Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1928 | Október

W. Somerset Maugham vígjátéka a Vígszínházban

 Ne váljunk el!


John Middleton és Constance Culver tizenöt esztendővel ezelőtt házasságot kötöttek, mert szenvedélyesen szerették egymást és mert a házasság mindkettőjük számára nagyon előnyös társadalmi helyzetet biztosított. Middleton sokat kereső sebésztanár, aki kiválóan tud gondoskodni felesége minden szükségletéről és fényüzéséről, Constance pedig szép, rendkívül okos és művelt asszony, aki elsőrangúan reprezentál, békét és harmóniát teremt Middleton otthonában, természetes egyszerűséggel teljesíti asszonyi és anyai kötelességeit, szül egy gyermeket és méltón fogadja házuk barátjait.

 

Házasságuk hatodik esztendeje lényegesen megváltoztatja életüket; a szenvedély, mely egymáshoz sodorta, époly észrevétlenül kihül, mint amily hirtelen lángbaborította őket. Észrevétlenül és szerencsésen, mert a szenvedély halála egyszerre következik be a férjnél is, a feleségnél is s ez az időbeli egyezés - mint Constance állítja: a legszerencsésebb esetnek nevezhető, mert kínos, sőt kegyetlen bonyodalmak keletkeznek akkor, ha Ťegy kihült szenvedély él egy lobogó szenvedély mellettť.

 

A szerelem pusztulását a házastársak a művelt és előkelő emberek halk szótlanságával fogadják és egy ideig egyszerűen csak megállapítják. Igy volt, így történt, most ez a helyzet. John Middleton azonban még fiatal férfi és szereti a szerelmet, a teljes szerelmet. Otthon nem találja meg a teljességet; Constance továbbra is a jóbarátja, házának úrnője, gyermekének anyja, de a vágyainak már semmi köze hozzá. Lemondani nem tud, nem is akar, legalább is az író semmit sem közöl velünk ilyen irányú kísérleteiről és küzdelmeiről. Igy történik, hogy "megcsalja" feleségét, tehát szerelmi viszonyokat folytat olyan asszonyokkal, akiket csinosnak talál, akikkel megszerzi a szerelmi élet teljességét.

 

Egyik legutóbbi viszonya Marie-Louise, Mortimer Durham neje, a feleségének legjobb barátnője. Constance előtt nem titok a viszony, de nem avatkozik az ügybe, sőt egy szóval sem árulja el, hogy tud róla; anyja, özvegy Culverné és Márta, a nővére, egyik finoman és bölcsen, a másik támadóan és lázadón, többször figyelmeztetni akarják, de minden közlést elhárít. Egyszer azonban kirobban a "botrány". Mortimer Durham megtalálja a felesége ágyában Middleton cigarettatárcáját s Constancehoz rohan. - Az ön férjének - kiáltja a komolyság minden komikumával - viszonya van a feleségemmel! - Amikor ezt elharsogja, Constancenál éppen együtt van a két család minden tagja.

 

Constance sokszor gondolhatott már arra, hogy hamarosan belekerül majd egy ilyesféle jelenetnek a központjába; azzal az öntudatos fölénnyel, melyet okos embernek az elképzelés ad, átveszi Mortimertől a tárcát és megköszöni, hogy elhozta. Azt hazudja, hogy az övé; s egyéb hazugságokkal is igazolja férjét és barátnőjét. Mindenki azt hiszi most, hogy elkerülhetetlen a válás; Middleton is ettől fél. Constance azonban nem válik. Miért váljon? Semmitől sem fosztotta meg a férje, ami az övé volt; azt a szenvedélyt vitte máshova, amely közöttük már nem parázslik. A férje nem szereti, de ő sem a férjét; miért háborodjék tehát fel?

 

Továbbra is a felesége marad állhatatosan, úgy, mint eddig. (Innét az eredeti cím: The constant wife.) Mindez nagyon hüvös, okos, sőt talán nagyon nemes álláspont, Middleton hálás is érte és Constance nem is látszik sem szomorúnak az élete, sem meghatottnak a jósága miatt s talán ennyiben is maradnának a dolgok, ha meg nem jelennék Constance életében egy régi férfi, Bernhard Kersal úr, aki tizenöt esztendővel ezelőtt végzetesen beleszeretett, megkérte a kezét, nem kapta meg s Japánba távozott, ahol meggazdagodott a selyemkereskedésben.

 

Egy esztendőre tért most haza, Londonba s meglátogatja régi vágyát, amely sohasem hamvadt el benne. És Constancenak eszébe jut valami: a régi boldogság, a vágyak boldogsága. Jó, nagyon jó az, ha szeret az ember és szeretik; jó, ha titokzatos erővel fellobban bennünk a vágy s ha van valaki, akinek megreszket a szája, ha belép a szobánkba; jó, ha van valaki, akinek tüzes szentség a hely, ahova lépünk, jó az, ha valakinek a vállára hajthatjuk fejünket...

