Dtum
Login with Facebookk
1929 | Január

Öt ping-pong-világbajnokság közül hármat nyertek a magyarok

Mednyánszky fölényesen győzött a női egyesben, Szabados-Barna a férfi-párosban és Kelen-Sipos a vegyes-párosban. – Az angol Perry elkeseredett küzdelme után legyőzte Szabadost. – A női-párost a német Metzger-Rüster-pár nyerte meg.

Magyarország csapat-világbajnoki győzelme után a közönség érdeklődése vasárnap az egyéni küzdelmek döntői felé fordult, amelyben egymást kergették a szenzációs meglepetések.

A vasasok székházának díszterme zsúfolásig megtelt. Magyar győzelmet látni, magyar játékosnak drukkolni jött el a közönség és noha a legnagyobb érdeklődéssel várt férfi-egyes versenyben nem magyar győzelemnek volt tanúja, mégis megelégedetten távozhatott, mert remek küzdelmeknek és három magyar világbajnoki diadalnak lehetett tanúja, férfi-egyes versenyben a szimpatikus fiatal angol, Perry győzött.

Kiváló kvalitásai mellett bizonyít, hogy a legjobb magyart, a nagyszerűen dolgozó Szabadost, megérdemelten győzte le. A harmadik helyre a magyar Mechlavits és a másik angol, Haydon került. A férfi-párosban két magyar pár került a döntőbe. Győzött a kiváló Barna-Szabados kettős, a tavaly még félelmetes Bellák-Glancz pár ellen.

A női-egyesben Mednyánszky Mária megvédte kétszeres világbajnoki címét az osztrák Wildamnéval szemben. A vegyes-páros döntőjében ugyancsak két magyar pár küzdött a világbajnokságért. Itt Kelen-Sipos a Bellák-Gál-párt utasította a második helyre.

A női-párosban a német és az osztrák pár jutott a döntőbe. Győzött Metzger-Rüster Wildamné-Flammné ellen.


Férfi-egyes

Perry (angol)-Hayden (angol) 21:8, 21:19, 21:18.

Az első elődöntő-mérkőzés remek sportot hozott. Haydon nagyszerű leütését a veszedelmesen labda biztos Perry könnyűszerrel védi és fölényesen győz.

Szabados (magyar)-Mechlovits (magyar) 21:12, 22:24, 21:23, 21:17, 21:13.
Gigászi küzdelmet vív a két magyar a döntőbejutásért. Szabados látszik jobbnak, de Mechlovits nagy rutinja és nyugalma a második és harmadik szettben diadalmaskodik. A negyedik szett gyilkos harc után Szabadosé, aki a döntő szettet már fölényesen nyeri.

Döntő
:
Perry (angol)-Szabados (magyar) 14:21, 21:12, 23:21, 21:19.


Férfi-páros


Bellák, Glancz (magyar) – Bull, Perry (angol) 21:18, 8:21, 11:21, 21:19, 22:20.
A férfi-párok elődöntő-mérkőzés a nap egyik legnagyobb, egyúttal legkellemesebb meglepetését hozta. A világbajnokjelölt angolok Bull gyöngébb játéka miatt kaptak ki.

Az első szettet Bellák remek leütéseivel nyeri meg. Ezután Glancz visszaesik, ami két szettjébe kerül a magyar párnak. A negyedik szett Bellák jó játéka révén újra a magyaroké.

A döntő menetben eleinte az angolok látszanak győztesnek, már 15:11-re vezetnek, de sikerül a kiegyenlítés. Fej-fej mellett haladnak a párok 20:20-ig, itt Bellák két labdája betalál és a világbajnokság Magyarországé.

Döntő:
Barna, Szabados (magyar) – Bellák, Glancz (magyar) 21:15, 21:14, 21:13.
Barna-Szabados lehengerelték ellenfeleiket.

 


Női-egyes


Mednyánszky (magyar) – Sipos (magyar) 21:18, 21:13, 21:13.
A magyar bajnoknő biztos győzelemmel futott a döntőbe.

Döntő:
Mednyánszky (magyar) – Wildamné (osztrák) 21:9, 21:15, 21:12.
Mednyászky nagy játékkal, váratlanul könnyen győz. Wildemnénak semmi sem sikerül.


