Dtum
Login with Facebookk
1929 | Augusztus

Hárommillió pengő értékü gyümölcsöt és zöldséget exportáltak az ország legnagyobb gyümölcs- és zöldségpiacáról

Minden korábbit felülmuló forgalmat bonyolitott le az idén a kecskeméti piac.
Julius végéig 440 vagon gyümölcsöt, 1300 vagon uborkát és 45 vagon zöldségfélét szállitottak el Kecskemétről és ezért hozzávetőleges számitás szerint hárommillió pengőt kaptak a gazdák. Sokat kerestek a munkások és egyéb vállalkozók is, de keresett a posta telefondijakban és a város helypénzben is. A MÁV bevétele már eddig meghaladja a háromszázezer pengőt.

Az idén Kecskemét volt az ország legnagyobb gyümölcspiaca mellett a legnagyobb zöldségpiac is.
Kecskemét gazdáinak és kereskedőinek az uborka volt az idén a megmentője, mert a baracktermés rosszul sikerült. A kecskeméti termelők a salátauborka termelésére vetették rá magukat, mert Németországban csak ezt a cikket fogyasztják.

A baracknál kitünt, hogy a rózsabarack erősen fölötte áll a kajszinbaracknak. A külföldön mindenütt nagyon keresik és ahol csak megjelenik, mindenütt háttérbe szoritja a legszebb olasz árut is.

Ma a kecskeméti piacon jelentékeny áresés volt és az egyetlen kivétel csak a tüköralma. A termelők állandóan nagymennyiségü gyümölcsöt visznek piacra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98