Még be sem fejezték a fővárosi törvényjavaslat bizottsági tárgyalását, máris olyan elkeseredett és legélesebb harcra sorakozó ellenzéke van, amilyenre eddig alig volt példa az utolsó nyolc év parlamenti történetében. Az elmult utolsó hét utolsó három napján a képviselőház közigazgatási bizottságának ülései után, estéről-estére tanácskozást folytattak az ellenzék vezérei és e tárgyalások eredményeként vasárnapra egyhangulag kerekedett fölül a passzivitás gondolta.

Ugy a demokratikus, mint a keresztény ellenzék és a szociáldemokrata parlamenti és városházi képviselete is egyhangulag állapította meg, hogy a fővárosi törvényjavaslat megfosztja Budapestet százados autonómiájától és merőben lehetetlenné teszi a polgárság szabadakaratnyilvánítását. Ilyen körülmények között az ellenzéki pártok a végső parlamentáris fegyverhez készülnek nyulni: nem kivánnak résztvenni a fővárosi törvényhatósági választáson és választótömegeiket – amelyek az 1925-ös választáson is a törvényhatósági bizottsági tagok többségét küldték a városházára – szervezetten és egységesen távoltartják a szavazástól.

A vasárnap politikai eseményeiről tudósítónk kérdést intézett az ellenzék vezetőegyéniségeihez, akiktől a következő választásokat kapta:
Rassay Károly:
- A passzivitást sohasem helyeseltem és abban soha sem vettem. Ha azonban a fővárosi törvényt abban a szellemben alkotják meg, ahogy azt a miniszter benyujtotta és a bizottság már eddig is letárgyalta – véleményem szerint a passzivitás az egyetlen ut, amely a jelenlegi fővárosi többségi pártokkal szemben álló pártok rendelkezésére áll.

- Tartozunk annyival saját komolyságunknak és Budapest választóközönségének, hogy mereven visszautasítsuk azt a szerepet, amelyet a belügyminiszter ur és ez a javaslat kinál számunkra. Egyenesen árulásnak tartanám a főváros lakosságával szemben, hogy szereplésünkkel statisztáljunk olyan kétszinü játékhoz, amely az autonómia leple alatt megfosztja Budapest székesfővárost százados autonómiájától. Lelkiismeretlenségnek, rövidlátásnak és politikai öngyilkosságnak tartanám a baloldal és a keresztény ellenzék részéről a választási harcba vinni Budapest választóközönségét olyan önkormányzat keretében, amelyből már eleve elsikkasztották a választópolgár akaratát és helyében tették a jelenlegi városházi uralkodó klikknek és a kormánynak paktumokkal körülbástyázott hatalmát.

- A belügyminiszter úr már előre kijelöli nekünk az ellenőrző szerepet és kioktat bennünket a passzivitással kapcsolatban a választóközönséggel szemben való kötelességünkről. Mind a kettőt visszautasítjuk! Négy évvel ezelőtt Budapest lakossága még az ő rendszerük szerint lefolytatott választás alapján is többséget adott a baloldalnak. Ezt a többséget a belügyminiszter ur, kormányzatának jellemző eszközeivel és egyesek gyalázatos árulásával ellenőrző kisebbséggé degradálta. Jótanácsok helyett tessék visszaadni a főváros polgárságának történelmi tradiciókon nyugvó autonómiáját, a választóközönség akaratának szabad érvényesülését és akkor majd az arra egyedül illetékes tényező.

- Budapest lakossága és polgársága fogja megszabni a mi szerepünket. Ami pedig a választóközönségünkkel szemben való kötelességünket illeti, ezt mi nem a belügyminiszter urral fogjuk elintézni, hanem magával a választóközönséggel. Legkevésbé attól a kormánytól és a belügyminiszter urtól fogunk ebben a tekintetben kioktatást elfogadni, akik minden müködésükben a választóközönséget nyiltan éretlennek minősítve, mindent elkövetnek akaratnyilvánításának megakadályozására.

