Dtum
Login with Facebookk
1930 | Július

A hó, akadálygarmadák

A szél árnyékában száraz hóból rakott hátsó akadálygarmadák pompás, szeszélyesnek látszó, a szél áramvonalait roppant finoman, gyakran egészen csavarmenetszerűen követő formáit különösen bokrokkal, fákkal szegélyezett mély lösz útjaink peremén lehet jól megfigyelni.

Rendesen csak tiszavirágéletet élnek, mert az első melegebb napon leszakadoznak az árkok bevágások meredek faláról vagy ellentétes légáramlások sodorják el habosan pompázó fehér testüket. Hatalmas méreteket öltenek a hátsó akadálygarmadák magas hegységek meredek, szélárnyékban fekvő sziklafalai mögött (6. ábra).

A mi éghajlatunk alatt, de már az örökhó határa felett, magasabb szélességekben azonban már alacsonyabb térszínen is gyakran előfordul, hogy a havat vékony, selymesen, ezüstösen csillogó kéreg vonja be. Ez a kéreg nem rövid olvadás következménye, mert tartós hideg időben képződik, ha a felszínt erős napsugárzás éri.

A sarki utazók is említést tesznek hasonló kérgeződésről. A kéreg mindig egészen vékony, alig 2-3 mm vastag és az erősebb szél is be tudja nyomni, amikor a kéregdarabok törött üveglaphoz hasonlóan peregnek végig az épen maradt keretrészeken. Egészen könnyen fekszik a havon és annak összetételére semmiféle hatással sincsen.

Teljesen sima még akkor is, ha egyébként a hó felszíne teljesen egyenetlen. Ha valahol a hóból fű, fa vagy kő bukkan elő és körülötte hézag van, a kéreg lassankint növekedve kitölti a különböző tárgyak környékén keletkezett ürt. Már ez is mutatja, hogy ez a képződés nem a felszínes olvadás következménye, mert abban az esetben a kéreg nem növekedhetnék.

Létrejötte nagyon hasonlít a korábban említett átkristályosodás jelenségéhez. Ugyanis a Nap sugárzására a hószemecskék kissé fölmelegednek s ezzel egyidőben megnő a hóban a páranyomás, de a párák a felsőbb, hidegebb levegővel való érintkezésükkor hirtelen a felszínre csapódnak le. Nálunk ez a jelenség csak igen tartós hideg időben, magasabb vidékeinken fordulhat elő.

A nálunk közönségesen a felszín olvadása nyomán beálló kérgeződéstől az előbbit szublimációs kérgeződésnek lehet nevezni. Lehetséges, hogy a szublimációs kéreg jelentékenyebb vastagságot is el tud érni, ha a napsütés, erős hideg és a szélcsendes idő hosszabban eltart.


A hóval kapcsolatosan meg kell emlékeznünk a téli időszaknak még egyik lecsapódásformájáról, a zuzmaráról, mert azzal nagyon közeli rokonságban áll és ami még fontosabb: sok helyütt csaknem pótolja a havat.

A levegőben, téli időben, mindig lehetnek túlhűtött páraszemek. Assmann megfigyelései szerint még -10 C°-ra lehült levegőben is lehetnek túlhűtött páraszemek, amelyek természetesen gyorsan kicsapódnak, kikristályosodnak, ha valamilyen hideg tárggyal kerülnek érintkezésbe.

Közönségesen a zuzmara fagyos ködben keletkezik, ez pedig leginkább csendes időben, a mélyedéseket, völgyeket szokta megülni, de ha a ködöt vagy túlfűtött párás levegőt a szél hajtja, akkor a tárgyaknak a szél irányába eső oldalán lesz a legnagyobb a zuzmaraképződés.

Minden kínálkozó tárgy, fa, sövény, oszlop, kő stb. laza, pehelyszerű kristályokból álló, tekintélyes vastagságú lepellel vonódik be. Ha kisüt a Nap, az ismerős tájék olyan, mintha gondosan csiszolt gyémántokból készült ruhát öltött volna. Mindent jégkristályokból álló kéreg díszít. A kristályok szokatlanul nagyok, van közöttük néha 2-2.5 cm-re nőtt is (7. ábra).

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nedves hóból ragasztott elülső akadálygarmada a Cseh-erdőben Porhóból épített hátsó akadálygarmada a Himalájában Behavazott és hóbuckával bevont táviró oszlopok Porhóból keletkezett rétegezett hóbuckák az Antarktiszon Hóbarkhánok a Balaton jegén Kis szélbarázda Kanadában
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Transzvál kincsei és a titkos levelek Transzvál kincsei és a titkos levelek
Röviddel ezelőtt híre járt, hogy a transzváli állami levéltárt...
Amikor a császárnak sincsen pénze Amikor a császárnak sincsen pénze
Sokszor mondják azok, kiknek szűkiben van a pénz : Haj, csak annyi...
Volt politikai barátai végeztek Borbély- Maczky Emillel Volt politikai barátai végeztek Borbély- Maczky Emillel
Borbély- Maczky Emil Miskolc és Borsod vármegye volt kormánybiztos...
Sporthírek külföldről és belföldről Sporthírek külföldről és belföldről
Anglia- Skócia reprezentatív csapatai ez évben április 9-én...
Rablógyilkosság a Zugligetben Rablógyilkosság a Zugligetben
Szombaton délután a Zugligetben rablógyilkos merénylet történt....
A bécsi nagy regatta A bécsi nagy regatta
A szombaton és vasárnap lefolyt bécsi nagy regattán a benevezett...
Kereskedelmünk Romániával Kereskedelmünk Romániával
Romániával való kereskedelmi forgalmunk megitélésére csakis a...
A magyar korcsolyázó-sport ujabb diadala A magyar korcsolyázó-sport ujabb diadala
Kronberger Lily k.a. (Budapesti Korcsolyázó Egylet) második győzelme...
Egy királyné mint orvos Egy királyné mint orvos
Hírt adtunk már róla, hogy Mária Amália portugál királyné s férje...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98