Dtum
Login with Facebookk
1929 | Január

A száj

A száj, amely akkor is beszél, ha meg sem szólal. Ha valakivel megismerkedünk, ránézünk és önkénytelenül a nemét figyeljük. A neméből akarunk jellemére következtetni, mert mindég, mindenütt azt halljuk, hogy „a szem a lélek tükre”. Pedig a szemből csak a pillanatnyi érzést és hangulatot tudjuk kiolvasni. Az állandó és domináló jellemvonásokat az arcnak más részén keressük.

Minden hangulatnak megvan a maga sajátot arckifejezése, izomjátéka. Természetet, hogy amelyik arcizmunkkal többször végezzük ugyanazt a mozdulatot, ez az arcban megrögződik és aszerint módosul lassan az arc egész formája.

Különösen a száj reagál roppant élénken minden mozdulatra és érzetre. Éppen ezért, aki jó megfigyelő és olvasni tud az arc vonalaiban, annak egy csukott száj is rengeteg sokat tud mesélni. Különösen az irigységet, kárörömöt és alattomos természetet árulja el rögtön. A bánattól és szenvedéstől lefelé konyul a szájszöglet és végtelen fáradt, lemondó kifejezést ad az arcnak.

Gúnyoló hajlamú embernek fölfelé húzódik a szájszöglete. Dacot, kihívó természetnél az alsó ajak erősebb és az egész száj fölfelé ível anélkül, hogy a szájszöglet lekonyulna. Zsugori, önző, hidegszívű embernek egész keskeny az ajka.

Telt, ajkak jószívűségre, meleg kedélyre vagy érzékiségre vallanak. Nagyon elrontja az ajkvonalat a nyitott szájjal való légzés, mert kitágulnak és elernyednek tőle a száj körüli izmok. Jóindulatú, kellemes, boldog, vidám mosolytól nyerjük a legszebb szájvonalat és az beragyogja, megszépíti az egész arcot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Öröm Szüret Nylon ruha
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98