Dtum
Login with Facebookk
1928 | Október

A csepeli kikötő

A csepeli kikötő diszére és becsületére válik a magyar fővárosnak és a magyar technikai tudománynak. Tökéletesen modern, célszerü, nagyszabásu és fejlődésre képes intézmény. Ha, s reméljük hamarosan, kikerül Csepelre a főváros egész szénforgalma s eltünik az Angyalföld s a Terézváros között éktelenkedő szennyes csuzdák hosszu sora, ha a ferencvárosi raktárházakat is kitelepitik az uj kikötő mellé, akkor talán valóságos kikötőváros alakul a soroksári Dunaág mellett. 

De addig, hiába, még sok víznek kell lefolynia a Dunán.
Messze vagyunk még attól, hogy a főváros békebeli dunaforgalmát visszaszerezzük. Budapest dunai forgalma a háboru előtt rendszerint három millió tonna körül forgott s az uj csepeli kikötőnek már megnyitott két része, a szén- és petróleumkikötő, 1927-ben mindössze 151.328 tonna forgalmat mutatott föl.

Sok munka és sok idő kell ahhoz is, hogy az uj kikötő gabonaforgalmát kiépithessük, hiszen a budapesti tőzsde gabonaforgalma a szanálás megindulása óta szakadatlanul csökken s 1922 óta nem volt esztendő, amelynek a forgalma az előző évinél ne lett volna kisebb. Ugy, hogy öt év alatt ez a gabonaforgalom 1,120.000 métermázsáról 850.000 métermázsára hanyatlott.

Ha a tőzsdén nincs gabonaforgalom, mivel töltsük meg a nagy vámmentes gabonaraktárat? S meddig tart még, amig a hajófuvarok okos leszállitását elérjük? Ma a békebeli fuvaroknak majdnem dupláját fizeti a gabonakereskedelem s a magyar kikötőnek még a sulyos külön tarifa terhét is kell viselnie.

Hogyan fejlődjék ez a csepeli kikötő, amikor a Pesten tároló német vasáru Pesttől az Aldunáig 3 pengő 92 fillér fuvart fizet, mig Regensburgtól Galacig a közvetlen díjtétel csak 1 márka 47 pfenniget tesz ki. A gabonával sincs máskép; a Pesten tároló buza Csepeltől Regensburgig fizet 2.22 pengő fuvart, az átmenő díjtétel az aldunai gabonára Budapesttől Regensburgig csak 86 fillér.

Addig, amig ezen nem segitenek, addig lesz egy nagyszerü kikötőnk, de sem az állam, sem a város, sem a magyar kereskedő nem keres rajta vagy a révén egy fillért se.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A csepeli vámmentes kikötő felavatása. A csepeli vámmentes kikötő egyik része
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98