Dtum
Login with Facebookk
1926 | November

Vasárnap éles konfliktus tört ki Wolffék és Gömbösék között

Wolffék, Gömbösék és Friedrichék között hetekig folytak a tárgyalások közös keresztény lista fölállitásáról. A keresztény ellenzéknek három követelése volt éspedig az, hogy a budai lista harmadik helyére Kontra Aladár kerüljön, a déli lista második helyére Friedrich István, az északi lista harmadik helyére pedig Zsilinszky Endre.

 

Az első két kivánságot Wolffék teljesitették is. Zsilinszky számára azonban Ernszt, Csilléry és Homonnay után, csak a negyedik helyet biztositották a déli listán. A fajvédők ezen annyira fölháborodtak, hogy fölmondták az egész paktumot és minden kerületben külön listát akarnak állitani. Wolffék ezekután a legerélyesebb lépésekre készülnek a fajvédőkkel szemben, akiknek magatartását "politikai árulásnak" mondják.

 

Ezek szerint a főváros három kerületében öt lista fog mérkőzni egymással éspedig az egységes demokratikus ellenzéki lista, a szocialista lista, továbbá a Wolffék, Kállayék és a fajvédők listája. A hatodik listát Schlachta Margittal az élükön, a feministák akarták fölálllitani, ez a terv azonban mára fölborult, amennyiben Schlachta üzenetet küldött, hogy csak november 30-ára tud hazaérkezni Amerikából és igy nem veheti kezébe a feministák agitációjának irányitását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gömbös Gyula Wolff Károly Zsilinszky Endre Schlacta Margit
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98