Dtum
Login with Facebookk
1930 | Július

Atlétáink 85:76 arányban legyőzték Finnország válogatottjait

Szabó négy percen belül futotta az 1500 métert. – Szepes rekord árán sem győzhetett a gerelyvetésben. – Svédstafétánk futotta a harmadik rekordot. – Donogán győzött a diszkoszvetésben, Orbán a magasugrásban. – 10:5 a győzelmek aránya a magyarok javára.

A magyar atlétika nagy napjára 10.000 főnyi közönség sereglett ki az Üllői-úti pályára. A magyar sport egyik legnagyobb diadalát aratta a finn atléta válogatott csapat legyőzésével. A világhírű finn atléták testén keresztül most már a magyar atlétika befutott Európa legelső atléta nemzeteinek sorába.

Már az első napon, szombaton is a magyarok vezettek 41:36 arányban és vasárnap újabb négy pont előnyt szerezve, végeredményben 85:76 arányban győztünk. Vasárnap Szabó és Szepes voltak a hősei a magyar gárdának.

Szabó 1500 méteren a világhírű Purje mögött 4 perc alá szorította le a magyar rekordot. Szepes pedig hiába ért el nagyszerű 66.40 méteres új rekordot a nap legklasszikusabb versenyében, a gerelyvetésben, a kiváló finnek ellen nem győzhetett. Svédstafétánk is országos rekorddal győzött.

Amilyen jól szerepeltünk a rövid- és hosszú távú futó és a ügyességi versenyekben, olyan gyöngén állunk hosszútávon. Különösen a sprintben volt óriási a magyar fölény. Raggambi és Solt a 100 méteres, Barsi és Sugár a 400 méteres síkfutásban hagyták messze maguk mögött a finneket.

A diszkoszvetésben Donogán győzött, rácáfolva a MASZ válogatóira, akik először kihagyták a reprezentatívek sorából. Marvalits csak harmadik lett, holott a győzelmet tőle várta a közvélemény. A magasugrásban szomorú meglepetés keltett Késmárki, aki csak negyedik tudott lenni, de Orbán megvigasztalta a nézőket értékes győzelmével.

A magyarok 10, a finnek 5 versenyszámot nyertek.


A finnek vereségüket legföljebb a nagy melegséggel mentegethetik. Ilyen hőséghez ugyan a magyar gárda sem volt hozzászokva, mint amilyen vasárnap délután az FTC pályán volt. Az eredmények értékét tehát még ez a körülmény is emeli. A viadal rendezése csak részben elégített ki.

Meg kell már végre szüntetni azt a lehetetlen helyzetet, hogy kétféle mérőszalagot használjanak és a már kihirdetett eredményeket utólag helyesbítsék azzal az indoklással, hogy az acélszalag kevesebbet, vagy többet mutatott.

A megafonos eredményhirdetés ideális volt a futball híveinek is örömet okozott, hogy az Újpest-Genfi döntőmérkőzéséről több ízben adtak le jelentést. Sok futballhivő volt a tribünökön, ami abból is látszott, hogy egyesek rádiót hoztak magukkal és amíg szemükkel az atlétikában gyönyörködtek, ezalatt fülükön a fejhallgatóval, a genfi helyszíni közvetítést élvezték.

A külsőségekben is nagyszerű viadalon a kormányzó is megjelent számos előkelőség élén. Végül, mielőtt még a részletes eredményekről beszámolnánk, dicsérjük meg az ifjúsági atlétákat, akik a finn-magyar viadal számaival párhuzamosan rendezett bajnoki versenyeiben két rekordot és jó eredményeket értek el.

A részletes eredmények a következők
:

100 méteres síkfutás

1.Raggambi (magyar) 10.7 mp. 2. Solt (magyar) 10.8. 3. Sjöstedt (finn) 11 mp. 4. Virtanc (finn) 11.1 mp.

Könnyű kettős magyar győzelem. Raggambi és Solt külön versenyt futnak. Solt vezet és Raggambi csak a célban éri el ér veri meg mellel. Solt idejét elmérték, ő is 10.7 mp.-t futott. A pontversenyben 49:39 arányban vezetünk.

400 méteres síkfutás
1. Barsi (magyar) 49.6 mp. 2. Sugár (magyar) 50.6 mp. 3. Huhta (finn) 51.2 mp. 4. Jansson (finn) 53 mp.

