Dtum
Login with Facebookk
1928 | Július

A budapesti Közlekedési Rt. közgyülése

Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. közgyülése elfogadta az igazgatóságnak és a fölügyelőbizottságnak az 1927. üzleti évre vonatkozó jelentését és zárószámadását s mind az igazgatóságnak, mind a fölügyelőbizottságnak megadta a fölmentést. Dr. Bacsinszky Vladimirt az igazgatóság, Sebő Béla főszámvevőt a fölügyelőbizottság tagjává választotta.

A Beszkár 1926-ban teljesitett 74,231.589 kocsikilométerrel szemben az elmult évben 84,410.609 kocsikilométert teljesitett.

1927-ben 27.308 méter pálya fölujitását végezte el a társaság ugy, hogy az eredeti programból már csak 17.100 méter pálya rekonstrukciója maradt hátra és 40 uj kocsit megrendeltek, amelyek ez évben üzembe kerülnek.

1926-ban naponta átlag 1186 kocsi volt üzemben, az 1927. évben ez a szám 1259-re növekedett.

Az 1927. évben 299,512.499 volt a szállitott utasok száma, 17,192.381-gyel több, mint 1926-ban. 

Svábhegyi fogaskerekü vasut villamositásának előmunkálatait befejezték.

1927-ben 60,892.263 P volt a társaság bevétele, a kiadások pedig a Beszkár kezelésében álló Bur, földalatti és szentlőrinci vasutak részesedésével együtt 60,218.032 P-t tettek ki, a tiszta nyerség tehát 171.992 P volt.

Jelentékenyen gyarapitotta a Beszkár a nyugdijalapot is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98