Szécsi kicsiben nagyon szépen megmintázta Baross alakját - azt vitte belé, amit a kortársak legjellemzőbbnek éreztek a vaskezű miniszterben. Szécsi azután pontosan a kicsiben elkészült mintához alkalmazkodva, újra megmintázta szobrát. Ezúttal végleges méretűre - óriásira. Azóta Baross János szobra egyik csúfsága a főváros utcaképének. Ha akadt volna a pályabíróságban olyan kellően súlyos hangú hozzáértő, aki képzeletében végleges méretűre fel tudja nagyítani Szécsi tetszetős kis mintázatát, akkor a megbízást biztosan nem adják ki neki.

Az elmúlt huszonöt esztendő volt a szoborpályázatok aranykora, bár ebben a meghatározásban az arany nem a minőséget, hanem csak a mennyiséget jelenti. A pályázati bíráskodásnak sokféle módját láttuk, de annyi kudarc után sem alakult ki a bíráskodásnak egységes felfogása és gyakorlata. Az az elv, hogy művészeti zsűriben csak olyan bíró kapjon helyet, kinek hozzáértése előzetes ítélkezések tanusága szerint megfelelő, még ma sem érvényesül. Másrészt az elbírálás szempontjaira nézve sem állapodott meg a zsűrik felfogása. Le kellene számolni azzal a jóleső érzéssel, amit a szemnek az ügyes és tetszetős mintázás okoz. Pályázaton ez a kvalitás teljesen mellékes valami.

A pályázó terv arra való, hogy jelezze művészének elképzelését; de úgy jelezze, hogy a majdani mű minden lényeges részében meg legyen oldva rajta, vagyis hogy világosan látható legyen a mozdulat teljes vonala, annak minden következésén által, és hogy a bírónak fogalmat adjon a végleges szobor egyensúlyhelyzetéről. Éppen az ellenkezője ennek a követelménynek az előadásbeli ügyeskedésnek az a módja, mikor a pályázó alaktalan masszában rejti el alakjának a szerkezetét s egyes részletek tetszetős kidolgozásával igyekszik hatást kelteni. A pályázat megismétlését - a szűkebb pályázatot - csupán az teheti megokolttá, ha az egyébként szerencsés terveken nem ítélhető meg eléggé, milyen lesz a végleges megoldásuk.

Ha ezekkel a kritériumokkal mérlegeljük az Ady-síremlék pályamunkáit, nem tudunk mindenben egyetérteni a pályabírák döntésével. Az eredmény, mint ismeretes, hat művésznek szűkebb pályázatra való meghívása lett. Helyes ez a döntés például Csorba Géza terveivel szemben. Csorba igen tehetséges fiatal szobrász, kit Ady szobrának kérdése már régóta foglalkoztat. Már első gyüjteményes kiállításán (1922-ben) bemutatta Ady szobrának mintázatát, mely a költőt ülve ábrázolja, összezárkozott tagokkal, mégis nagy lendülettel.

Ugyanezzel a művével szerezte meg most a szűkebb pályázatra való meghívást is. Nem kétséges, hogy mintázata úgy, ahogy van, nagyban való kivitelre nem alkalmas. Ahhoz nem eléggé megoldott az alsó része, melynek megfeszülő drapériája elrejti a figura szerkezetét. Nagyban ez az alakítás egyhangú síkokat jelentene, keménységet és merevséget. A pályabíróság joggal kívánhatta, hogy újabb pályázaton jobban láthatóvá tegye szándékait a művész.

Csorba tervezete különben is szobor, nem síremlék. Hogy azzá legyen, ahhoz megfelelő építészeti környezetre van szükséges. Az az igen egyszerűsített oszlopsoros kulissza és a háti fal, melyet Pál Hugó, a különben finom érzésű építész, köréje tervezett, tömegével nem illik sem a szobor köré, sem arra a helyre, ahol Ady síremlékének állnia kell majd. A tervnek tehát az építészeti részét is újra fontolóra kell venni.