 

 

Ma már okos és érett asszony, aki tudja, hogy az érzés nem halhatatlanabb az embernél; elmúlik minden s nem is érdemes megvárni a közöny perceit, de szabad-e elmulasztani az életet? Oly sokáig volt okos a mások javára, hogy egyszer okos akar lenni a saját örömére is. Hat hétre elutazik Kersallal Olaszországba, de mialatt lent vár a kocsija, elmondja férjének az útitervét. Az felháborodik. Dühös. Tiltakozik. Földhöz csap egy vázát, de ez sem csillapítja indulatát. Tiltakozik az ellen, hogy a hat hét után Constance visszatérjen a házába.

 

De Constance megkérdi: miért nem akarja, hogy egy fedél alatt lakjanak? Jó barátok. Mindketten önállóak. Az asszony anyagi téren is függetlenítette magát, dolgozik, pénzt keres s eltartásának költségeit bankba utalja férjének folyószámlájára. Hiúságból? Előítéletből? Middleton érvei elfogynak s az asszony eltávozik. John Middleton úr a közönség elé lép s kissé megzavartan azt kérdi: - Mit gondolnak, elutazik Constance?

Bizonyos vagyok benne, hogy elutazik s ezt a budapesti kérdést meglehetősen fölöslegesnek is tartom. Sokkal helyesebb az a külföldi (vagy eredeti?) kérdés: - Mit gondolnak, helyesen tette-e Constance, hogy elutazott? - Ez a kérdés logikusan következik a darabból, az asszony jelleméből, az író szándékaiból. És ez az a kérdés, amely helyeslés vagy ellenkezést, szóval vitát vált ki.

A darab egész felépítése ebben a kérdésben torkollik. Nem egyes emberek fölényesen vidám színekkel festett drámáját mutatja be az író, hanem általános, szinte tipikus helyzetet állít elénk s felveti a belőle fakadó problémákat. Általános helyzet az, mondja az író, hogy a házastársak szenvedélyei kihülnek, hogy a vágyat barátság váltja fel s hogy ez a barátság egyáltalán nem kellemetlen, sőt sok tekintetben vonzó.

 

Általános helyzet az, hogy a férjnek viszonyai vannak, általános és aktuális tehát a probléma: hogyan viselkedjék ebben a házasságban egy okos asszony? Csapjon lármát, fusson bele a botrányba, tartson haragot, hogy kibéküljön, vagy váljon el? De ha a lárma, a botrány nem vág az egyéniségéhez, ha haragot nem érez, mert mindent megért, válni pedig két okból sem akar?

 

Először azért nem, mert jól érzi itt magát, megszokta ezt a házasságot, jó barátja a férjének s erkölcsi aggályait is megszüntette azzal, hogy nem tartatja el magát vele, hanem önállóan pénzt keres; másodszor pedig azért nem, mert megérett annyira, hogy tisztában van már a szenvedélyek élettanával. Miért kössön új házasságot, amelyről tudja, hogy annak sorsa semmiben sem fog különbözni a régitől?

 

Tizenöt évvel ezelőtt még volt benne annyi naivitás, vitalitás és energia, hogy öt évig élhetett belőle a vágy; ma már ha hat hétre futja... Szabad erre a késői érzésre egy új házasságot kötni? Hisz a házasságban; a magáéban és a Házasságban, amennyiben az megszokás, barátság, jóindulat, bizalom, de nem hisz abban, hogy a szerelmi boldogság dacolni tud a házasság éveivel, sőt évtizedeivel. Miért tartson tehát új szereplőkkel reprízt egy régi, túlságosan ismert darabból?

Ez a vígjáték problematikája s természetes, hogy sok oldalról lehet ellene felvonultatni a vita gépfegyvereit. Elsősorban azt, hogy az ilyen házasság nem házasság többé. Mi jogon nevezhetjük házasságnak a barátságot? Ha olyan okos és logikus és bátor az az asszony, vonja le az összes következtetéseket s törölje el életéből azt a formát, amelynek már nincs lényege. Prédikáljuk tehát neki a szabadszerelmet? Gondolt ő erre is s az a véleménye róla, hogy rossz megoldás; megvan benne a házasság minden baja, gondja a nyugodt örömei nélkül. Aztán azt lehetne mondani, hogy mindez csak elképzelés, amelynek nincs sok köze a valósághoz.

 

Gyönge érv, körülöttünk sok ilyen megoldást láthatunk Budapesten épúgy, mint Londonban. Szigorúak és nagyképűek is lehetünk és a darabra zúdíthatjuk az erkölcstelenség vádját. Szörnyű! Szörnyű! Milyen fölény! Milyen könnyedség! Mennyi cinizmus! Hát ez a legolcsóbb. Ez hazugság. Ez azt jelentené, hogy hazudozást kívánunk az írótól; azt, hogy ne vegye észre az életünket s olyan hipokrita legyen, mint azok, akik gyakran hivatalból vagy vélt hivatásból oly könnyedén szokták gyártani az erkölcstelenség vádját komoly írókkal szemben.


