Azoknak, akik a mai Európát, az európai civilizációt, az európai lelket és irodalmat valami végtelen csömörrel és kétségbeesve szemlélik, mintha a néger nyujtaná a megváltás példáját és szinte egyetlen lehetőségét, - a néger, a fekete, aki eddig legfeljebb csak a kíváncsiakat és a szaktudósokat érdekelte. Ez a néger-áramlat bizonnyal nem ma kezdődött; azonban mai fontosságát az mutatja, hogy ezúttal nem csupán az irodalom és a művészet terére szorítkozik (amit Gide Kongói Utazásán, Philippe Soupault Négerén, vagy Morand Fekete Mágiáján is lemérhetünk), hanem oly tényezőkre is kiterjed, amelyek, az irodalmon kívül, a legmélyebb életforrásainkig érnek.

Pál és Virginiában éppúgy, mint például Loti regényeiben a négerek többnyire meghatóan hű szolgák (Domingo), akik a vad külső alatt gyöngédséget, jó szívet, egyszóval civilizált érzéseket rejtegetnek; s bizonnyal ez a humanitarizmus is hozzájárult előbb a rabszolgakereskedés, majd a rabszolgaság eltörléséhez. Mindez azonban mást is mutat: azt, hogy a XIX-ik század köztudata, vagy ami majdnem egyet jelent: irodalma a négert még alsóbbrendű lénynek tekintette.

Baudelairenél is a néger nő és Afrika kultusza a lírában egyébként oly fontos exotikum járuléka; viszont az ő ilynemű verseinek (Chevelure - Loin d'ici) köszönhetjük azt az új és mély poézist, amely csupa titokzatosság, voluptas és melankólia. Ugyanez a költészet ízzik Delacroix néhány vásznán, Manet Olympiáján és Jeanne Duval-arcképén, s Mallarménak abban a címtelen és homályos szonettjében ("Une négresse par le démon seconée), amely már egy egész tradíció érzéki és szellemi megtestesülése.

Annak az új lélekállapotnak, amely a négert már nem szánalommal és nem mint alsóbbrendű lényt tekinti, hanem olyannak, aki újat is hoz a mi gőgös és fáradt Európánknak, talán Rimbaudnál találjuk a legelső csiráját, Rimbaud kiáltásában, a Saison en Enfer legelején, ahol olyan dacosan száll szembe a mindenható civilizációval: "Az én szemem nem látja a ti világosságtokat.

Állat vagyok, néger vagyok. De engem még megválthatnak." Ebben s az egész költeményben még benne van az az elhatározás, amely a költőt Európából Ethiopiába sodorja, s amelyet csakis úgy érthetünk, mint napjainkban a néger varázslatot. Bernardin de St. Pierre-nek szelid rousseau-i ideológiája itt pusztító s gyujtogató akarattá változik, s ez adja költői hátterét és levegőjét annak az egész, új irodalomnak, amely ma a négerekkel foglalkozik.

Néhány művész, e század legelején, megérezte, hogy mit jelent s mivé lehet a négerek befolyása: Picassonak köszönhető, s Picasso pár barátjának, a néger művészet felfedezése (1907). Ez a tény, kapcsolatban a kubizmussal, legelőször Apollinaire és Cendrars verseiben tükröződik; ugyancsak Cendrars adja ki később híres néger-antologiáját. Az a frisseség és eredetiség, amit a francia festők a néger plasztikában találtak, a nemrég elhalt Lucie Cousturier regényeiben is megnyilvánul; e kitünő írónőnek könyvei közelítik meg tán leghívebben a néger lélek legtitkosabb sajátságait ("Mon ami Fatou" - "Des Inconnus chez moi").