Újabb magyar sétagalopp, a finnek nem tudnak 400-at futni. Barsi, de különösen Sugár nem futották ki magukat és a stafétára tartogatták erejüket. Janssont a magyar ifjúságiak is megverték volna. Már 15 pont előnyünk van: 57:42.

 


1500 méteres síkfutás
1. Purje (finn) 3 p. 57.6 mp. 2. Szabó (magyar) 3 p. 59.8 mp. Országos rekord! 3. Lehtinen (finn) 4 p. 11.4 mp. 4. Gyulay (magyar) 4 p. 15 mp.

Szenzációs verseny. A világklasszis Purje olyan időt futott, amilyent előtte Budapesten még senki. Szabó remek 4 percen belüli uj rekorddal fölényesen verte a második finn futót. Az első kört hatalmas tempóban Purje vezette, 400-as ideje 59.4 mp.

Azután Gyulay megy élre, 800 méternél 2 p. 07.8 mp. az ideje. Purje ezután elhúz és csöngetésnél 20 méter előnye van Szabó előtt, aki viszont Lehtinent kezdi elhagyni. Szabó csodás 400-as finist vág ki és sokat hoz Purjen is. A pontverseny állása: 61:49.

Magasugrás

1. Orbán (magyar) 185 cm. 2. Dahlmann (finn) és Reinikká (finn) holtversenyben 185 cm. 4. Késmárki (magyar) 180 cm.

Kellemetlen meglepetésre Késmárki 185 cm-nél kiesik, de annál jobban örül a közönség, amikor a hosszu hármas holtverseny után 182 cm-rel Orbán vívja ki a győzelmet. Így azután ebben a számban sem vesztettünk pontot. A pontverseny állása: 67:54.

Diszkoszvetés
1. Donogán (magyar) 45.35 m. 2. Kentä (finn) 44.05 m. 3. Marvalits (magyar) 44.03 m. 4. Lindstedt (finn) 41.31 m.

Donogán a legbiztosabb dobó. Marvalits bizonytalan, de harmadik helyét az ügyetlen rendezőségnek köszönhette. Marvalits második dobását ugyanis 44.06 m-nek. Kentä legjobb dobását pedig 44.01 m-nek hirdették. Ez az eredmény nem változik és Marvalitsot másodiknak hirdetik ki.

Félórával később kihirdetik, hogy Marvalits csak harmadik, mert az eredmények utánamérésénél kiderült, hogy dobása csak 44.03 m. Ha ezt a versenyközben tudja meg, úgy jobban megerőlteti magát. A pontverseny állása: 77:58.

10.000 méteres síkfutás
1. Posti (finn) 33 p. 06.6 mp. 2. Isohollo (finn) 33 p. 06.8 mp. 3. Hevele (magyar) 33 p. 33.4 mp. 4. Majorosi (magyar).

A finnek sétálva győztek, gyönge idővel. A jobb Isohollo átengedte a győzelmet honfitársának. Az 5000 méter részideje 16 p. 15 mp. Hevele 120 méterrel kapott ki. Majorosit pedig lekörözték. A pontversenyben 77:66 arányban vezetünk.

Gerelyvetés
1. Järvinenn (finn) 68.25 m. 2. Pentiltä (finn) 66.86 m. 3. Szepes (magyar) 66.40 m. Országos rikord! 4. Takács (magyar) 59.68 m.

Olimpiai nívón mozgó grandiózus verseny. Szepes hiába dob szenzációs rikordot (Régi rikord: 65:26 m.), a finnek nagyon tudnak. A harmadik dobásnál még Szepes vezetett. Ilyen gerelyvető eredményt még nálunk nem értek el, mint Järvinenn. A pontverseny állása 80:74. Tehát már megnyertük a viadalt.

Svédstaféta
1. Magyarország (Solt, Raggambi, Sugár, Barsi) 1 p. 57.4 mp. Országos rikord! 2. Finnország (Sjöstedt, Virtanen, Vilen, Huhta) 1 p. 59.4 mp.

A magyar staféta minden tagja remekül futott és Barsi 15 méterrel előnnyel ért a célba. A régi rikordot a BBTE tartotta 1 p. 58 mp.-cel.

Végeredményben tehát 85:76 arányban győztünk.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A 400 m-es futás finise Barsi 49,6 mp alatt győz Sugár és Huhta ellen Donogán győztes diszkoszdobása 45 m 35 cm Az 1500 méteres futás Purje, Lehtinen és Szabó
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98