem volt előzetes kilátás.

Mennyivel küzdőképesebbek az északi és német atléták. Peltzer dr. megfelelő erős versenyben végre megmutatta mire képes és fél angol mérföldön kifutott világrekordjával örökre beírta nevét a sport világkrónikájába.

Az angol Lowenek sincs oka szégyenkezni második helyéért, hiszen élete legjobb futását produkálta. Peltzer dr. 440 yardon 49 mp-en belül futotta az előfutamát, de a döntőben a félmérföldes világrekorddal lábában nem tudott 50 mp-en belül sem futni.

Kitettek magukért a német sprinterek is. Mind az öten bejutottak a 100 yardos döntőbe és Corts a bajnokságot is megnyerte. A norvég Sunde és Askildt is győztek versenyeinkben és a francia Baraton is megnyerte pompás idővel az egy angol mérföldes síkfutást.

Csak nekünk nem jutott bajnokság. Pedig Karlovits kétszer is ugrott az idén 380 cm. körül. Orbán is ugrott 186-187 cm. Egri is dobott 14 méter, Darányi is dobott 14 méteren felül. De elhagyta őket a versenyző legfőbb erénye, a küzdeni tudás és mint a következő eredmények mutatják, messze maradtak attól, amit tudnak.

Püspöki és Szepes is jobb eredménnyel lehettek volna másodikok, de nálunk vigasztalható, hogy legjobb teljesítményük megismétlése esetében sem győzhettek volna.

Eredmények:
100 yardos síkfutás: 1. Corts (Stuttgart) 10 mp. 2. London (Délafrika). 3. Körnig (Boroszló). 4. Wege (Lipcse) 5. Schüller (Crefeld). 6. Büchner (Magdeburg)

200 yardos síkfutás: 1. Butler (Achilles Club) 21.9 mp. 2. Büchner (Magdeburg) 3. Andersen (Osló) 4. Porrit (Új-Zéland)

440 yardos síkfutás: 1. Rinkel (Achilles Club) 49.8 mp. 2. Peltzer dr. (Stettin)

880 yardos síkfutás:
1 Peltzer dr. (Stettin) 1 p. 51.6 mp. Világrekord 2. Lowe (Achilles Club) 1 p. 52.6 mp. 3. Grifüths (Surrey Club)

1 angol mérföldes síkfutás: 1. Baraton (Páris) 4 p. 17.4 mp. 2. Eöcher (Berlin)

120 yardos gátfutás:
1. Gaby (Politechurt Harriers) 15.1 mp.

410 yardos gátfutás: 1. Lord Burghley (Achilles Club) 55 mp.

Súlydobás: 1. Salisburg-Woods (Achilles Club) 13 m. 59 cm. 2. Darányi (MAC) 13 m. 60 cm.

Diszkoszdobás: 1. Askildt (Osló) 42 m. 44 cm. 2. Hoffmeister (Hannover) 41 m. 51 cm.

Gerelyvetés:
1. Sunde (Osló) 61 m. 51 cm. 2. Szepes Béla (MAC) 56 m. 85 cm.

Magasugrás: 1. Van Geyzel (Ceylon) 185 cm. 2. Pendelburg (Anglia) 183 cm. 3. Orbán Ferenc (SzAK) 180 cm.

Távolugrás: 1. Honner dr. (Ausztrália) 721 cm. 2. Püspöki Tibor (MAC) 696 cm.

Rúdugrás: 1. Kelley (Hampshare) 365 cm. 2. Karlovits János (MAC) 350 cm.

Hármasugrás:
1. Higginson (Preston) 12 m. 86 cm.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Peltzer dr. világrekord alatt győz a félmérföldes angol bajnokságban Butler (Achilles) megvédte címét 220 yardon a legerősebb külföldi sprintgárda ellen Karlovits János Darányi József Püspöki Tibor Szepes Béla
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az erdőbirtokok védelméről Az erdőbirtokok védelméről
A földmivelésügyi népbiztosság arra kötelezi az erdőbirtokok...
Magyar-osztrák atlétikai verseny Magyar-osztrák atlétikai verseny
Magyarország – Ausztria 7 1/2 – 3 1/2 pont Két uj...
Kazinczy emlékünnepek Kazinczy emlékünnepek
1859-ben volt Kazinczy Ferenc születésének, 1931-ben halálának...
Harci gázok és harci baktériumok, a védőoltások Harci gázok és harci baktériumok, a védőoltások
A védőoltások kielégítő védelmet nem nyujtanak: a létesített...
A nap tömege fogy A nap tömege fogy
Ha elfogadjuk az Einstein-féle elméletet, amely szerint az energiát...
A II. svéd-magyar mérkőzés A II. svéd-magyar mérkőzés
Magyarország győz 2:0 (0:0). Mindenben szerencséje volt vasárnap...
Nemzetközi mérkőzés: Rapid – FTC 2:1 (1:1) Nemzetközi mérkőzés: Rapid – FTC 2:1 (1:1)
A ferencvárosiaknak a tavaszi szezonban eddig mutatott formája után...
Elloptak egy kocsi kenyérjegyet Elloptak egy kocsi kenyérjegyet
Berlinben a napokban egy egész kocsi kenyérjegyet elloptak. Az egyik...
 A fáraó hitvese A fáraó hitvese
A Fáraó hitvese című filmdráma, melyet Ernst Lubitsch rendezett és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98