Dtum
Login with Facebookk
1924 | Október

A vadkan

Tizenöt-húsz esztendeje áll egyhelyben a magyar dráma. Mióta a magyar drámaírók is rájöttek a színpad titkára, elfoglalták a magyar színpadot, és márkát szereztek maguknak a külföldi színpadokon is, sok többé-kevésbé sikerült színdarab került ki a kezükből, de nem került ki lényegbe vágó iniciatíva sem új, súlyos mondanivalók közlése, sem új technikai megoldások irányában.

 

Még kísérlet is alig volt erre. Míg Németországban kivált a háború utáni években izgatott keresés indult meg a dráma formai és tartalmi princípiumának valamiféle új fogalmazása irányában, míg Angolországban Shaw újra építette a maga egyéni mondanivalóinak szószékéül a színpadot, még a nagyon konzervatív Párizsban is folynak új kísérletezések - addig minálunk megmaradt a színház és irodalom az egyszer már elsajátított színpadi konvenciók és a tetszetős, apró ötletek hasznos feldolgozása mellett, és alig tett kísérletet is valami másra, ezen túl emelkedőre.

Az egyetlen igazán érdekes és a dráma fejlődésére nézve valamit jelentő és ígérő dolog ez alatt az egész idő alatt Móricz Zsigmond nehéz és keserű vívódása a drámai formával és mondanivalóival a modern színpad keretei közé való bepréselésével. Ez a vívódás a Sári bíróval kezdődött, amely még régi konvenció, a molierei vígjáték strukturális elvei szerint készült. De már ennek a darabnak színpadra kerülésével csaknem egy időben a Ludas Matyi és a Csokonai nyilvánosságra került töredékeiben láthattuk, hogy Móricz messze eltávolodott ettől a kiindulási pontjától, és valami újra, az ő sajátos lényéből kiforrottra törekszik, még a színpadi konvenciók áttörése árán is.

 

Ebben a törekvésében nem talált támogatásra, és különösen nem a színház részéről, amely - még ha magasabb szempontokat programjában hordó állami színház is - végeredményben mégis csak kapitalisztikus vállalat, elsősorban profitra dolgozik, és irtózik minden kalkulálhatatlan kockázattól. Móricznak tehát magában kellett tovább vívnia harcát, amely lényegében önmagával folytatott harc volt, az ő sajátságos mondanivalóinak a drámai formával való összeegyeztetéséért.

 

Nem könnyű harc ez, mert hiszen Móricz dacos és erőszakos lénye nem egyszer szétveti még a regény jóval tágabb és elasztikusabb formáit is, megalkuvásra még akarva sem képes, amit valamennyien láthattunk olyan kísérleteiben, amelyeken nyilvánvaló volt a megalkuvás szándéka.

Nem tud Móricz a mondanivalójából engedni, nem tudja témáit aszerint megválogatni, hogy a közönségnek tetszetősek és rokonszenvesek-e. Neki vannak a szívén fekvő, lényéből fakadt témái, melyekhez minduntalan hozzájuk fordul, akár tetszik másoknak, akár nem. Hány magyar dráma került húsz év óta színpadra, amelyről el lehet mondani, hogy a témája igazán, nagy súllyal a szívén feküdt az írónak, okvetlenül el kellett mondania, mert nem bírta el nem mondani?

 

Ilyen nagy élménytémája, mondhatni ős-témája Móricznak a szerelmes férfi és nő összesúrlódása a házasságban. Ott bujkál minden nagyobb művében, a Sárarany-ban, az Isten háta mögött-ben, mint másodsorban álló motívum, egészen előtérbe lép A galamb papné-ban, aztán hol a talaj alá bukik, hol előtűnik a többi regényekben, mindenféle hangnemben a mosolygó humortól a tragikus összeütközésig. A Búzakalász-ban a színpadra lép és most A vadkan-ban a maga teljességében, kizárólagos motívumul, tiszta tenyészetben fejlik ki, minden mellékes motívumtól függetlenítve.

 

A Búzakalász-ban még magyarázatot keres az író a férfi és a nő keserű marakodására a származás és társadalmi kultúra különbözőségében, a Vadkan-ban már egyszerűen mint tényt állítja be, minden magyarázat nélkül. Marakodnak, mert szükségszerűen marakodniuk kell, mert eredendő inkompatibilitás van köztük, mert az egyik férfi és a másik nő, különnemű két lény, akiknek össze kellene olvadni, hogy békén együtt élhessenek, de éppen ez az összeolvadás természeti lehetetlenség. A nemek örök meghasonlása A vadkan témája: az a kezdettől való konfliktus, amely a nemiség ellenállhatatlan vonzásával kapcsol össze két különnemű lényt, akik éppen különneműségüknél fogva nem tudnak békében együtt élni.

