Dtum
Login with Facebookk
1928 | Augusztus

A malmok nem hajlandók téritést adni a 79 kg-nál nagyobb sulyu buza után

A gazdák körében általános a panasz, hogy a malmok nem hajlandók bonifikációt nyujtani a 79 kg.-nál nagyobb sulyu buza után a szállitó termelőnek.

A gazdák felfogása szerint a malmoknak ez az eljárása sérti a tőzsdei szokványokat.
Addig, amig a gazda 76 kg.-nál kisebb sulyu buzát szállitott, a malmok ragaszkodtak a szokványok előirásaihoz és bevonták a gazdának a sulykülönbözet kétszeresét. Most, hogy a gazda a minőségileg jó termés folytán ht.-ként 80, sőt 85 kg.-os buza szállitására képes, a malmok egyszerüen mellőzik a szokványokat és a 70 kg.-on felül semmi téritést sem adnak.

A tőzsdetanács még tavaly ugy határozott, hogy a 79 kg.-nál jobbsulyu buza után 80 kg.-ig a sulytöbblet felét megtéritteti a gazdáknak. A malmok állásfoglalásának ezzel szemben az a lényege, hogy elsősorban a felek megállapodása az irányadó és a szokványok alkalmazására csak akkor kerül sor, ha a felek között megállapodás nincsen.

A gazdák azt vitatják, hogy ez a felfogás tarthatatlan és ennek a sérelemnek orvoslása céljából most a tőzsde vezetőségéhez fordultak.

A mezőgazdaság szempontjából nem kis jelentőségü kérdésről van itt szó, mert ha csak tízmillió mázsára tesszük az idén forgalomba hozott buza mennyiségét, a minőségi sulytöbblet ennél a mennyiségnél eléri az ötvenezer mázsát s ha ezért a gazda elmarad attól a téritéstől, amit számára a szokványok biztositanak, akkor 1,5 millió pengő kárt szenved a magyar mezőgazdasági termelés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98