Dtum
Login with Facebookk
1928 | Szeptember

Amatőr ökölvívóink sorra tönkreverték osztrák ellenfeleiket

A profimérkőzéseken Kid Nomot bokacsontrepedéssel szállították el a mentők.

15.000 főnyi tömeg! Ennyien rajzottak tegnap a Millenáris-pályán. Majd 1000 ember rekedt kinn. Nem kaptak már jegyet. Telt ház. Ökölvívóink meg is hálálták a nagy érdeklődést. Különösen amatőrjeink tettek ki magukért, sorba verték az osztrák ellenfeleiket Minden jó volt, csak a rendezés okozott bosszúságot.

Egy órát várt a hatalmas tömegű közönség, mert a rendezőség nem számított ilyen nagy közönségre s a nagy tömeg láttára elvesztették a fejüket. Ennek köszönhető az is, hogy a verseny teljes sötétségben ért véget, ami egyben Kid Nomo súlyos balesetének a következménye.

Eredmények:
Amatőrök:
Kocsis magyar győz Kuschner osztrák ellen. Világbajnokunk imponáló stílusban kezdi versenyét. Az első menet azonban még nem tartalmaz akciókat. A második menetben Kocsis a közönség buzdítására hatalmas iramba kezd, egyenes ütéseivel annyira megdolgozza Kuschnert, hogy ez már grogynak látszik.

A 3. percben a földre is viszi, de a gong megmenti a kiszámolástól. A hármadik menetben Kocsis óriási fölénnyel dolgozik tovább, Kuschner földre kerül, de nyolcnál már fel tud állni.

Az osztrák most látja, hogy eredményt elérni úgy sem tud, egyetlen célja, hogy a mérkőzést kihúzza. Állandó duckolásaival megakadályozza Kocsis akcióit, aki így csak pontozással tud győzni.

Szobolevszky magyar győz Wild osztrák ellen. Szobolevszky pompásan dolgozik, erős gyomorszájütései megbontják az osztrákok védelmét, aki még az első menet vége előtt feladja a versenyt.

Balázs magyar győz Fraberger osztrák ellen. Balázs jó formában és állandó támadásban küzd, de nem sok eredménnyel, mert az osztrák állandó szaladással menekül. Úgy látszik, hogy Balázs leütéssel győz, de az osztráknak sikerül kihúznia a három menetet.

Bokodi magyar győz Gronis osztrák ellen. A mérkőzés Bokodi két egyenes ütéséből áll, az osztrák felülre kerül, de kilencnél feláll, az osztrák segédek azonban látják a céltalan küzdelmet, feladják a versenyt.

Profik:
Beregi győz Kraitsch II. ellen. A mérkőzésen Beregi látszik jobbnak, a hetedik menetben azonban Kraitsch szemhéja annyira bedagad, hogy az orvos betiltja a mérkőzést.

Az utolsó mérkőzés Kid Nomo Hudra küzdelmét hozta. A verseny azonban a negyedik menetben megakad, amennyiben a szabálytalanul dolgozó Hudra földhöz vágja ellenfelét, aki oly szerencsétlenül esik, hogy a bokacsontja megreped s a mentők szállítják el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98