Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
A Tolnai Világlapjának áprilisi tréfája - képek Budapest újjáépítéséről:
Most, ezen a halálos tavaszon ujulnak csak ki minden ijesztő mivoltukban a sebek, amelyeket a világháboru Európa testén ejtett. Két és félmillió munkanélküli Németországban, kétmillió munkanélküli Angliában, nyolcszázezer – nem hivatalos becslések szerint – Olaszországban,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Bethlen István gróf miniszterelnök Rómában.
Pénzügyi köreinket a legnagyobb mértékben fogalakoztatja az a hirtelen változás, amely a világ pénzpiacain néhány nap óta beállott és bankkörökben élénken tárgyalják azokat az összefüggéseket, amelyek a beállott...
Földalatti Londonban
A 600 városból és községből alakitott London óriási forgalmát részben a nagyvasut, a földalatti vasút, a villamosvasut és az autóbuszok, részben pedig egyéb közuti jármüvek, taxik, kocsik, stb. bonyolitják le. A...
A gyémántkeresők munka közben.
A magyar bankok mérlege, ha csupán e számoszlopokra épitenők föl a gazdasági élet horoszkópját, igen megnyugtató képet mutatott. Egy külföldi bank fiókjának mérlegét kivéve, minden nagybank emelkedő forgalomról...
Egy modern magyar harisnyakötőgyár.
A politikai és gazdasági élet figyelme mind erőteljesebben fordul a munkanélküliség rettenetes problémája felé, amellyel együtt a gazdasági krizis jelenségei teszik bizonytalanná és sötétté az 1930-as esztendő kilátásait....
Bitó András szegedi halászati felügyelő hat halásza egy 105 kilós és közel három méter hosszú harcsát fogott a Tiszából
A földmüvelésügyi miniszter a legközelebbi minisztertanácson előterjesztést tesz a mezőgazdasági közmunkák meginditására. Mayer János miniszter ezeket mondta: – Ugy tervezem, hogy amint lehet, meginditjuk...
Baromfiszállítás
A magyar baromfi- és tojásexport lebonyolitására 1,500.000 pengővel uj magyar érdekeltség van alakulóban. Ez az uj magyar vállalkozás Miskolcról indul ki és célja egyrészt a magyar baromfi- és tojásexport megszervezése,...
Gömbös Gyula honvédelmi miniszter
Gömbös Gyula honvédelmi miniszter már régóta foglalkozik azzal a tervvel, hogy a katonatisztek nősülését a kaució fölemelésével megneheziti, mivel biztositani akarja a katonatisztek jobb életsztenderdjét. A kaució...
A magyar falu pusztuló romantikája - a régi kút a régi lajttal
A földbirtokárak hanyatló irányzata mellett bankkörökben egyre komolyabb jelenségnek tartják, hogy az árverések alkalmával maguk a hitelező intézetek kénytelenek megvásárolni az ingatlanokat, természetesen jóval...
Fegyveres emberek őrzik Cecil Bronnenberg chesterfieldi farmer aranybányáját
Már nem tagadják a miniszterek sem a súlyos gazdasági válságot! Évek óta napról-napra súlyosabb az ipar, a kereskedelem és a földmívelés helyzete. A társadalom minden rétege, akik a termelő munkából élnek, nyomorognak,...
Cikk-ajánló
A gabonaértékesités sulyos problémája A gabonaértékesités sulyos problémája
A gabonaértékesités nehéz problémájának égetően sürgős megoldására...
Budapest gyorsvasuti hálózata Budapest gyorsvasuti hálózata
Budapest helyi közlekedési eszközeinek utasforgalma a háboru utolsó...
Világválság Világválság
A probléma, amelynek megoldásával éjt s napot eggyé téve a magyar...
Kudarcba fulladt az elektrifikálási kartell megalakitásának kisérlete Kudarcba fulladt az elektrifikálási kartell megalakitásának kisérlete
A nagyszabásu anyagi és műszaki felkészültség, amellyel a MÁK egyes...
Megindult a francia pénz! Megindult a francia pénz!
A hivatalos bankkamatláb Párisban három százalék, de a...
A csongrádmegyei éhező kubikosok kétségbeesetten várták a kormány segitségét A csongrádmegyei éhező kubikosok kétségbeesetten várták a kormány...
A csongrádmegyei földmunkások fájdalmas munkanélküliségének ügyében a...
Az ipari többtermelés akadályai Az ipari többtermelés akadályai
Az ipar súlyos gazdasági helyzete abban kulminál, hogy a...
Kartelltörvényt kérünk II. Kartelltörvényt kérünk II.
Tekintsük már most ama intézkedéseket is, melyekkel a kartellen...
A hágai konferencia hatása a középeurópai tőzsdékre A hágai konferencia hatása a középeurópai tőzsdékre
A hágai konferencia eredményeinek vizsgálata a középeurópai tőzsdék...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98