Dtum
Login with Facebookk
1928 | Október

Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Móricz Zsigmond vígjátéka a Kamaraszínházban

Móricz Zsigmond most a mosolyát vitte a színpadra, azt a meleg mosolyt, mely mint a napfény szokott kisütni arcára, mikor valami jót mond vagy hall, vagy mikor valakiről beszél, aki kedves neki. A háború óta eltelt években egyre ritkábban és halványabban tünt fel írásaiban ez a mosoly és ritkán hiányzott belőle némi fanyarság, - közéleti és magánéleti keserűségek, külső és belső küzdelmek maradványa. Most aztán ugyancsak sugárzik belőle, kiárad színpadra, nézőtérre, - pár nap és benne lesz egész Budapest szívében. Hosszú idők óta az első harmonikusan derült írásműve Móricz Zsigmondnak.

 

Az a kedvesség és báj, ami mindig megvolt lényében, csak ritkán jutott szóhoz a súlyos és nagy közleni valóktól, a velük járó nehéz indulatoktól, most fentartás nélkül, ellenállhatatlanul kiragyog abból a darabból, amellyel a közönséget megajándékozta. Öröm ezt látni, baráti öröm és írói öröm: a jóbarát lelke újra virágos a tiszta jókedvtől, az író megtalálta egyik legszebb kvalitásának teljes értékü kifejezését.

Móricz Zsigmond ebben a darabjában nem bírál, nem mond erkölcsi ítéletet, nem erőszakoskodik nagy életproblémákkal. Csak visszaemlékszik egy olyan világra, mely Atlantiszként elsüllyedt az idők tengerében s úgy maradt az emlékezetben, mint a boldog jó élet, könnyelmű vidámság kora.

 

A nyolcvanas évek - a magyar uraknak nem voltak nagy problémáik, vagy ha voltak, nem tudtak róluk és nem törődtek velük, könnyű volt az élet számukra, az anyagi gond nem volt súlyos, a pénz könnyen jött-ment, a modern luxus-igényeket még nem ismerték, ami szórakozásuk volt, az könnyen telt, egy-egy háromnapos névnap, dáridós disznótor után csöndes iddogáló napok sora következett, volt ideje a vérnek összesűrűsödni a legközelebbi nagy mulatságig.

 

Volt ennek visszája is, az igaz, sorra úsztak el az úri birtokok, a magyar úriosztály a maga könnyű jó életében elfelejtette hasznát venni a hirtelen gazdasági fellendülésnek, amely nyakára gazdagított más fürgébb, energikusabb és tradiciótlan rétegeket, - de erről most nincs szó. Az író a derűs oldalát nézi csak ennek az időnek, a magánélet szűk kis körben időzik, nem társadalmat, nem országot lát, hanem alakokat, férfiakat, nőket, öregeket, fiatalokat, akiket mosolyogva forgat egy kis családi komplikáció kacsalábán.

Kicsi komplikáció: egy fiatal házaspár összezördülése és kibékülése. A férfi makacs és szilaj, a vérében van, hogy ha nincs is igaza, az asszony igazat kell hogy adjon neki, az asszonyka is makacs, azt hiszi, hogy ha igaza van, hát akkor élnie is kell az igazságával. A muzsikaszón vesznek össze, melyet az asszony már megútált a háromnapos duhaj névnapi mulatságon, mely neki csak háziasszonyi robotot jelentett, a férfi meg még tovább akarja folytatni, mert olyan a természete, hogy ha bor van benne, akkor nem fér a bőrébe.

 

Milyen jól tudja ezt a tempót Móricz Zsigmond! Ahogy meglátja: a dáridóból minden vesződség az asszonyé, minden mulatság a férfié, ahogy a mulatozó alakokat egy-két szóval néha csak mozdulatokkal színpadra állítja s ahogy az egészet egy mozgalmas, vidám képbe fogja össze, kiemelve azokat a szálakat, melyekből a férj és feleség közti komplikáció összefonódik színpadi konfliktussá. A cigányos, boros, táncos jelenetekben az írónak mindig a lényegen a szeme s sorra kiemeli a szereplők karakterére, egymáshoz való viszonyára vonatkozó vonásokat, amelyekből a kis dráma szövődik.

 

S itt valami meglepő dolog történik: Móricz Zsigmond most egyszerre, szinte kapásból megfogta a színpadi formát. Eddigi darabjaiban viaskodott vele, gyűrte-gyúrta s hol ő kerekedett felül, hol a forma. Most úgy akadt a kezébe, mint egy jó kis szerszám, amely kezesen símul a tenyeréhez. Pedig nyilvánvalóan nem kereste a formai megoldásokat, csak úgy dolgozott, ahogy szívében látta az alakokat, hallotta a beszédüket.