Ős-emberi téma ez, amely minden nap minden órájában megismétlődik minden házban, ahol házasfelek élnek együtt. A mindennapi életben konvenció, megszokás, érdek, gyönge egyéniségek renyhe megalkuvása letompítja az élét, de a konfliktus teljes virulenciájával él, mióta az ember és kivételes egyéniségek összekapcsolódásakor mindig a maga ősi vadságában lobban ki. A férfi a maga uralmi ösztönével maga alá akarja taposni a nőt, beleolvasztani saját képébe, jóvátenni a természet nagy meghasonlását, mely különálló fiziológiai és erkölcsi lénnyé alkotta a férfit és a nőt.

 

A nő védi a maga külön voltát, nem akar beleolvadni a férfiba, elevenen és makacsul érzi a jogát a maga külön lényéhez, sőt a harcban győzni is tud a maga szexuális erejével, passzív ellenállóképességével és finomabb eszközeivel. Mért kínozza a bestialitásig Révay Ferenc a feleségét, a szépséges Forgács Zsuzsánnát? Azért, mert mértéken túl szereti, mert nemcsak a nyoszolyáján akarja a magáévá teperni, hanem az élet minden vonatkozásában, hogy ne legyen külön lénye, csak része, funkciója legyen az ő lényének. És mért áll ellen daccal és haraggal a nő?

 

Azért, mert nő, külön lény, nem alkatrésze és funkciója a férfinak, olyan energia, melybe a természet beleoltotta a megmaradás akaratát. A férfi keserű harcát a végsőkig fokozza, hogy nincsenek hathatós fegyverei, a nő ellenállásával szemben béna a szó és minden cselekvés. A természet törvénye ellen harcol, olyan indulattal, melyet a természet oltott belé. Győznie lehetetlen. Csak vergődnie lehet és végül meghódolnia.

Az emberiség ős-élményei közül való ez a téma, amint, hogy Móricz nagy témái mindig visszavezethetők valami ős-élményre. Móricznak legsajátosabb tulajdona ez a téma, sehol a világirodalomban nem nyúlt hozzá senki, Móricz szűzen ragadta ki az emberiség tapasztalat-kincsének egy eddig érintetlen rétegéből. Hiába hivatkoznak kritikusok, akik nagyon okosak akarnak lenni, A makrancos hölgy-re és Strindbergre. Petruchio esete minden háttér nélküli anekdota, az asszonyok rovására való férfi-tréfálkozás, "az asszony verve jó" élces szólásnak derűs illusztrálása egy jókedvű férfiközönség előtt.

 

Strindberg asszony-tépázása a túlfejlett szexualitású férfi védekező gesztusa az asszonytól való függés ellen, lélektani alapja nem az asszonynak a férfiba való beolvasztását sürgető vágy, hanem ellenkezőleg, az asszonytól való szabadulás vágya. Ezenfelül Móricznál a hangsúly a férfi és nő közti kapcsolat házasságvoltára esik. Általában Móricz minden más írónál komolyabban veszi a házasságot, nála a férfi és a nő viszonya csak a házasságban mély és életreszóló, minden más kapcsolatban csak fellobbanó és elfüstölgő erotikum. Nincs író, aki szilárdabbul és tragikusabban állna a családi élet erkölcsi alapján.


Ezt az örök témát színpadra vinni példátlan merészség. Csak olyan erős és erőszakos szellemtől telik, mint Móricz. Ő még azzal sem törődik, hogy a téma alapjául szolgáló lelki élmény mélyen el van ásva az emberek lelkére rakódott évezredes kultúr-rétegek alá, úgy, hogy zavarba jönnek, sőt értetlenül állnak meg láttára. Még kevésbé törődik azzal, hogy az átlagos közönség-ember kínosnak érzi ezt a témát, s a maga felületes bonhomiájával azt mondja: ejh, elég nekem a házassági civódásból odahaza, mért legyek tanúja és részese még a színházban is?

 

És az sem ijeszti meg Móriczot, hogy a téma íróilag is merev és nehezen hajlítható: nem ad lehetőségeket a fejlődés ábrázolására és a hatásos fokozásra, és nincs olyan megoldása sem, amely a konfliktust kimerítené. Csak kitérni lehet előle, megoldani nem. Bármelyik fél halála is csak elvágná a konfliktust, nem oldaná meg - bármily kibékülés is csak ideiglenes fegyverszünet az inkompatibilis lelkek szüntelen harcában. Az ember sok-sok évezred óta szenved ettől a konfliktustól, kínlódik és vergődve küzd vele, és a konfliktus áll és állni fog az idők végezetéig.

Tehát nem lehet ebből a konfliktusból drámát csinálni? Szép, szabályszerű, a dramaturgiai megszokásoknak okosan megfelelő drámát bizonyára nem, legalább úgy, ahogy Móricz megfogta a témát, nem. Ha azt mondják, hogy ez a dráma már a kiindulópontnál olyan feszültségben van, amelynek nem lehet többé fokozása, hogy emiatt három felvonáson keresztül egy helyben marad, hogy a megoldása nem megoldás, csak expediens és nyitva hagyja a kérdést, hogy: mi lesz holnap? - akkor azt mondom, hogy igazuk van.

