Dtum
Login with Facebookk
1929 | Április

Füstkarikák

Hazudik a név


A New-York-kávéházban, az ujságírók törzsasztalánál a napokban arról volt szó, hogy az írók, színészek és művészek nevei mennyire nem felelnek meg az egyéniségüknek és a külsejüknek. Valaki azonnal rá is kezdte a felsorolást:
- Bús-Fekete László egyáltalában nem bús, sőt mást nem is írt még, mint vígjátékot. Szép Ernő külsőleg nem nagyon szolgált rá a nevére. Karinthy sohase látta Karinthiát, Hegedűs Gyula nem ért hegedűhöz, Jób Dánielt sem érte annyi megpróbáltatás, mint a hasonnemű prófétát, Lázár igazgatóról sem lehetne megmintázni a szegénység szobrát.

Könnyen végzetessé válható
baleset történt Titkos Ilona svábhegyi villájában – a nagy hideg ugyanis megrepesztette a gázcsöveket és ha idejekorán nem veszik észre, bizony a baleset halállal is végződhetett volna. Szorgalmas munkáskezek most javában dolgoznak a csőrepedés kijavításán – a művésznő erre az időre szanatóriumba költözött. Egyik barátnője megkérdezte:
- Mi az, Ica, miért laksz szanatóriumban? Csak nem vagy beteg?
- De igen – válaszolta Titkos Ilona – gázcsőoperációra van szükségem.

Társas összejövetelre
gyűltek össze a minap azok a színészek, akik valamikor Faragó Ödön sokéves színigazgatása alatt játszottak. A Faragó-Társaság vacsoráján megjelent egy fiatal színész is, aki soha nem volt Faragó Ödön tagja, csak „besodródott” a vacsorára.
- Szabad nekem is résztvenni? – kérdezte a társaságot, mire Justh Gyula így felelt:
- Sajnos, nem. Te nem vagy benn a faragóthai almanachban…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98