Dtum
Login with Facebookk
1924 | Október

A vadkan

Tizenöt-húsz esztendeje áll egyhelyben a magyar dráma. Mióta a magyar drámaírók is rájöttek a színpad titkára, elfoglalták a magyar színpadot, és márkát szereztek maguknak a külföldi színpadokon is, sok többé-kevésbé sikerült színdarab került ki a kezükből, de nem került ki lényegbe vágó iniciatíva sem új, súlyos mondanivalók közlése, sem új technikai megoldások irányában.

 

Még kísérlet is alig volt erre. Míg Németországban kivált a háború utáni években izgatott keresés indult meg a dráma formai és tartalmi princípiumának valamiféle új fogalmazása irányában, míg Angolországban Shaw újra építette a maga egyéni mondanivalóinak szószékéül a színpadot, még a nagyon konzervatív Párizsban is folynak új kísérletezések - addig minálunk megmaradt a színház és irodalom az egyszer már elsajátított színpadi konvenciók és a tetszetős, apró ötletek hasznos feldolgozása mellett, és alig tett kísérletet is valami másra, ezen túl emelkedőre.

Az egyetlen igazán érdekes és a dráma fejlődésére nézve valamit jelentő és ígérő dolog ez alatt az egész idő alatt Móricz Zsigmond nehéz és keserű vívódása a drámai formával és mondanivalóival a modern színpad keretei közé való bepréselésével. Ez a vívódás a Sári bíróval kezdődött, amely még régi konvenció, a molierei vígjáték strukturális elvei szerint készült. De már ennek a darabnak színpadra kerülésével csaknem egy időben a Ludas Matyi és a Csokonai nyilvánosságra került töredékeiben láthattuk, hogy Móricz messze eltávolodott ettől a kiindulási pontjától, és valami újra, az ő sajátos lényéből kiforrottra törekszik, még a színpadi konvenciók áttörése árán is.

 

Ebben a törekvésében nem talált támogatásra, és különösen nem a színház részéről, amely - még ha magasabb szempontokat programjában hordó állami színház is - végeredményben mégis csak kapitalisztikus vállalat, elsősorban profitra dolgozik, és irtózik minden kalkulálhatatlan kockázattól. Móricznak tehát magában kellett tovább vívnia harcát, amely lényegében önmagával folytatott harc volt, az ő sajátságos mondanivalóinak a drámai formával való összeegyeztetéséért.

 

Nem könnyű harc ez, mert hiszen Móricz dacos és erőszakos lénye nem egyszer szétveti még a regény jóval tágabb és elasztikusabb formáit is, megalkuvásra még akarva sem képes, amit valamennyien láthattunk olyan kísérleteiben, amelyeken nyilvánvaló volt a megalkuvás szándéka.

Nem tud Móricz a mondanivalójából engedni, nem tudja témáit aszerint megválogatni, hogy a közönségnek tetszetősek és rokonszenvesek-e. Neki vannak a szívén fekvő, lényéből fakadt témái, melyekhez minduntalan hozzájuk fordul, akár tetszik másoknak, akár nem. Hány magyar dráma került húsz év óta színpadra, amelyről el lehet mondani, hogy a témája igazán, nagy súllyal a szívén feküdt az írónak, okvetlenül el kellett mondania, mert nem bírta el nem mondani?

 

Ilyen nagy élménytémája, mondhatni ős-témája Móricznak a szerelmes férfi és nő összesúrlódása a házasságban. Ott bujkál minden nagyobb művében, a Sárarany-ban, az Isten háta mögött-ben, mint másodsorban álló motívum, egészen előtérbe lép A galamb papné-ban, aztán hol a talaj alá bukik, hol előtűnik a többi regényekben, mindenféle hangnemben a mosolygó humortól a tragikus összeütközésig. A Búzakalász-ban a színpadra lép és most A vadkan-ban a maga teljességében, kizárólagos motívumul, tiszta tenyészetben fejlik ki, minden mellékes motívumtól függetlenítve.

 

A Búzakalász-ban még magyarázatot keres az író a férfi és a nő keserű marakodására a származás és társadalmi kultúra különbözőségében, a Vadkan-ban már egyszerűen mint tényt állítja be, minden magyarázat nélkül. Marakodnak, mert szükségszerűen marakodniuk kell, mert eredendő inkompatibilitás van köztük, mert az egyik férfi és a másik nő, különnemű két lény, akiknek össze kellene olvadni, hogy békén együtt élhessenek, de éppen ez az összeolvadás természeti lehetetlenség. A nemek örök meghasonlása A vadkan témája: az a kezdettől való konfliktus, amely a nemiség ellenállhatatlan vonzásával kapcsol össze két különnemű lényt, akik éppen különneműségüknél fogva nem tudnak békében együtt élni.

