Dtum
Login with Facebookk
1928 | December

Hungária – Wiener Atletiksport Club 5:4 (1:2)

A Hungária győzött a magyar és az osztrák bajnokság vezető csapatainak elkeseredett küzdelmében

A tavaszi szezon végén még kiesés ellen folytatott kétségbeesett küzdelmet a bécsi WAC, az őszi fordulóban pedig már az első liga élén halad. Kapuvédje, Hiden, öt gólt kapott a Hungáriától, mégis igazat kell adnunk Meisl Hugónak, hogy Franzinál, az Admira híres kapusánál sokkal nagyobb tehetség.

A másik meglepetés a WAC halfsorának remek játéka volt. A két hátvéd kitűnően rombol. A csatársornak Weiss, a válogatott jobbszélső volt a legjobb embere. A Hungária 12 emberrel játszott, amit úgy kell érteni, hogy a második félidőben, a közönségnek mindenképen indokolt „terrorjára”, Skvareket Opatával cserélte ki.

A balösszekötő valósággal keréktörője volt a kék-fehérek támadásainak, de mégis ő rúgta a magyar csapat első gólját. A második félidőben már sokkal jobban ment a játék a Hungáriának. Ekkor Opata került a balszélső posztjára, Hirzer pedig régi helyét foglalta el a balösszekötőben, de sokat lendített a játék menetén Kalmár és Barátky helycseréje is.

Fehérrel jó cserét csinált a Hungária, mert sokkal kevesebbet hibázott, Ujvári, az alacsony labdák védésénél azonban még mindig bizonytalan. A hátsó formációkban csak Kocsis és Schneider elégített ki, de ők sem játszották ki a legjobb őszi formájukat.

A meccs sorsát Hirzer „hat trick”-je, vagyis három egymásután lőtt gólja döntötte el. A jeles válogatottal újabban a balszélső helyén kísérletezik a Hungária, pedig Hirzernek, mind most is bebizonyosodott, a balösszekötő posztja az igazi helye, hiszen gólképességét csak ott tudja csillogtatni.

A Hungária kezd, de nincs köszönet benne, mert úgy játszik, akárcsak múlt vasárnap Debrecenben. A 7. percben Molnár jó labdát kap Haartól, az ellenkező sarokba lő, de Hiden párducszerű ugrással korner árán ment. A következő percben Kalmár elé rohan, el is szedi előle a labdát, de megsérül, úgy, hogy négy percre a WAC egyik hátvédje állt be a kapuba.

A 13. percben Hirzer centere okoz kavarodást a bécsi kapu előtt. A két hátvéd majdnem öngólt hibáz. Végre a WAC is levegőhöz jut, de Nausch balösszekötő nagyon kedvező helyzetből a gól mellé továbbít. Sokkal szerencsésebb Molnár, aki a váratlanul hozzákerült labdát kapásból belövi, a bíró azonban Skvarek passzív offszájdja miatt a gólt nem ítéli meg.

A játék irama most élénkül, a jobbszélső Weisz ismételten megszalad Schneidertől. A 24. percben magas centerét Fehér Nausch elé boxolja, aki természetes gólt lő. (0:1). A 34. percben Müller balszélső centerez, a labda a jobbösszekötő Machhörndlhez kerül, akit hiába gáncsol el Kocsis, mert a labda az üresen hagyott Hungária-kapuba perdül (0:2).

Hirzert korner árán szereli a WAC védelme, majd Kalmár lövését tizenegyes gyanúsan akasztja meg. Végre a 39. perc meghozza a kék-fehérek első gólját. Haar centerét Kalmár gánccsal próbálja megszerzi, viszont a bécsi védelem Skvareket gáncsolja el, de ő ennek ellenére a gólba továbbítja a labdát (1:2).

Újrakezdés után a WAC fokozza az iramot, de Weiss veszélyes támadását Kocsis korner árán szereli, centerét pedig Nausch elügyetlenkedi. A 9. percben Haar vezet támadást, Barátky Hirzerhez továbbít, akinek süvítő lövése a WAC hátvédjéről irányt változtatva, a kiegyenlítő gólt eredményezi.

Nausch két lövését Fehér védi, Weiss támadását ismét korner árán teszi a Hungária-védelem ártatlanná, míg a 16. percben Hirzer húsz méterről szabadrúgást irányít. Hiden későn vetődik és már a Hungária vezet 3:2-re.

Molnár labdája célt téveszt, ezt a 20. percben, remek Hirzer-Opata-Hirzer-akció követi és Hirzer jobb lábbal az ellenkező sarokba a nap legszebb gólját lövi (4:2). A WAC még nem adja föl a küzdelmet. A Kléber-Mandl-együttes hibájából Walzhoffer menthetetlen gólhelyzetbe kerül, de Fehér merész rávetéssel elszedi tőle a labdát.

A Hungária kornerrel, a WAC Fehér által védett szabadrúgással veszélyeztet, míg a 24. percben Kalmár-Molnár akcióját Grohmann úgy próbálja menteni, hogy kapuvédjének adja hátra a labdát, de Molnár hamarább éri el és az üresen hagyott gólba gurítja (5:2).

A következő percben már Weiss rohan le, Mandl nem bírja megakasztani, Fehér hiába rohan eléje és a kitűnő jobbszélső centere az üres gólba perdül (5:3). A 39. percben Kalmárnak Nausch ellen elkövetett gáncsát a bíró, túl szigorúan, tizenegyessel torolja meg, amelyet Walzhoffer rendeltetési helyére juttat (5:4).

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98