Dtum
Login with Facebookk
1928 | Április

A láthatatlan sugár 1.

Alig három évtizede, hogy néhány kitűnő tudós, közöttük a magyar származású Lénárd Fülöp, új, csodálatos, láthatatlan, de a legtöbb szilárd testen is áthatoló sugárfajtákra tette figyelmessé a tudományos világot és ámuló kortársaikat.

Röntgen professzor pontosan 1896-ban fedezte fel a róla elnevezett titokzatos sugarakat, de azok igazi természetével, tulajdonságával, veszedelmes és áldásos képességeivel csak hosszú, rendszeres és bizony meglehetősen veszedelmes kísérletezések sora után kezdtek megismerkedni a fizikusok és az orvosok.

Az eddigi három évtizedes fejlődés szakaszra oszlik; az első professzor működése, a Röntgen-sugár felfedezése és a tulajdonképpeni röntgenológia megindulása. A második fejlődési szakaszt az amerikai Coolidge professzor munkálkodása jelenti, aki a Röntgen-géptechnikát egészen új alapokra helyezte és végül a harmadik szakaszt a német Siemens működése jellemzi, aki a röntgenezés tudományának technikai feladatait sorra megoldotta.

A röntgenológia európai centruma Németország, a hol minden esztendőben népes kongresszusokon és kiállításokon számolnak be e technika fejlődéséről és legújabb vívmányairól.

A Röntgen-sugár ma már igen sokoldalú alkalmazásnak örvend, de a laikus publikum a gyógyászatban való szerepéről hallott legtöbbet. Az orvosi tudományban kettős feladatot teljesít ez a titokzatos sugár. Elsősorban a betegség van igen fontos szerepe, mert az emberi test belső szerkezetén áthatolva, az orvosnak valósággal bepillantást enged a szervezet olyan rejtett részeibe, amelyek egyébként csak veszedelmes műtét árán vagy egyáltalában nem volnának feltárhatók.

Így azután alig van az orvosi tudománynak olyan ágazata, amely a baj megállapításánál ne hasznosítaná a Röntgen-sugár csodálatos átvilágító képességét. Ezen a téren a legkitűnőbb szolgálatokat mégis a belgyógyászatban és a sebészetben teszi, mert a gyomor-, tüdő- és egyéb belső bajok felismerését idejekorán lehetővé teszi, a sebészetben pedig még a műtét előtt tájékoztatja az operációt végző orvost, hogy mire készüljön el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sztereokopikus Röntgen-átvilágítás Siemens-féle szerkezettel A Röntgen-sugarak a fogászatban Röntgen-fénykép az emberi kéz csont vázáról Rák gyógyítása villanyárammal
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98