Dtum
Login with Facebookk
1926 | Május

A vasút mint önálló közlekedési pálya

A vaspálya kialakításában jelentős haladás történt 1789-ben. Ekkor alkalmazott Jessop, Loughborugh község vasútján először gombafejű sínt, oly módon, hogy az a közút színe fölé kiemelkedett. Ez a sín már nagyobb terhek felvételére volt alkalmas, hogy azonban ellen biztosíttassék, a kerék talpát kiálló peremmel, nyomkarikával látta el .

Amíg tehát mindezideig a vasúti vágányon is a közúti kocsik közlekedtek, ezentúl erre a célra külön vasúti járóművek váltak szükségessé. Önálló, a közúti forgalomtól teljesen különböző vasúti üzemet kellelt ennélfogva berendezni.

Jessop sínje s a keréktalpnak nyom karimával való ellátása mérföldkő a vasút fejlődésében. A vasúti forgalom ekkor vált el a közúti forgalomtól: a vasút önálló közlekedési pálya lett.

A Jessop-sineket eleinte ú. n. fülekkel, később saruk segítségével erősítették a kereszttalpfákhoz. Ez az elrendezés volt alapja az Angliában ma is használt sarussínes rendszernek. Ezzel szemben az európai kontinensen a szélestalpú sinek rendszere vált általánossá

Ezt a sínt először 1830-ban az amerikai Stevens alkalmazta és Vignoles angol mérnök hozta át 1836-ban Angliában. Róla nevezik a szélestalpú sínt ma is Vignoles-sínnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98