Dtum
Login with Facebookk
1930 | December

Alacsony árak a cukoriparban világszerte

A cukoripar mindenütt a világon nehézségekkel küzd és a kubai termelők kezdeményezésére hetek óta folynak a tárgyalások Amszterdamban és Brüsszelben, hogy olyan nemzetközi egyezményt hozzanak létre, amely lehetővé tenné a cukortermelés csökkentését és ezzel magasabb árak elérését. 

Lehetséges, hogy a tengerentuli cukortermelő országok: Kuba, Jáva és néhány kisebb centrum helyzetét ez a nemzetközi megegyezés könnyitené, de alig valószinü, hogy az európai cukoripar sulyos pénzügyi nehézségein ezzel segiteni lehessen.

Az európai cukoripar minden államban a vámhatárokon belül kivételes helyzetet élvez és olyan árakat érhet el, amely a termelést rentábilissá teszi, de ez a nyereség nyomtalanul eltünik azoknak a veszteségeknek révén, amelyeket a cukorgyárak az alacsony világpiaci árak miatt szenvednek.

Nincsen európai cukoripar, amely ne volna kénytelen szinte a termelési költségeken alul exportálni, aminek következménye viszont a cukorrépa alacsony ára, amely némely országban, mint Németországban is, a termelő önköltségeit sem födözi.

Kiut ebből a nehézségből csak egy volna, a belföldi cukorárak leszállitása és a lakosság csökkent vásárlóképességéhez alkalmazása, meglévén az az indokolt remény, hogy alacsonyabb árak mellett a belföldi fogyasztás fokozódnék és a kénytelenségből exportálandó mennyiség csökkenne. Ehhez azonban szükséges volna, hogy az állami haszonrészesedést a kormány alacsonyabb mértékre szállitsa le, amire viszont az államháztartás kedvezőtlen helyzete miatt kevés a remény.

Igy topog az európai cukoripar egy helyben, aminek az a furcsa következménye, hogy azok az államok, amelyek maguk nem termelnek cukrot, kedvezőbb helyzetben vannak, mint a cukortermelő országok, ugy, hogy például Svájcban a cukor a magyar áraknak majdnem a felén kapható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98