A székesfőváros közgyülése hosszu üléseken keresztül vitatkozott azon, vajjon elfogadja-e a nagybankok épitési ajánlatát, amelyek kétségtelenül egy csapással fogják enyhiteni a főváros lakáshiányát, de hosszu időre igen jelentős kockázatot rónak e városok lakosságára.

Nem erről a kockázatról volt azonban szó a vitában, hanem arról a – valljuk be – meglehetősen hiu kérdésről, vajjon a tervezett lakástömeget olcsóbban lehet s kell-e fölépiteni?

A kérdés hiu, mert hiszen azok a bankok, amelyek az épitésre az ajánlatot megtették, kezükben tartják és ellenőrzik az épitésre szükséges legfontosabb anyagok termelését – nincs az a magánvállalkozó a világon, aki téglát, cementet, vasgerendát s mindazt, ami ilyen nagytömegü épitkezés véghezvitelére szükséges, magánál a termelőnél olcsóbban tudná előállitani.

Nem akadt senki a közgyülésen, aki ezt a megrenditő és igen szomoru tényt teljes ridegségében hangosan kikiáltotta volna. Hiába, a gyürü egyre szükebbre szorul körülöttünk, a láthatatlan gyürü, amelyet eltépni lehetetlen. Ha házépitésről van szó, akkor kiderül, hogy mész, vas és cement egy kézben van, ha élelmességről, hogy egyetlen erős és rideg kéz irányitja e nagyváros ellátásának tulnyomó részét és tartja kezében a magyar élelmiszerexportnak nagyobbik felét. 

Ugyanigy állunk a szövettel, a ruhával, a bőrrel, a szesszel, mindazzal, ami mindennapi életünkhöz tartozik. Nem marad ki a láncból a mütrágyakartel sem, amely a mezőgazdaságot terheli szinte kivédhetetlen drágitásaival. Egy-két nagyválalat irányitja a piac ellátását, szabja meg a nyersanyagok árát, mint a bőrnél, drágitja ezzel a hust s ugyanakkor a kész termény árát a vámok segélyével a maga érdekeihez képest szabja meg.

Mindig kevesebb és kevesebb azoknak a nagyvállalatoknak a száma, amelyek függetlenül szabják meg üzleti politikájuk irányát, egyre több vállalat vezetése gyül néhány ember kezébe, szürke és semleges nevek alá rejtőző intézmények, ellenőrző és egyéb bankok segélyével irányitja a nagytőke a megkisebbedett ország egész ipari termelését, szabja meg szuverén fölénnyel e megszegényedett lakosság jövedelmének mely hányadrészét tartozik a pénztáraiba beszállitani.

Amig Magyarország egy nagy gazdasági egységnek volt a része, amelyen belül az erősen fejlett osztrák ipar látta el a maihoz képest nagyon alacsony vámvédelem mellett az ipari szükségletek zömét, addig a kartelek árdrágitó hatása nem volt annyira érezhető. De ma, amikor e horribilis vámok kinai fala mögött egy megnagyobbodott és meg nem ülepedett ipar mohó étvágyát az alig fékezhető kartelek még jobban fölfokozzák, a veszedelem, amely a fogyasztást fenyegeti, nagy és sulyos.