Dtum
Login with Facebookk
1926 | Szeptember

Vass József szerint Fejbólintó Jánosokhoz hasonló képviselőkre nincs szüksége az országnak

Szombathely, szeptember 26.
Vasárnap tartotta meg beszámolóját Kőszegen és Nagygencsen Lingauer Albin, valamint Répcelakon Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnöke. Lingauer nagygencsi beszédét gróf Apponyi Albert is végighallgatta és mindkét beszámolón Vass József helyettes miniszterelnök is résztvett.


Kőszegen Lingauer Albin arról beszélt, hogy Andrássy programjával választották meg, de a szociáldemokrata és baloldali elemek térfoglalását látva, arra igyekezett rávenni vezérét, hogy mérsékelt komoly parlamenti hangot üssenek meg az éles ellenzéki hang helyett. Andrássy Gyula nem osztotta ezt a nézetet, hanem minden aktivitást beleadott. Szerinte ez a passzivitás nem volt helyes, de viszont a budaörsi szakadék két partjáról való feleselgetést is helytelenítette, ezért lépett át több társával egyetemben gróf Andrássy Gyula jóváhagyásával a keresztény gazdasági és szociális pártba. Nem ellenkezett a legitimista gondolattal, hiszen a minap mondotta Apponyi maga is, hogy aki legitimista, annak nem kell föltétlenül ellenzékinek lenni.


Ezután Vass József népjóléti miniszter beszélt:
- A nemzeti társadalomnak egységesnek kell lennie és mindenkit testvérének kell tartania, aki a nemzeti gondolat alapján áll.


- Testvérei vagyunk egymásnak valamennyien, bármilyen felekezethez tartozunk vagy bármilyen foglalkozást üzünk, ha a nemzeti gondolat jegyében munkálkodunk. Mindenki testvérünk, aki ilyen irányban halad, mindenki ellenségünk, aki a nemzet tradícióit, a magyar jelen rendjét és államiságát föl akarja forditani. Mit akarunk mi 14-16.000 bakával, több százezerfőnyi hadseregekkel szemben, 4000 kilométer hosszú védtelen határokkal.

 

- Vágyódásunkat, a jelen helyzettel való elégedetlenségünket senki sem tilthatja meg, azonban az az előny, amely ezekkel kapcsolatosan él a lelkekben, nem annyit jelent, hogy most robbanjon ki, hanem legyen fundamentuma a nagyobb magyar jövőnek, amelyet nekünk kell megépíteni. Higgadtság, fegyelmezettség és a vezér követése az az ut, amelyen mennünk kell. Gazdaságilag nagyon legyöngültünk, nagy terheket viseltünk, de Huszár Károly beszámolóján hallottakhoz hasonlóan Vass József ugyancsak a felekezeti békét hirdette.

 

- A mindenáron ellenzékieskedő, valamint a fejbólintó Jánosokhoz hasonló, mindent helyeslő és a nemzet kívánságait nem hangoztató, passzív képviselőkre nincs szüksége az országnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98