Dtum
Login with Facebookk
1927 | Július

Walkó külügyminiszter

A bécsi események a drágaság enyhitésének problémája nemcsak Vass helyettes miniszterelnököt tartotta egész vasárnapon át permanenciában, hanem a külügy-, belügy- és honvédelmi minisztériumot is. Vasárnap délelőtt Horthy kormányzó Kenderesre, Bethlen miniszterelnök pedig Inkére kért telefonon részletes jelentést mindkét kérdésről, majd Walkó külügyminiszter lépett érintkezésbe a helyettes miniszterelnökkel. A külügyminisztériumban később megjelent Csáky honvédelmi miniszter és Sztranyavszky belügyi államtitkár, akik hosszasan tanácskoztak a külügyminiszterrel, majd Sztranyavszky államtitkár visszatért a belügyminisztériumba, ahol bizalmas értekezletre hivta össze a minisztérium föbb tisztviselőit.

 

E fontos és legnagyobbrészt a bécsi eseményekkel összefüggő permadens tanácskozásoknak politikai körökben jelentőséget tulajdonitanak. És a hozzájuk füzött kombinációkra való tekintettel szükségesnek tartottuk, hogy beszéljünk Vass helyettes miniszterelnökkel, aki a következőket mondotta munkatársunknak:
A bácsi eseményeket a kormány teljesen Ausztria belügyének tekinti, ugy, hogy ezek Magyarország részére semmiféle intézkedéseket nem tesznek szükségessé.


A kormányhoz közelálló helyen közölték még munkatársunkkal, hogy a kormány a bécsi események ügyében mindvégig következetes marad eredeti álláspontjához. Más kérdés természetesen bizonyos óvatossági rendszabályok foganatositása, amelyek lehetetlenné teszik, hogy bármiféle mozgalom Magyarországra is átterjedjen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Walkó Lajos, kereskedelmi miniszter Vass József Karl Seitzet, Bécs szocialista polgármesterét nagyon megviselték az események A tömeg megakadályozza az égő igazságügyi palota előtt a tűzoltók munkáját A Reichpost épülete a romboló tömeg elvonukása után Dr. Julius Deutsch, a felfegyverzett köztársasági védőrség vezetője A forrongás áldozatainak temetése A rendőrigazgatóság előtt tolonckocsi várja a letartóztatott kommunistákat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A júniusi vasúti gyümölcsforgalom A júniusi vasúti gyümölcsforgalom
Most Jelent meg a Máv. kimutatása az idei június folyamán...
A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás
Folyó hó 9-én délben nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a XXX....
Az MTK jubilaris atlétikaversenye Az MTK jubilaris atlétikaversenye
Ujlaki 44.60 m. diszkosz-rekordja. Háromezer főnyi közönség előtt...
Mozgalom az alapos és hazafias szellemű tanoncoktatásért Mozgalom az alapos és hazafias szellemű tanoncoktatásért
Lapunk hasábjain felhívtuk az illetékes tényezők figyelmét arra a...
Michael Angelo rézmetszet a Teleki téri zsibvásáron! Michael Angelo rézmetszet a Teleki téri zsibvásáron!
Műtörténelmi szempontból páratlanul érdekes rézmetszetet fedezett fel...
O'Neill drámája a Vígszinházban O'Neill drámája a Vígszinházban
Európai író aligha merte volna kezébe venni azt az anyagot, amelyből...
Vázsonyi maradjon igazságügyminiszter Vázsonyi maradjon igazságügyminiszter
Kedden délután megkezdi a képviselőház az uj minisztériumok...
Teleszky a pénzintézetek megrohanásáról Teleszky a pénzintézetek megrohanásáról
A képviselőház deczember 8-án tartotta utolsó érdemleges ülését ebben...
Alkotmány a búroknak Alkotmány a búroknak
Nagy-Britannia által a vereenigingi békeszerződés 7. pontja...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98