 

De olyan alakokat látott, amelyek élnek, olyan szavakat hallott, amelyek emberi életekből fakadnak s amit színpadra vitt, nem ravasz előre megfontoltságokkal kiformált valami, hanem meleg, koncentrált élet. S ha az alakok így élnek, akkor magától alakul ki a dráma, a színpadi feszültség, nem kell hozzá semmi különös formai trükk és még kevésbé okoskodás. Csak létre kell hozni az alakokat, mozgatni, beszéltetni őket a maguk természete szerint. Megvan a karakterük, tehát magától értetődő és hatásos, amit ezen belül csinálnak.


S hogy milyen karaktereket tud alkotni Móricz Zsigmond, milyen hűséggel őrizte meg, nem az emlékezetében, a szívében azokat az embereket, akiket valaha látott, azt meglátjuk a darab második és harmadik felvonásában. Aki valaha járt vidéki úri házakban és körülnézett bennük, az emlékszik arra, hogy milyen különös szerepet játszottak bennük az öregasszonyok. Majd minden ilyen házban volt belőlük néhány, anyák, nagyanyák, nagynénik, mind csupa különös, egyénileg kirajzolódott genre-alak, pontosan elválasztott konturvonalakkal.

 

A férfiak karaktere az öregséggel valahogy elmosódik, asszonyok az öregkorban kapják meg a karakter igazi bélyegét. S ez különösen így volt - talán ma is így van - a falusi magyar úri világban, ahol rendszerint az asszonyé az élet komoly gondja s a férfi az, aki könnyebben veszi és éli a napokat. Magyar életforma ez, kérem, keletről hozott ősvonások vannak benne. S hozzá még abban a házban, ahova Móricz Zsigmond elkísérteti velünk a kis menyecskét a nagy összeveszés után, csupa asszonynép él, húsz év óta nem volt benne férfi.

 

A megöregedett asszonyok minden korlát nélkül élhették ki a saját karakterüket, Zsani néni diktátori szigorral uralkodhatott a házban a maga parancsoló természete szerint, dirigált, ítélt, őrizte az erkölcsöt és a vagyont, a puha jó Pepi néni süröghetett a konyhán, félhetett szigorú nénjétől, zsörtölődhetett és jó lehetett mindenkihez, a bolondos süket Málika öltözhetett, pípeskedhetett, ahogy jól esett, nem kellett tekintettel lenni férfi-akaratra, férfi-kívánságra. Alma- és frissen pörkölt kávé-illat veszi körül ezeket a vén nőszemélyeket, a zsörtölődő jóság az életük állandó formája. Hogy tudta ezeket Móricz így átvezetni a nyolcvanas évekből a mába, a falusi kúriából a színpadra, ilyen épen, változatlanul, az egész légkörükkel együtt? A költői divináció éter-hullámain.

 

Vígjátékról szólva talán furcsán hangzik, de nem lehet mást mondani: grandiózus alakok ezek, különösen ez a Zsani néni, szinte félelmetes, amint bejön, kurta szavakkal, abszolút tekintéllyel ránehezedik mindenkire, kordában tart mindenkit, nem lehet neki ellentmondani, olyan kemény, mint a gyémánt, - de olyan gyémánt, melyet nagyon hamar megolvaszt a szívjóság melege. Nemcsak e pillanatban él ez az öregasszony, alakjában benne van egész élettörténete, sőt anyák, nagyanyák nemzedékeinek élettörténete is. Lehetne arról elmélkedni, hogy nem ez az asszonytipus tartotta-e fenn évszázadokon át a magyar úri rendet s nem ez fogta-e egységgé a családokat. Móricz a magyar élet szívéből vágta ki ezeket az öregasszonyokat.

Móricz Zsigmond minderre nem tesz egyetlen célzást sem. Nem akar egyebet, mint mulattatni azokkal az alakokkal, akiket emlékeinek derűs vagy az emlékezéstől derűssé vált részéből felidézett. De mennyire nem mindegy, hogy ki mulattatja az embert! A mosoly, melyet ez a darab kelt, az ajkon röppen el, de a szívig ér, a kacagás tiszta örömből csendül fel, nem kell szégyenkezni miatta utólag, mint annyiszor színházi előadás után.