- Elég volt az alkotmányosság köpönyegébe öltöztetett fascista kormányzásból! Ehhez az álarcosbálhoz szerezzenek illő dijazás másokat statisztáknak! Mi a kormányt előre figyelmeztettük, hogy elvakultságában, brutális hatalmi törekvéseivel a végső utra kényszeriti Budapest polgárságát és a parlamenti ellenzéket. Viselje érte befelé és kifelé egyaránt a felelősséget!

Friedrich István:
- Most látjuk csak, nem is olyan távolfekvő lehetőség az én multkori parlamenti bejegyzésem, hogy az ellenzék a városházán és a parlamentben, tehát esetleg minden vonalon passzivitásba megy.

- Ami azóta a közigazgatási bizottság tárgyalásain történt, még jobban megerősítette az ellenzéket abban a meggyőződésében, hogy a fővárosi törvényjavaslattal a kormánypárt kisebbségének biztosítják a hegemóniát a fővárosi autonómiában. Lesz most már nemcsak álparlament, de álautonómia is. A parlamentben a szolgabiró ur marsrutái billentették a mérleget a pártmonopólium felé, a városházán meg a főpolgármester lesz az a lillafüredi forrás, amelyből a rendszer többsége fog kibuggyanni.

- Az ellenzék tehetetlenül áll ezekkel a készülődésekkel szemben és napról-napra határozottabb formában teszi mérlegelés tárgyává, van-e értelme oly harcban résztvenni, amelyben még ha meg is kapja a választótömegek szavazatainak többségét, akkor is csak kisebbség lehet az uj közgyülésben. Minden ember, akinek helyén van az esze, csak azt mondhatja: nem érdemes résztvenni a komédiában!

Peyer Károly:
- Pártunk ebben az ügyben végleges állásfoglalását föntartja addig, amíg a képviselőház le nem tárgyalja a fővárosi törvényjavaslatot. Akkor nyilik csak tiszta kép a jövőre nézve. Ha megmaradnak a törvényjavaslat azon rendelkezései, amelyek ellen a legsulyosabb kifogások merültek föl – mint aminő az aránytalan kerületi beosztás, az intézőtanács tagjai egyrészének a főpolgármester által való kinevezése, az örökös tagok és az érdekképviseletek rendszere, a minden birálatot lehetetlenné tevő ügyrend és a bizottsági tárgyalások titokzatossága, - ugy vélem, a szociáldemokrata párt részére nem marad más hátra, mint ugyanazt tenni, amit öt esztendővel ezelőtt: passzivitásba menni.

- Ha a szociáldemokrata bizottsági tagok komoly, ellenőrző munkásságát a javaslat lehetetlenné teszi, akkor a mi bizottsági tagjaink valóban, hasznosabb munkára tudják fordítani idejüket, mint hogy asszisztáljanak egy rendszernek, amely a választáson tiz százalékát kapja meg a szavazatoknak és a törvény mesterséges intézkedései folytán mégis többségbe jut az intézőtanácsban, amely tulajdonképen a főváros ügyeinek intézője lesz.

Baracsa Marcel:
- A fővárosi törvényjavaslat a közigazgatás reformját csak ürügyül használja föl arra, hogy a polgári akarat többségét mesterséges kisebbséggé zsugorítsa össze és ezen az uton a polgári akarattal ellenkező, de a kormánynak kedves pártegyeduralmat megteremtse. Önként vetődik föl tehát a kérdés, vajjon a polgári akaratnak a többsége vállalhatja-e azt a szerepet, hogy a maga közremüködésével az alkotmányosság látszatával ruházzon föl egy rendszert, amely nem más, mint az alkotmányosság egyenes megtagadása?

- Közel esik a gondolat, hogy a rákényszerített félnémaságnál nem ajánlatosabb-e egy önként vállalt hallgatás, amely lényegében mégis csak hangosabban kiált, mint a visszafojtott birálat!