Vegyes-páros

Bellák, Gál (magyar) – Mechlovits, Mednyánszky (magyar) 21:16, 13:21, 21:18, 11:21, 21:17.
A kettős világbajnokpár veresége nagy meglepetés. Még vigasztaló, hogy legyőzőjük is magyar pár. Amíg a győztes párban Bellák remekel, addig odaát Mednyánszky Mária gyenge formát játszik ki.

Kelen, Sipos (magyar) – Liebster, Wildamné (osztrák) 21:16, 21:17, 21:14.
Ismét világbajnokjelölt-verés! A híres osztrák pár nem volt egyenlő ellenfele a kitűnő magyar együttesnek. Az osztrák Wildamné föltűnően rosszul játszott ezen a mérkőzésen.

Döntő:
Kelen, Sipos (magyar) – Bellák, Gál (magyar) 19:21, 21:8, 21:13, 21:8.
Háziverseny a magyarok között! Bellák az első szettől eltekintve már fáradtan, rosszul játszott. Kelen és Sipos egyaránt szépen küzdöttek.


Női-páros


Metzger, Rüster (német) – Wildamné, Flammné (osztrák) 21:16, 21:15, 21:12.
A német hölgyek szép játékkal könnyen győztek osztrák ellenfeleik fölött.

Vigaszdí
j:
A harminckét tagú nemzetközi mezőny vasárnap délelőtt és délután játszotta le mérkőzéseit.  Az esti döntőbe Fehér (osztrák) és Bellák (magyar) jutottak.


Fehér (osztrák) – Bellák (magyar) 21:12, 21:16.
A kitűnő osztrák biztosan győz az erejével a páros versenyre takarékoskodó Bellák ellen. Az osztrákok örülnek Fehér győzelmének, hiszen ez az egyetlen diadaluk. Vigasztalódnak a vigaszdíjjal…


A világbajnoki verseny részletes eredménye
:
Férfi-egyes: 1. Perry (Anglia). 2. Szabados (Magyarország) 3. Mechlovits (Magyarország) és Hayaton (Anglia).

Férfi-páros: 1. Barna-Szabados (Magyarország), 2. Bellák-Glancz (Magyarország), 3. Bull-Perry (Anglia) és Szegedi-Réti (Magyarország).

Női-vegyes: 1. Mednyánszky Mária (Magyarország) 2. Wildamné (Ausztria) 3. Gál Magda és Sipos Anna (Magyarország).

Vegyes-páros: 1. Kelen-Sipos (Magyarország) 2. Bellák-Gál (Magyarország) 3. Mechlovits-Mednyánszky (Magyarország és Liebster-Wildamné (Ausztria).

Női-páros: 1. Metzger-Büster (Németország) 2. Wildamné-Flammné (Ausztria). 3. Mednyánszky-Sipos és Zádor-Gál (Magyarország).

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A ping-pong csapatvilágbajnokságon résztvevő nemzetek csapatai - A német, a magyar, a jugoszláv és a lett csapat Barna, a magyar csapat kiválósága (szemben) és Bull a kitűnő angol asztaliteniszező A világbajnokság győztese a magyar csapat a Swaythling-serleggel Az angol ping-pong csapat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ki volt a gyilkos? Ki volt a gyilkos?
A Temple tudósítója megemlékezik Essart ügyvédnek 1786-ban megjelent...
A VAS EMBER A VAS EMBER
Az osztrák-magyar államvasutak bányáinak igazgatóságánál egy...
Berlin Berlin
Fehérhajú nagynéném homlokon csókolt: "Vigyázz magadra fiam!", mondta...
Németh Béla hatalmas fölénnyel nyert a mezei bajnokságot Németh Béla hatalmas fölénnyel nyert a mezei bajnokságot
Harmatcseppek csillognak a reggeli napsütésben az új lóversenytér...
A szabadegyetem Nyugat-estje A szabadegyetem Nyugat-estje
A Fővárosi Népművelési Bizottság a tél folyamán sorozatos irodalmi...
Kiss Áron debreczeni püspök veszedelemben
A tiszántuli református egyház agg főpásztorát, Kiss Áron püspököt...
Újjászervezik az orosz vasútgazdálkodást Újjászervezik az orosz vasútgazdálkodást
Az orosz vasutak kétségbeejtően leromlott helyzete égetően sürgőssé...
Babits Mihály: Húsvét előtt Babits Mihály: Húsvét előtt
S ha kiszakad ajkam, akkor is, e vad, vad március évadán, izgatva...
 Rodin Rodin
Abban az időben, mikor Párizsban a kiállításokon a szobrok egyformán...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98