 

Nem elméskedés van itt, nem nevettető helyzetek hatásraállítása, hanem természetes jókedv napfénye melegít és ragyog át mindent s úgy árad a színpadról a nézőtérre, mint valami természetes hő- és fényforrásból. Egész biztosra lehet venni, hogy az író állandóan jókedvű volt, mikor ezt a darabot írta, folyton mosolygott alakjain, velük élt, járt-kelt, beszélgetett, - számára ők voltak a reális világ.

Szerencséje volt: sikerült alakjait és atmoszférájukat teljesen úgy színpadra vinni, ahogy átélte őket, olyan színészek közvetítésével, akik épúgy átélték szerepeiket, mint ő. Meg kell nézni Vizvári Mariskát, az ő játéka az előadás nagy eseménye. Amint a második felvonásban először kijön a színpadra, még meg se szólalt, már kész a karakter, szinte megdöbbentő, milyen valóságos életet mutat. Nem szerep ez, hanem ember, élő realitás. Az arckifejezése, szemének szigorú nézése, lassú, méltóságteljes mozgása.

 

A zord komikumnak olyan nagyszerű ábrázolása ez, amilyet alig láttunk még színpadon. S amint az alak továbbfejlődik, mikor ítéletet mond a húgáról, akit nem akar a házában megtűrni, mert asszonynak a férje mellett a helye, de amint megtudja, miért hagyta ott a férjét, rögtön pártját fogja s a férjet ítéli el. S egészen kitárul ott, ahol a férjjel áll szemben, amint mondatról mondatra, tekintetről tekintetre lágyul és egyszerre megmutatja a jó szívét, - ez az alak a legnagyobb írókhoz méltón van megkoncipiálva és végigvezetve és a legnagyobb színészekhez méltóan van a színpadon megjátszva. Csak a színésznek az alakkal való kongenialitása hozhat ki ilyen tökéletes alakítást.

 

Vaszary Piroska színpadi karikatúra-rajzoló tehetsége most is kifogástalanul dolgozik. Meglepetés Gömöry Vilma játéka, - most játszik először öreg nőt, a vajszívű jó Pepi néni nem könnyű alakját, apró zsörtölődéseit, ijedt, ide-oda kapkodását nagyon jól megeleveníti. Somogyi Erzsi fiatal bájossága, kis fitos maználkodása, nézésének, mozgásának menyecskés érzékisége, Petheő Attila duhaj legénykedése, szerelmes ellágyulása friss, eleven színek a darab spektrumában. Rózsahegyi egy kis szerepből hoz ki nagy hatást közvetlen egyszerűségével.

 

A többi kis szerepekben Pethes Sándor, Füzes Anna, Kiss Irén, Bacsányi Paula, Vándory Margit tünnek ki. Az előadásnak nagyszerű kiemelkedő pontjai vannak és nincs egyetlen henye pillanata. Nagy elismerés illeti Horváth Árpádot és Hevesi Sándort a rendezésért, mely szintén minden tekintetben kifogástalan. Büszke lehet a Nemzeti Színház erre a teljesítményre. Két ilyen elsőrendű előadás egyszerre, párhuzamosan, mint A tábornok és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül - ezt aligha tudná bármely más színháza a világnak megcsinálni.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Babits Mihály: A Shakespeare-ünnep Babits Mihály: A Shakespeare-ünnep
A Shakespeare-jubileum megünneplése a háború alatt kétszeresen...
Barlangkutatás Betfián Barlangkutatás Betfián
Már századok óta ismertek a biharvármegyei Püspök-fürdő közelében...
Gabonatőzsde Gabonatőzsde
A gabonapiac igen élénk és nagyarányu árhullámzások szinhelye volt. A...
A tenger betörői A tenger betörői
Ha útbaejthetem, sohasem mulasztottam el, hogy Loparo-öblébe be ne...
MHC I. – KISOSz válogatott 7:1 (3:0) MHC I. – KISOSz válogatott 7:1 (3:0)
Szombaton délután játszotta le a KISOSz hokki csapata második...
Ma kezdődik a Népszövetség őszi ülésszaka Ma kezdődik a Népszövetség őszi ülésszaka
A Népszövetség hétfőn kezdi meg tanácskozásait a gazdasági bizottság...
Új helyi érdekű és keskenyvágányu vasutak Új helyi érdekű és keskenyvágányu vasutak
Előmunkálati engedélyt nyertek ujabban egy-egy év tartamára: Rónay...
„Ne félj, ha a gázcső keresztül is vezet az óvóhelyen!” „Ne félj, ha a gázcső keresztül is vezet az...
A tanteremben a széksorokban ülnek a diákok: lányok és asszonyok...
Egy hajó katasztrófája Egy hajó katasztrófája
Megrendítő szerencsétlenség hire ejtette lázba az elmult héten az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98