Dtum
Login with Facebookk
1926 | November

Hungária – Kinizsi (Temesvár) 6:1 (3:1)

A kitűnően játszó Hungáriának nem volt ellenfél a teljesen letört Kinizsi

Hungária: Kropacsek – Mandl, Kocsis – Rebro (Kővágó), Kléber, Nádler – Senkey II, Molnár, Opata, Tritz, Jeny
Kinizsi: Zombory – Steiner II, Hoksáry – Tessler, Vogl, Steiner I – Tanzer II, Teleki, Wetzer, Zemler, Tanzer I

Első napi gyengébb bemutatkozása után érthető kíváncsiság előzte meg a Kinizsi hétfői játékát, mert azok, akik látták a Kinizsit otthon játszani s akik tanúi lehettek Temesvár válogatott csapata budapesti szereplésének, sehogy sem akarták elfogadni reálisnak a vasárnapi gyenge formát. A hétfői mérkőzésen a Hungária ugyancsak egy nehéz bajnoki meccsel a lábában állt ki a Kinizsi ellen.

A Hungária kezdi a játékot, de a Kinizsi vezeti az első veszélyes támadásokat. A Kinizsit az első tíz percben fölényben látjuk, a Hungáriát valósággal kapujához szegezik. A Kinizsi ez idő alatt két kornert ér el, amelyet a Hungária védelme csak nehezen tud parírozni a 17. percben Teszler szabadrúgásából Wetzer szökteti Tänzer I.-et, aki a kapujában mozdulatlanul álló Kropacsek feje fölött a hálóba emeli a labdát. (0:1).

A Hungária csapat mintha csak erre várt volna, egyszerre felébred álmosságából s erős ellentámadásokkal válaszol. A 19. percben Opata jól szökteti Jenyt, aki a balszélső helyéről éles lövéssel menthetetlenül kiegyenlit. (1:1). A Hungária támadásai most állandósulnak.

A 22. percben Molnár áttolja a labdát Opatához, akinek a tizenhatosról leadott éles, magas lövése Zombori feje fölött talál utat a hálóba. (2:1). A Kinizsi a gólra rövid offenzívával válaszol. Zemler lefut, átadásából Tänzer éles fejese csak kevéssel jut a kapu mellé.

Nyomban utána a Hungária kerül nagy fölénybe. Csatárai szépen és tetszetősen keresztülvitt akciók befejezéseképpen hatalmas lövésekkel valósággal ostromzár alatt tartják a Kinizsi kapuját, de a védelem mindent ment. Senkey II. lövését pedig Zombori csak a kapufa támogatásával tudja parírozni.

A 33. percben Jeny jó labdát kap Molnártól s a tizenhatos vonalról leadott bombája a háló bal felső sarkába akad meg. (3:1). A 43. percben Jeny Steiner II. hibájából megszökik, éles, lapos lövése azonban kapufáról pattan vissza Molnár elé, aki azt a kapu fölé lövi.

A második félidőben a Hungária változatlan csapattal áll ki, míg a Kinizsi változtat a csapatán. Tänzer II. nem játszik és Bundi áll be, ő kerül a jobbhalf helyére, Teszler előremegy jobbösszekötőnek. A 9. percben Molnár kitűnő labdát ad Senkeynek, ő laposan beadja, Opata átengedi a labdát és a ráfutó Tritz ügyesen a kapu ellenkező sarkába lövi. (4:1).

A 15. percben Tritz magára vonja az egész védelmet, majd átjátssza a labdát a tisztán álló Opatának, ennek lövését zombori fogja, kiejti, de a védelem tisztáz. A 16. percben Tritz szökteti Molnárt, Zombori némi késéssel fut a labdára, amelyet Molnár előbb ér el és könnyedén az üres kapuba lő. (5:1).

A 18. percben a most már állandóvá lett Hungária-támadások közepette Jeny támadása eredménytelen kornert hoz. Csak ritkán adódik egy-egy Kinizsi-akciók. A 21. percben a Hungária belső triójának támadásai után Tritz éles lövését Zombori fogja. Majd kornert ér el a Hungária. A 30. percben Tritz 18 méterről hatalmas lövést ad le, amely a felső kapufáról pattan vissza Opata elé, aki nyugodtan a hálóba helyezi. (6:1).

Az utolsó percekben a Kinizsit látjuk frontban, miután a Hungária már nem ambicionálja a játékot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98