Az élet dobol ezen a problémán, amelyet az angol író nem akar megoldani. Felveti. Megmutatja. Mulattatni akar vele. Vígjátéki helyzeteket készített belőle s el kell ismernünk, hogy a helyzetek és a szavak, amelyekkel fűszerezi, nagyon ötletesek, vidámak és szórakoztatók. Nem is akar egyebet: felvetni a problémát és mulattatni. Ezt a célját el is éri. Constance kivételével embereket alig rajzol s ezt a hiányt főként Middletonnál érezzük. Ez az oka annak, hogy a férj körül támadhat a legtöbb vita; van-e férfi, aki belenyugszik abba, hogy a felesége...?

 

 

Én már láttam ilyet, nem is egyet; s voltak olyan kiválóságok, mint ez a vakbéloperatőr. Igaz, hogy nem ártott volna ezt az embert elmélyíteni s nem csak megszégyenített férfiarcával megmutatni. Úgy látszik, erre már nem törekedett az angol író, aki nem harcol a halhatatatlanságért; ügyesen, szellemesen, okosan, nagyon tehetségesen sétál azon a határon, amely a kommersz-árut a zsenialitásoktól elválasztja. Sétál ott... és nagyon jól megél.

Constancet Gombaszögi Frida kelti életre magyar színpadon; ezzel az alakkal él, vagy hal a darab. Gombaszögi művészetének ezúttal három éltető eleme van: a szépség, az okosság és a líra. A legszebb színpadi látvány minden egyes megjelenése: ahogy magasan, kiemelkedőn, élettől vibrálóan, a legelegánsabb ruhákban bevonul a színpadra. Lüktetni kezd tőle a darab. És a nagyszerű fizikumból titokzatos zenék áradnak; mélyen átélt, nagyon okos szavak, amelyek messzi, messzi perspektívát kapnak szemeinek fényében és forró hangjának tüzében.

 

Aztán az egész alakot átszövi valami őszies ború; az okos és szép asszonyok bánata; egy csepp finom és illatos vér, amely minden vidámságon és okosságon át láthatatlanul hull a szívéből. Nagyrészt hangulatos az egész előadás, amelyben G. Kertész Ella, Tassi Mária, Góth Sándor, Törzs Jenő és Rajnai Gábor vesznek részt. Heltai Jenő gondos és elmés fordítása jóleső hazai ízt ad az angol darabnak. Az egyetlen díszlet nem teljesen hű és stílusos kifejezője a miliőnek.

Hogy aztán, ha elhagyta az ember a színházat, sok minden eszébe jut... hogy milyen szerencsés emberek! milyen gazdagok! milyen higgadtak és műveltek!... és hogy mindezt sötét durban is meg lehetne írni s hogy az élet többnyire kerüli a vidám capricciót és a lágy mollakkordokat... hogy milyen nehéz okosnak lenni s milyen kevés férfi lehet gazdag sebész s milyen kevés nő tud rögtön ezernégyszáz fontot keresni, ha a szerelmi problémái úgy kívánják... persze, ez eszébe jut. De mért ne fogadjuk szívesen, ha egy író el akarja velünk hitetni, hogy vannak szerencsés emberek, legalább - Londonban? (Hogy mi is kérdéssel végezzük, miként Maugham Somerset szerencsés darabja.)

 

Földi Mihály

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gellért Oszkár -  Szembenülő lány a villamoskocsiban Gellért Oszkár - Szembenülő lány a villamoskocsiban
Mint tacskó, ki a villamoskocsiban A szembenülő lányt bámulod...
Miért és hogyan kell nyaralnunk, magyarázza Belák Sándor dr egyetemi tanár 1. rész Miért és hogyan kell nyaralnunk, magyarázza Belák Sándor dr egyetemi...
- De jó lenne, ha nyaralni mehetnék é sóhajtja majdnem kivétel nélkül...
A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban
A Times pénteki számában az angol alsóház csütörtöki üléséről a...
Gépezet a fülbajok önkezelésére Gépezet a fülbajok önkezelésére
A siketség okai felől teljes határozottsággal még ma sincsenek...
Színházi bemutatók Színházi bemutatók
Az október színházi újdonságai között kétségkívül a legteljesebb,...
Megtorpant a dollár értékmérő szerepe Megtorpant a dollár értékmérő szerepe
A pénzügyminiszter legutóbb rámutatott arra, hogy milyen veszélyt...
Egy elegáns varsói hölgy beverte a budapesti lengyel követség ablakait Egy elegáns varsói hölgy beverte a budapesti lengyel követség...
Áldozócsütörtökön délben hangos sikoltozás verte fel a Várban az ódon...
A horvátországi választások eredményei
A hirtelen feloszlatott horvát tartománygyülésbe november 6-ikán...
A szerzői tíz százalék
A szerzői tíz százalékot ki akarná kezdeni a mai idők mindent...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98