Egyébként érdekes és a feladatnak megfelelő tervről lévén szó, az újabb pályázásra való felszólítás jogos és helyes ebben az esetben. Annyival inkább az, mert Csorba többi tervének is értékes tulajdonságai vannak. Némi változtatással meg-megismétlődik rajtok egy nagy fájdalmat kifejező kámzsás alak. Ez a kis szobor Csorba legszebb alkotásai közé tartozik. Persze más kérdés, hogy nagy síkokban összefogott tömege fölnagyítva nem hatna-e unalmasnak.

Helyeselhető a pályabírák döntése Sztankó Gyula esetében is. Itt is fiatal szobrászról van szó, ki hozzá először szerepel a nyilvánosság előtt. Pályaterve egy mozgásával óriási lendületet megérzékítő alak, semmi egyéb. Hogy az alakot hogyan rögzítené meg a sírdomb talajában és hogyan teremtene közte és környezete között összhangot, arra még csak jelzés sincsen. Éppen azért helyes azt a nem közönséges művészi erőt, mely ezt a fiatal szobrászt feszegeti, arra kényszeríteni, hogy fejtse ki világosan szándékait és mutassa meg kétségtelenül, hogy mi az, amit tud és mi az, amit nem tud.

Sehogy sem érthetünk egyet azonban a pályabírák döntésével Beck Ö. Fülöp esetében. Beck szintén régen foglalkozik Ady síremlékével. Már a Műcsarnok nagy akt-kiállításán s azóta a Céhbeliek legutóbbi kiállításán még egyszer bemutatta végleges méretű nagy mintázatát, amelyet Ady sírjára tervezett.

Ugyanazt az alakot, de lényeges módosításokkal, újra megmintázta kicsiben a pályázatra s maga megtervezte hozzá a talapzatot is. Alakja ruhátlan ülő férfi, aki szenvedélyes mozdulattal fordul meg derékban és jobbjával lantjába kap. Forma-problémai tekintetben ez a munka a legeredetibb terve a pályázatnak. Rajta a contrapposto-nak ritka nehéz és merész helyzetét oldotta meg bravúrosan a művész.

A legfinomabb mérlegeléssel egyensúlyozza egymást a két kar és egyensúlyozza egyben a tőben merészen oldaltforduló derekat. A fej lefelé hajló mozdulatával összezáródik a szobor kompoziciója. Művészi megérleltségének bizonysága, hogy akármerről nézzük meg, mindenfelől érdekes nézetet ád. Ez a jó kompozició föltétele. De tartalmi kifejezés dolgában is kimagasló darabja a pályázatnak. Megállított és önmagába visszakormányzott lendületében is érezheti a költő szenvedélyes lelkét.

A terv szobrászi részéhez méltó az építészeti része, a talapzat. Az egész pályázatnak nincsen még egy olyan munkája, melyen a szobor az építészettel olyan finoman egyensúlyba szerkesztett egészet alkotnia. Annyira kész és érett ennek a tervnek minden része, hogy változtatás nélkül kivihető volna nagyban. Ebben az esetben a helyes döntés a megbízás megadása lett volna. Az új pályázatra utasítás logikátlanság.

A pályaművek tömegében természetesen sok badar, sőt teljesen silány munka is akadt. Megtaláltuk közöttük az utóbbi negyed évszázad pályázatainak minden reménytelen és mégis reménykedő pályázóját, azoknak a fél- és negyedtehetségeknek sorát, kiknek tehetetlenségén csak elszomorodni lehet, nem fölháborodni.

Örvendetes jelenségei is voltak azonban a pályázatnak: néhány fiatal feltünése, ki ugyan az ilyen feladat megoldásához lényeges tulajdonságokból még nem sokat mutatott, de érzésben mégis tehetséget árult el. Mindent összeadva, Ady Endre síremlékének első pályázata nem volt méltatlan a halott költőhöz. Megmozdította és teljes erejük megfeszítésére bírta szobrászainkat.

Elek Artúr