Dtum
Login with Facebookk
1927 | Szeptember

Barthou francia igazságügyminiszter válaszolt Hindenburgnak

Páris, szeptember 25.
A Hindenburg tannenbergi nyilatkozata miatt fölkavart indulatok közé az "Echo de Paris" vasárnap ujabb üszköt dobott. Azt irja a lap, hogy Hindenburg kijelentéseit a volt német császár és a trónörökös előzetes tudtával tette meg, ami az egész incidensnek puccsszerü jelleget ad. A cikk végül kijelenti, hogy értesülései abszolút megbizhatóak és előre is visszautasit minden hivatalos cáfolatot.

 

A délfranciaországi Pauban vasárnap egy emlékmü leleplezési ünnepségén Barthou igazságügyminiszter és helyettes miniszterelnök beszédet mondott, amely mintegy válasz Hindenburg Tannenberg-beszédére.


- Franciaország - mondotta Barthou - nem akarta a marokkói háborut, éppen ugy, mint ahogyan nem idézte föl a világháborut sem. Franciaország ártatlan abban a vérontásban, amelyet II. Vilmos császár uralkodói tébolya okozott. Franciaország akarja a békét, azzal az erős elhatározással, amelyről a már hozott áldozatok tanuskodnak, magát az igazságot azonban nem áldozhatja föl békeszeretetének.

 

- A hallgatás, a fátyolboritás a multra, amelyhez Franciaország a kölcsönösség esetében hozzájárul, a szükséges előföltétele a békének, amelyet az egész világ követel. Csak ezen az áron fogadja el Franciaország a nemzetközi békét, amelynek olyan rendkivüli sok akadályon kell átgázolnia.

 

Politikai körökben Barthou beszédéhez azt a kommentárt füzik, hogy az igazságügyminiszter kifejezetten, mint a kormány képviselője mondta el bizonyára nagy visszhangot keltő beszédét, amely válasz arra a német megállapitásra, hogy Németország nem felelős a háboru fölidézéséért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98