 

Kotzebue nem így csinálta volna, a modern Kotzebuek még kevésbé csinálták volna így. És igazuk van akkor is, ha azt mondják, hogy az egész dolog sivár és nem rokonszenves. A szenvedélyes nagy dolgok, az ős-természet dolgai sivárak és nem rokonszenvesek a megalkuvások puha embere számára. Scribe nyájasabb és rokonszenvesebb dolgokat írt volna, a modern Scribe-ek meg éppen nagyon is nyájas és rokonszenves dolgokat írnak.

De akart-e Móricz dramaturgiailag szabályszerű, nyájas és rokonszenves darabot írni? Semmi mást nem akart, mint mondanivalóját színpadon előadható módon kifejteni. Ha mondanivalója túlfeszült a dramaturgiai formákon és konvenciókon, akkor ő nem a mondanivalóját nyeste körül, hanem széttörte a formát. Mert ő erőszakos ember, nem ismer sem istent, sem embert, ha arról van szó, hogy kifejezhesse magát. Ez a mondanivaló pedig nagyon régóta és nagyon mélyen forrhatott benne, és nagyon nagy, minden gátlást átszakító vehemenciával tört ki belőle. Ettől olyan kompakt a darab.

A sajtókritika, mint minden esetben, ha magyar, tehát külföldi fémjelzés nélkül író valami merészet és gondolkodóba ejtőt próbál, a megértés teljes mértékű hiányával, komikus tanácstalansággal áll a Vadkan-nal szemben. Még a jóindulatúak is, hát még a rosszindulatú objektívek! Móricz még azt az udvarias kíméletet sem kapta meg kritikusaitól, amely az utolsó kis színpadi ügyeskedőnek is kijár. Csak a felületig nézték a darabot, és ezzel a felülettel sem tudtak mit csinálni. A téma gyökeréig hatolni nem is próbáltak. Még a darab tagadhatatlan és a legegyszerűbb néző számára is evidens értékeit sem méltatták úgy, hogy illett volna.

 

Azt például, hogy a karakterek - Révay, Zsuzsánna, Bakits - már első kimondott mondatokkal milyen erőteljesen és félreérthetetlenül talpra vannak állítva, éppoly kevéssé figyelték meg, mint a második felvonás nagy tömegjelenetének egyszerű eszközeivel hatalmas drámai erejét: mikor az asszonyok együtt imádkoznak Zsuzsánnával, amíg csak általános panaszokat rebeg, de amint a saját panaszát kezdi, amely az örök nő panasza ugyan, de a tudatlan, toprongyos parasztasszonyok homályos elméje nem tud belekapcsolódni - sorra mind felállanak, és lassankint hangos ellentmondásba mennek át...

 

Ki vette vajon észre a kritikusok közül, milyen pontosan és hiánytalanul van a történet beleillesztve a 17. század elejének nyers és szilaj levegőjébe? Ezt a levegőt nem értették meg, nem is érezték meg, idegenségében még idegenebbnek találták a darabot. A premier közönsége, úgy tudom, megértőbbnek bizonyult a kritikánál, ünneplő lelkesedéssel fogadta a darabot és szerzőjét.

Az előadásról nem szólok. A két főszereplő nem tehet róla, hogy nincs meg bennük a szerepeikkel való kongenialitás, ők képességeik minden megfeszítésével megtették, mi tellett tőlük. Mégis ki kell emelni Rajnai Gábor várvirrasztóját. Teljes értékű, hiánytalan színészmunka.

Mindenekelőtt pedig Kozma Lajos díszletei - különösen az első felvonás stílusosan komor várudvara - a legjelentékenyebb színpaddíszítő munkák közé tartoznak, amiket Budapesten láttunk.

 

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Politizált a borbélymühelyben Politizált a borbélymühelyben
Révész Márk 29 éves magánhivatalnok a Kertész-utcában levő egyik...
A BKE bécsi veresége A BKE bécsi veresége
Mi tagadás benne, az osztrák jéghockey sport alaposan felülkerekedett...
A pénzpiac és értékpapirok A pénzpiac és értékpapirok
Az Angol bank példáját eddig a kontinensen nem követték. Londonban...
Sumérok Sopronban - egy kis áltudomány Sumérok Sopronban - egy kis áltudomány
Sumér: neolit kori magyar szó, eredeti alakja: suert mér, azaz sört...
Tottenham H. – MTK.  12 : 1 Tottenham H. – MTK. 12 : 1
Szép időben, nagy közönség előtt két szélső csatára nélkül játszik...
Török birkózó árusok Török birkózó árusok
A magyar történelem nem egy lapján véres betűkkel van beírva a török...
Tilos szeszt küldeni a tábori posta csomagban Tilos szeszt küldeni a tábori posta csomagban
A háborúban levő katonaság a tábori posta-csomagokban gyakran szeszes...
Reményteljes jelenségek mutatkoznak a kibontakozás felé Reményteljes jelenségek mutatkoznak a kibontakozás felé
Schandl Károly, az OKH alelnök-vezérigazgatója, a devecseri kerület...
Gyermekek, akik sohasem sírnak 1. Gyermekek, akik sohasem sírnak 1.
- Japánban nem sírnak a csecsemők - nyugtatott meg Komoa úr, amikor...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98