Ős-emberi téma ez, amely minden nap minden órájában megismétlődik minden házban, ahol házasfelek élnek együtt. A mindennapi életben konvenció, megszokás, érdek, gyönge egyéniségek renyhe megalkuvása letompítja az élét, de a konfliktus teljes virulenciájával él, mióta az ember és kivételes egyéniségek összekapcsolódásakor mindig a maga ősi vadságában lobban ki. A férfi a maga uralmi ösztönével maga alá akarja taposni a nőt, beleolvasztani saját képébe, jóvátenni a természet nagy meghasonlását, mely különálló fiziológiai és erkölcsi lénnyé alkotta a férfit és a nőt.

 

A nő védi a maga külön voltát, nem akar beleolvadni a férfiba, elevenen és makacsul érzi a jogát a maga külön lényéhez, sőt a harcban győzni is tud a maga szexuális erejével, passzív ellenállóképességével és finomabb eszközeivel. Mért kínozza a bestialitásig Révay Ferenc a feleségét, a szépséges Forgács Zsuzsánnát? Azért, mert mértéken túl szereti, mert nemcsak a nyoszolyáján akarja a magáévá teperni, hanem az élet minden vonatkozásában, hogy ne legyen külön lénye, csak része, funkciója legyen az ő lényének. És mért áll ellen daccal és haraggal a nő?

 

Azért, mert nő, külön lény, nem alkatrésze és funkciója a férfinak, olyan energia, melybe a természet beleoltotta a megmaradás akaratát. A férfi keserű harcát a végsőkig fokozza, hogy nincsenek hathatós fegyverei, a nő ellenállásával szemben béna a szó és minden cselekvés. A természet törvénye ellen harcol, olyan indulattal, melyet a természet oltott belé. Győznie lehetetlen. Csak vergődnie lehet és végül meghódolnia.

Az emberiség ős-élményei közül való ez a téma, amint, hogy Móricz nagy témái mindig visszavezethetők valami ős-élményre. Móricznak legsajátosabb tulajdona ez a téma, sehol a világirodalomban nem nyúlt hozzá senki, Móricz szűzen ragadta ki az emberiség tapasztalat-kincsének egy eddig érintetlen rétegéből. Hiába hivatkoznak kritikusok, akik nagyon okosak akarnak lenni, A makrancos hölgy-re és Strindbergre. Petruchio esete minden háttér nélküli anekdota, az asszonyok rovására való férfi-tréfálkozás, "az asszony verve jó" élces szólásnak derűs illusztrálása egy jókedvű férfiközönség előtt.

 

Strindberg asszony-tépázása a túlfejlett szexualitású férfi védekező gesztusa az asszonytól való függés ellen, lélektani alapja nem az asszonynak a férfiba való beolvasztását sürgető vágy, hanem ellenkezőleg, az asszonytól való szabadulás vágya. Ezenfelül Móricznál a hangsúly a férfi és nő közti kapcsolat házasságvoltára esik. Általában Móricz minden más írónál komolyabban veszi a házasságot, nála a férfi és a nő viszonya csak a házasságban mély és életreszóló, minden más kapcsolatban csak fellobbanó és elfüstölgő erotikum. Nincs író, aki szilárdabbul és tragikusabban állna a családi élet erkölcsi alapján.


Ezt az örök témát színpadra vinni példátlan merészség. Csak olyan erős és erőszakos szellemtől telik, mint Móricz. Ő még azzal sem törődik, hogy a téma alapjául szolgáló lelki élmény mélyen el van ásva az emberek lelkére rakódott évezredes kultúr-rétegek alá, úgy, hogy zavarba jönnek, sőt értetlenül állnak meg láttára. Még kevésbé törődik azzal, hogy az átlagos közönség-ember kínosnak érzi ezt a témát, s a maga felületes bonhomiájával azt mondja: ejh, elég nekem a házassági civódásból odahaza, mért legyek tanúja és részese még a színházban is?

 

És az sem ijeszti meg Móriczot, hogy a téma íróilag is merev és nehezen hajlítható: nem ad lehetőségeket a fejlődés ábrázolására és a hatásos fokozásra, és nincs olyan megoldása sem, amely a konfliktust kimerítené. Csak kitérni lehet előle, megoldani nem. Bármelyik fél halála is csak elvágná a konfliktust, nem oldaná meg - bármily kibékülés is csak ideiglenes fegyverszünet az inkompatibilis lelkek szüntelen harcában. Az ember sok-sok évezred óta szenved ettől a konfliktustól, kínlódik és vergődve küzd vele, és a konfliktus áll és állni fog az idők végezetéig.

Tehát nem lehet ebből a konfliktusból drámát csinálni? Szép, szabályszerű, a dramaturgiai megszokásoknak okosan megfelelő drámát bizonyára nem, legalább úgy, ahogy Móricz megfogta a témát, nem. Ha azt mondják, hogy ez a dráma már a kiindulópontnál olyan feszültségben van, amelynek nem lehet többé fokozása, hogy emiatt három felvonáson keresztül egy helyben marad, hogy a megoldása nem megoldás, csak expediens és nyitva hagyja a kérdést, hogy: mi lesz holnap? - akkor azt mondom, hogy igazuk van.

