Dtum
Login with Facebookk
1930 | Augusztus

Odukban összezsúfolva tanitják az ondi és erdőbényei gyerekeket

Nagy részük a földön ül, 132 gyermekre 2 tanító jut és a gyerekek fele rövidlátó lett a sötét helyiségben
Szerencs, augusztus 17.

A kultuszminiszter meggyőző cikkekben és szónoklatokban ostorozza azokat, akik sokalják a milliókat, amelyeket a kulturfölény politikája fölemészt. Ezzel szemben a kulturfölény nagyobb dicsőségére, még mindig szégyenteljes állapotban vannak népiskolák az országban, amelyek közül nem is egyre éppen munkatársunk hívta föl a közfigyelmet.

 

Ily kétségbeejtő helyzetben van a Hegyalja két községének népoktatása: az ondi református és az erdőbényei katolikus elemi népiskola. Megnéztük mind a két iskolát és megállapítjuk, hogy a helyzetük a legnagyobb mértékben fölháborító, közegészség- és kulturaellenes.


Ondon, ahol két tanerős református elemi iskola van: 132 gyermek látogatta az iskolát. Az egyik tanterem kis parasztházban van, nagysága 20 négyzetméter, magassága 2,5 méter. Világítására és szellőztetésre egyetlen tenyérnyi ablak, előtte magas kőfal. Ebben az oduban az elmult évben 35 gyermeket zsufoltak össze: az idén már 50 a beiratottak száma.

 

A sötét helyiségben a gyermekeknek több mint a fele rövidlátó lett. A játszótér: 28 négyzetméternyi terület az eresz alatt. A másik tanterem közvetlenül udvarra nyiló ajtóval, valamivel nagyobb. A magassága ennek is 2,5 méter. Világítása merénylet a gyermekek és a tanítók ellen: délután napfényes időben sem lehet benne tanítani. E teremben a mult évben 80-90 gyermek szorongott, nagy részének ülőhely a földön jutott.


A behordott sarat kapával takaritják el. A fekete falitábla fehérre kopott. Az iskola fölszerelése nulla, még a legelemibb szemléltető képek és eszközök is hiányoznak. A község hat éve instanciázik a vallás és közoktatásügyi minisztériumban. Igéreteknél egyebet nem kapott. Ugyanez a helyzet az erdőberényi római katolikus iskolánál is. Nem tulzunk, ha azt állitjuk, hogy deszkabódéban tanitanak, olyan összezsufoltságban, amely a folytonos járványok okozója.


Az erdőberényi katolikus iskolát is tulzás nélkül elviselhetetlenül „balkáninak” ítélhetjük. Klebelsberg miniszter ne csodálkozzék, ha ilyen megrázó és elkeserítő képei látva  a kuturfölény politikájának, az adófizető polgár gondolkozni kezd és olyan gondolatokra jut, amelyektől az erkölcsvédelmi törvény paragrafusai cigánykereket vetnek ijedtükben…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98