Dtum
Login with Facebookk
1928 | Július

Közlekedés a világürben

A költők színes fantáziájának sorsa rendszerint az, hogy az idő előbb-utóbb megfosztja csillogásuktól és szürke, kézzelfogható valósággá formálja őket.-Ha végigtekintünk a tudomány és a technika alkotásain, látjuk, hogy legnagyobb részük voltaképpen nem egyéb, mint az ó- és középkor sok fantasztikus csodájának megvalósulása.

A mesebeli szőnyeg, a griff, Ikaros viaszszárnyai helyett itt van a repülőgép, léghajó; az óriás hétmérföldes csizmáját az expresszvonat és az autó helyettesíti, a rádió pedig nem egyéb a szellemeket idéző, messzehangzó varázssípnál. A mesék csodálatos varázseszközeit, szolgálatkész szörnyetegeit, óriásait ott találjuk a gigantikus áramfejlesztőkben és a gyárak ezerféle szerszámgépében .

S még számos más példát lehetne felhozni, hogyan valósította meg a modern természettudomány mindazt, amit a primitív emberi lélek évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt legendák, mesék, mitoszok formájában megálmodott.

Az ember aránylag korán jött tudatára annak, hogy lakóhelye, ez a látszólagos gigantikus arányú földgömb voltaképpen nem egyéb kis porszemnél, mely a nagy mindenségben, többi bolygótársaival együtt kering, hódoló alázattal ura, a Nap körül.

S a csillagászati tudomány fejlődésével ráeszmélt arra is, hogy ez a mérhetetlen naprendszer, melybe az ő kis gömbje is beletartozik, nincs egyedül; rajta kívül még számtalan más nap és naprendszer kering a végtelen ür feneketlen mélységeiben, ahonnan a fénysugárnak is milliárd évek kellenek, míg hozzánk érkezhetik. Régen emésztette már a kívánság, kifürkészni a világűr titkait, a messze bolygók, csillagok rejtelmeit s megtudni, van-e élet másutt is a nagy univerzumban Földünkön kívül.

Nincs ember talán, aki nem érezte volna ezt a vágyat, ha derült, csillagfényes éjszakán csodálta a csillagos égbolt káprázatos pompáját, figyelte a Hold ezüstös korongját; bizonyára szeretett volna fölemelkedni s eljutni azokba a messze világokba, melyek csodálatos titkokat, rejtelmeket, soha nem sejtett szépségeket ígérgetve, oly hívogatóan ragyognak alá.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Űrhajóvá változott repülőgép Űrhajó megfigyelő-kamrája képzeletben
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98