 

Kotzebue nem így csinálta volna, a modern Kotzebuek még kevésbé csinálták volna így. És igazuk van akkor is, ha azt mondják, hogy az egész dolog sivár és nem rokonszenves. A szenvedélyes nagy dolgok, az ős-természet dolgai sivárak és nem rokonszenvesek a megalkuvások puha embere számára. Scribe nyájasabb és rokonszenvesebb dolgokat írt volna, a modern Scribe-ek meg éppen nagyon is nyájas és rokonszenves dolgokat írnak.

De akart-e Móricz dramaturgiailag szabályszerű, nyájas és rokonszenves darabot írni? Semmi mást nem akart, mint mondanivalóját színpadon előadható módon kifejteni. Ha mondanivalója túlfeszült a dramaturgiai formákon és konvenciókon, akkor ő nem a mondanivalóját nyeste körül, hanem széttörte a formát. Mert ő erőszakos ember, nem ismer sem istent, sem embert, ha arról van szó, hogy kifejezhesse magát. Ez a mondanivaló pedig nagyon régóta és nagyon mélyen forrhatott benne, és nagyon nagy, minden gátlást átszakító vehemenciával tört ki belőle. Ettől olyan kompakt a darab.

A sajtókritika, mint minden esetben, ha magyar, tehát külföldi fémjelzés nélkül író valami merészet és gondolkodóba ejtőt próbál, a megértés teljes mértékű hiányával, komikus tanácstalansággal áll a Vadkan-nal szemben. Még a jóindulatúak is, hát még a rosszindulatú objektívek! Móricz még azt az udvarias kíméletet sem kapta meg kritikusaitól, amely az utolsó kis színpadi ügyeskedőnek is kijár. Csak a felületig nézték a darabot, és ezzel a felülettel sem tudtak mit csinálni. A téma gyökeréig hatolni nem is próbáltak. Még a darab tagadhatatlan és a legegyszerűbb néző számára is evidens értékeit sem méltatták úgy, hogy illett volna.

 

Azt például, hogy a karakterek - Révay, Zsuzsánna, Bakits - már első kimondott mondatokkal milyen erőteljesen és félreérthetetlenül talpra vannak állítva, éppoly kevéssé figyelték meg, mint a második felvonás nagy tömegjelenetének egyszerű eszközeivel hatalmas drámai erejét: mikor az asszonyok együtt imádkoznak Zsuzsánnával, amíg csak általános panaszokat rebeg, de amint a saját panaszát kezdi, amely az örök nő panasza ugyan, de a tudatlan, toprongyos parasztasszonyok homályos elméje nem tud belekapcsolódni - sorra mind felállanak, és lassankint hangos ellentmondásba mennek át...

 

Ki vette vajon észre a kritikusok közül, milyen pontosan és hiánytalanul van a történet beleillesztve a 17. század elejének nyers és szilaj levegőjébe? Ezt a levegőt nem értették meg, nem is érezték meg, idegenségében még idegenebbnek találták a darabot. A premier közönsége, úgy tudom, megértőbbnek bizonyult a kritikánál, ünneplő lelkesedéssel fogadta a darabot és szerzőjét.

Az előadásról nem szólok. A két főszereplő nem tehet róla, hogy nincs meg bennük a szerepeikkel való kongenialitás, ők képességeik minden megfeszítésével megtették, mi tellett tőlük. Mégis ki kell emelni Rajnai Gábor várvirrasztóját. Teljes értékű, hiánytalan színészmunka.

Mindenekelőtt pedig Kozma Lajos díszletei - különösen az első felvonás stílusosan komor várudvara - a legjelentékenyebb színpaddíszítő munkák közé tartoznak, amiket Budapesten láttunk.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Villamositással sem rövidül meg a budapest-hegyeshalmi ut menetideje Villamositással sem rövidül meg a budapest-hegyeshalmi ut...
A bánhidai villamoscentrále épitéséről meglepő hirek keringenek....
Magyarország 1921. évi kardvívó bajnoksága Magyarország 1921. évi kardvívó bajnoksága
Az 1912. évi olympiai kardbajnokság óta aligha volt klasszikusabb...
Kedves Pista bátyám Kedves Pista bátyám
Kedves Pista bátyám, lelkendezve olvastam az örök városból keltezett...
A GyOSz javaslatára meghosszabbították a multévi tejszállítási szerződéseket A GyOSz javaslatára meghosszabbították a multévi tejszállítási...
Október 1-én jelent meg a 7050/1941. M. E. sz. rendelet a...
A franczia-orosz barátság és a balti flotta A franczia-orosz barátság és a balti flotta
Az orosz flotta Francziaország támogatásával sokkal könyebben és jobb...
Jön a gyüjtőkocsi Jön a gyüjtőkocsi
A szeretetadományokat gyüjtő kocsik járata ügyében vasárnap délelőtt...
Hatalmas meteorpusztítás Szibériában
Egy expedíció, melyet az orosz akadémia küldött ki Szibériába, hogy...
Három asszonyköltő Három asszonyköltő
Három asszonyköltőről való beszámoló elé természetszerűleg kínálkozik...
Bányai Kornél -  Hadifogság Bányai Kornél - Hadifogság
Ezer évek óta sötétbe csavarva ülünk az időben, szemünk színes kő,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98