Dtum
Login with Facebookk
1927 | Július

Rövidek

Ma hirdetik ki Rákosi Mátyás és társai előtt a kuria döntését

Május végén tárgyalta a kuria Rákosi Mátyás és társainak ismeretes bönpörét, amely azzal végződött, hogy alegfelsőbb biróság a védelem által bejelentett semmiségi panaszokat elutasitotta és igy jogerőre emelte a királyi itélőtábla marasztaló itéltét. Eszerint Rákosi Mátyás az állami és társadalmi rend erőszakos fölforgatására irányuló büntett cimén „nyolc és félévi fegyházbüntetést kapott, a másodrendű vádlottként szerepelt Weinberger Zoltán büntetése 6 évi fegyház, Őri Károlyt, Gőgös Ignácot és a többieket is jórészt hosszabb időtartamu szabadságvesztésre itéltek". A büntetötörvényszéken ma hirdetik ki a kuria döntését az elitéltek előtt.

Szabadkán és Nagybecskereken a radikálisokkal, Zomborban a demokratákkal szövetkezett a magyar párt
Belgrád, julius 10.
Szabadkán a magyar párt elnöki tanácsa ülést tartott, amelyen végleg elhatározta a szabadkai és nagybecskereki kerületekben a radikálisokkal való együttműködést. Ebben a két kerületben a magyar párt a radikális párt listáján kap megfelelő számu helyet. A zombori kerületben a magyar párt a demokratákkal kötött választási megegyezést és ezáltal szembekerül a radikálisokkal, mert itt a közös demokrata-radikális lista terve meghiusult.


Olasz szinekkel mázoltak be egy francia határkövet az olasz-francia határon
Páris, julius 10.
Grenoble közelében ujabb olasz-francia határincidens történt. Ismeretlen tettesek francia területen az egyik határkövet mind a négy oldalán az olasz szinekkel festették be. A római francia követ utasitást kapott, hogy ebben az ügyben is kérjen fölvilágositást az olasz kormánytól.

Foch: „15-20 éven belül uj világháboru lesz.”

Londonból jelentik:
A „Weekly Dispateh” vasárnapi számában érdekes intejut közöl Foch tábornaggyal, a francia hadsereg marsalljával. A tábornagy azt mondja, hogy egyáltalában nem hisz az örök béke lehetőségében. Meg van győződve arról, hogy 15-20 éven belül ujabb világháborura kerül sor, amelyben a világ valamennyi népe részt fog venni. Ehhez hasonló vérontást még nem látott a föld, mert nemcsak katonák fognak megmérkőzni egymással, hanem az asszonyok és gyermekek is kiveszik a részüket belőle. A háborut csak abban az esetben lehetne elkerülni, ha az angol-francia  entente cordiale jelentékenyen kibővülne és ahhoz egész Európa csatlakoznék.

Bécsben teljes a rend és a nyugalom, az általános sztrájk is megszünt, de a vasút-, posta-, táviró és telefonsztrájk Bauer és Adler Frigyes vasárnap esti beszédei után tovább tart.


Vasárnap megindult Bécs utcáin a villamos – és autóbuszforgalom, amely a békésen kiránduló forradalmárok tizezreit alig győzte kiszállítani a zöldbe. Este két szinházban és az összes mozikban játszottak. A bécsi forradalmat, amelynek nem volt kitüzött célja, nem győzte le sem Seipel, sem a rendőrség, hanem eláztatta a szombat éjszakai eső.


Nyugatmagyarországon a schutzbündlerek és a horogkeresztesek között kitör a háboruskodás, Burgenlandban senki sem tudja, hogy mit hoz az éjszaka!

Az olasz kormány már több hét előtt bejelnetette Bécsben, hogy tiz vadászezreddel hadgyakorlatot tart a tiroli határon
Bécs, julius 17.
Az osztrák fővárosban vasárnap az a hir terjedt el, hogy a magyar kormány csapatokat vont össze az osztrák határon. Mussolini pedig Déltirol határán összpontositott nagyobb katonai erőket.


Tudósítónk erre vonatkozóan illetékes helyről a következő nyilatkozatot kapta: Az osztrák kormánynak is tudomása van arról, hogy a magyar határon a határvédelmi osztagokat megerősitették, ami természetesnek látszik az adott esetben és szükséges prevenció lázadó csoportok esetleges betörésével szemben.


Egyébként a lefolyt események idején a magyar kormány magatartása teljesen korrekt volt és megfelelt a jó szomszédi viszony követelményeinek. Ami az olasz határon való csapatkoncentrációt illeti, erre vonatkozóan közölhetjük, hogy az olasz kormány már hetekkel ezelőtt bejelentette Bécsben, hogy a déli határunkon hadgyakorlatot tart és erre a célra tiz alpesi vadászezredet fog koncentrálni.


Nyilvánvaló ebből, hogy az olasz katonai fölvonulás nem Ausztria ellen irányul és egyik szomszédunknak sem volt szándékában, hogy az elmult napok zavaros eseményeit a maga javára kihasználja.


Ezer pap temette vasárnap reggel nyolctól délután öt óráig Ferdinánd román királyt
A temetés alatt Párisban tartott gyászrekviem után a párisi románok Károly volt trónörököst Románia királyaként éltették.


Románia minden városában 101 ágyulövés dördült el s az ország minden harangja zugott, amikor a halott Ferdinándot a királyi sirboltba leeresztették. Százezrek állottak sorfalat a temetés tizkilométeres utvonalán a katonai kordon mögött és horribilis árakat fizettek egy-egy ablakért.
Mária királyné a temetés alatt teljesen le volt törve és az egész utat zokogva tette meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rákosi Mátyás Foch Friedrich Adler Karl Seitzet, Bécs szocialista polgármesterét nagyon megviselték az események Ferdinánd király Mihály herceg, aki hétévesen lett Románia új királya
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98