Dtum
Login with Facebookk
1929 | Január

Hangszóró a villamoskocsiban

Bizony, gyakran előfordul, hogy a villamoson utazók szórakozottságból nem szállnak ki a kellő állomáson és későn veszik észre, hogy útjuk célját már túlhaladták. De még inkább megtörténik ez az eset idegen városokban utazóknál, akik nem ismervén a város uccabeosztását, nem tudják, hol kell leszállniok.

Ezen a hiányon kívántak segíteni Németországban, ahol az utasok kényelmével fokozottabb mértékben törődnek és kísérletképpen egyes kocsikban oly rádióberendezést állítottak fel, amelynek segítségével a kocsivezető az utasokat előre figyelmezteti a legközelebbi állomásra.

A felszerelés az első perrónon a kocsivezető előtt elhelyezett mikrofonnal kezdődik, melybe az állomások neveit bemondja, folytatódik erősítőkészülékben, mely a beszédet nagy hangerővel sokszorozza és a villamoskocsi közepén az utasok feje fölött kifüggesztett hangszóróval végződik.

Az amúgy is rendkívüli kényelemmel berendezett fülkékre most már valóban alkalmazni lehet a modern megjelölést, hiszen a kényelmes, bőrpárnás üléseken nyugodtan újságjába merülhet az unatkozó utas, a hangszóró hangja idejében fogja, figyelmeztetni a kiszállásra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hangszóró a villamoskocsiban A leghangosabb hangszóró
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98