Dtum
Login with Facebookk
1930 | Július

Háboruval fenyeget az olasz-francia fegyverkezési verseny

London, julius 10.
Mi ma az angol államférfinak s diplomatának s legelsősorban MacDonaldnak legfőbb gondja? Nem a munkanélküliség s nem India, nem u dominiumok pénzügyi válsága s nem gyapotipar krízise, hanem csak egy: az olasz-francia feszültség.


Anglia ezzel a kontinentális ellentéttel szemben nehezebb helyzetben van, mint volt 1914-ben. Nem érdeke a szoros együttmüködés és barátság az olasz és francia militarizmus között, mert ez könnyen fenyegetheti a Középtengeri utak szabadságát, de nem érdeke az sem, hogy a két latin állam örökös ellenségességben éljen egymással, mert ez Angliát uj s költséges fegyverkezésre kényszeritheti. Kiutat ebből a rendkívül kényes helyzetből nehéz találni. Az első kísérlet a londoni konferencián teljes kudarccal járt. Senki sem sejtette milyen válságos helyzetben volt a béke ez év márciusában, amikor a harag és indulat olyan sulyos formákban tört ki Grandi és Briand között, hogy igen sokan napról-napra vártuk, hogy az olasz miniszter hátat fordít az angol fővárosnak s ezzel idő előtt fölrobbantja a konferenciát.

 

A második kísérlet szinhelye Genf volt, ahol a tavaszi tanácsülés alatt Henderson újból kisérletet tett arra, hogy tárgyalóasztal mellé ültesse a két állam diplomatáit. A kisérlet másodszor sem sikerült. Briand elutazott, anélkül, hogy Hendersonnak és Grandinak érdembeli választ adott volna, s a római kabinet egy jegyzéke, amely ujból megkérdezte a Quai d’Orsayt, hogy hajlandó-e tárgyalások folytatására, válasz nélkül maradt. Jólértesült politikusok előre megmondották, hogy Henderson hiába próbálkozik, Párisban a munkáspárti kormány nem örvend nagy népszerűségnek a Briand már csak azért is komor hallgatásba fog burkolózni, hogy a kedélyes, de egyáltalán nem franciabarát Hendersonnak komoly bosszúságot okozzon. A harmadik kísérlet, a legutolsó, azonban, ugylátszik, sikerült.

 

A közvetítő ezúttal nem Henderson volt, hanem Sir William Tyrrel, a párisi angol nagykövet, az angol külügyminisztériumnak hét éven át volt legfőbb vezetője, aki a konzervativ kabinet franciabarát kontinentális politikáját előkészítette, vezette s aki Párisban a legnépszerübb és legkedveltebb politikusok egyike. Sir William keresztül vitte, hogy egy igen mérgeshangu interjuváltás után a franciák kijelentették, hogy az olaszok kívánságára készek bármikor a tárgyalásokat fölvenni. Idáig tehát az angol diplomáciának - és nem az angol kormánynak - tagadhatatlan sikere volt. A kérdés, amely ma a Foreling Ofiice-t izgatja, vajjon sikerrel kecsegtetnek-e ezek a tárgyalások.


Lehetséges-e, hogy e két hatalom a komor fenyegetéseik után, amelyek jobbról s balról elhangzottak, barátságos megegyezésre jusson?


Az európai diplomácia véleménye szerint aligha. Olaszország egy nagy s két kisebb engedményt követel Franciaországtól. A nagy engedmény a flottaparitás. Ezt a követelést nemcsak a mostani francia kormány, de egyetlen francia kormány nem fogja sohasem teljesíteni. A másik két kérdésben viszont hajlandó engedményekre, hajlandó a Tuniszban élő olaszok jogait kibővíteni a hajlandó Lybiában az olaszok tripolitánaiai gyarmatának sivataghinterlandját közel 40.000 négyszögkilométerre, kibővíteni. Megelégednek-e ezzel az olaszok? Aligha!

 

Amig az olasz partokat Korzika és Cattaro ágyúi fenyegetik addig Olaszország nem teheti le a lábhoz tett fegyvert! - írta nemrégiben egy híres európai publicista. Bíznak a franciák a tárgyalások sikerében? Ők csak akkor mutatkoztak hajlandóknak leülni a tárgyalóasztalhoz, amikor már titokban ötmilliárd frankot költöttek a szavojai határ megerősítésére s ime. Tardieu most is inkább idő előtt szünidőre küldte a kamarát, csakhogy az ujabb ötnegyedmillliárdnyi katonai póthitel tárgyalásai föl ne kavarják és Franciaország ellen ne hangolják az európai közvéleményt.

 

És Anglia? Őszig várunk – ez az angol diplomácia véleménye -,  de aztán cselekednünk kell!


Ha Franciaország és Olaszország ebben az ütemben fegyverkezik, akkor elveszti minden jelentőségét a londoni flottaegyezmény. Anglia is kénytelen uj hajókat építeni, Amerika is, utána Japán s ezzel ujból megindul a fegyverkezések végnélküli őrülete. Ha Anglia a maga hatalmas pénzügyi sulyával közbe nem lép, akkor újból kialakul Európában az ellenséges koaliciók rendszere, amely már egyszer háboruba kergetett bennünket. Schubert államtitkár Rómába ment követnek, szóval Németország is megmozdult s a párisi horrizonton megjelent az olasz-német katonai szövetség rémképe. Az angol külügyi hivatal ablakából aggódva és töprengve szemlélik e komor képet.

 

Európa uj kettéhasadását s e pillanatban még senki sem tudja a Whitehall környékén, melyik oldalra áll Anglia, amely a maga nagy pénzügyi erejével talán a józan és okos kompromisszum felé tudja terelni a baljóslatu fejlődést.


Báró Poeilnitz Egon

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Grandi, olasz külügyminiszter Henderson
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98